30. fejezet - Szilveszter

Sziasztok!

Szeretnék mégegyszer elnézést kérni a a fejezet késéséért, de ígérem, hogy a következő már időben fel fog kerülni, ha nem előbb.

És ezennel szeretnék mindenkinek nagyon kellemes húsvétot is kívánni!

30. fejezet – Szilveszter

Még egy ideig a nappaliban ültünk, mindannyian a gondolatainkba mélyedve.

- Hogy okozhat ennyi bosszúságot egyetlen ember? – törte meg a csendet Claire.

- Mindent családban megvan a fekete bárány. Nálunk ez Irina – válaszolt David.

- Ashley nem tartozik a családhoz. Edward csak rosszkor volt a rossz helyen, és ő kihasználta ezt – válaszolt Rosalie ingerülten.

- Sajnos az egy tény, hogy Ashley addig nem fogja feladni, amíg meg nem kapja azt, amit akar. Nem szeretném, ha bármelyikőtök is egyedül menne el vagy bárhová máshová egyedül – mondta Carlisle komolyan.

- Olyan erős Ashley? – kérdeztem.

Számomra ő csak egy kis ribanc. Nem kevesebb és nem több. De talán nem kéne alábecsülnöm őt. Hiszen ez legutoljára az emberi életembe került.

- Nem mondanám, hogy bármelyikünknél is erősebb. De nagyon alattomos – válaszolt Edward.

Összeráncoltam a homlokomat, de nem mondtam semmit.

- Most csak találgatni tudunk, semmi többet. Nem kéne hagynunk hogy ez elrontsa a hangulatot. Holnap van szilveszter, és meg kéne beszélnünk, hogy mit csinálunk. Egyébként a csajos esténk során már eldöntöttük, hogy hova költözzünk következő alkalommal. Angliába! Az elég jó hely számunkra. Ha Edward és Bella megjönnek a nyaralásukról, rögtön el is mehetünk oda – Alice-t lelőni se lehetett, olyan izgatott volt.

- Szóval ti eldöntöttétek, hogy hova költözünk, és nekünk nincs is beleszólásunk ebbe? – kérdezte Jasper felhúzott szemöldökkel.

- Kedvesem, komolyan meg akarod tagadni ezt az egy kívánságomat?

Alice újra bevetette a híres kiskutya szemeit és lebiggyesztette az ajkait. Nekünk el kellett rejtenünk a mosolyunkat. Jasper hangosan felsóhajtott.

- Édesem, ha te Angliába akarsz menni, akkor oda megyünk – Alice arca erre felragyogott.

- Téged aztán gyorsan meg lehet győzni – nevetett Emmett.

- Te nem akarod, hogy boldog legyek? Ezt a kis kívánságomat se teljesítenéd? Most már legalább tudom, hogy mennyit érek neked – mondta Rosalie sértetten.

- Rose, szó se volt ilyesmiről. Természetesen elköltözhetünk Angliába, hogyha annyira oda szeretnél menni – Látni lehetett, hogy Emmett nem igazán érzi jól magát az adott szituációban.

- Titeket aztán hamar meg tudnak győzni – vigyorgott Edward.

Felnéztem Edwardra a szempilláim alól.

- Kedvesem, nem szeretnél velem Angliába költözni? Még soha nem voltam Európában, és olyan szívesen megnézném Angliát.

Láttam lelki szemeim előtt a csatát, ami éppen Edward fejében zajlott. Egyik oldalról nem akarta olyan könnyen beadni a derekát, mint a testvérei, viszont nekem sem akart csalódást okozni. Úgy gondoltam segítek neki a döntésben, a magam módján. Megfogtam a kezét, és elkezdtem játszani a ujjaival, miközben mélyen a szemébe néztem.

- Nem lenne jó, ha meg tudnád mutatni nekem a természetet, és az összes látnivalót? Szinte semmit nem láttam még a világból. Olyan jó lenne, ha kicsit megismerhetném Európát, és Anglia biztos csodálatos. Tele történelemmel – Drámaian felsóhajtottam.

Edward is felsóhajtott.

- Hogyan mondjak neked nemet, amikor így nézel rám?

- Te hős! – mondta egyszerre Jasper és Emmett, és mindketten elkezdtek nevetni.

Hallottam, hogy Esme, Carlisle, William és Garrett is halkan kuncog.

- Rendben, úgy tűnik akkor ez már egy eldöntött dolog. Angliába költözünk – mondta Carlisle még mindig nevetve.

Alice, Rosalie és én ünnepeltünk. Miután megnyugodtunk, Claire-re és Davidre néztem. Mindketten szomorúan néztek maguk elé. Annyira sajnáltam őket. Nem szakíthatjuk el őket egymástól. Beszélnem kell majd egyedül Claire-rel. Kell lennie egy megoldásnak, aminek segítségével együtt maradhatnak.

Edward is észrevette, hogy valami nem stimmel velük. Az ölébe húzott engem, és a fülembe suttogott, úgy, hogy csak én halljam.

- Bella, nem hiszem, hogy el tudnánk szakítani Claire-t és Davidet.

Nem tudtam válaszolni Edwardnak, mert Emmett felkiáltott:

- Akkor mit csinálunk holnap este?

- Bemehetnénk a faluba, és megünnepelhetnénk ott az új évet – ajánlotta Carlisle.

Mindenki egyetértett ezzel az ötlettel. Egyszerűen csak elmenni, és elfelejteni Ashleyt egy kellemes gondolat volt. De teljesen nem felejthetjük el őt. Nem a fenyegetése után. Mert mindannyian tudjuk, hogy nem szabadultunk meg Ashleytől. A gondolataimat a telefon csörgése szakította meg. Esme elment felvenni, de egy pár perc múlva vissza is tért.

- Eleazar volt az. Azt mondta, hogy Irina útban van ide. Segíteni szeretne nekünk, mert rossz a lelkiismerete, hogy támogatta Ashleyt. Sajnálja, és szeretne itt maradni velünk. Azt is mondta, hogy Irina tudná, hogy Ashley mit tervez, mert közülük neki volt a legjobb kapcsolata vele.

- Mikor érkezik? – kérdezte William.

- Eleazar szerint nemsokára itt lesz – válaszolt Esme.

David a homlokát ráncolta. Úgy tűnt, hogy neki nem tetszik annyira ez a fejlemény.

- Alice majd pontos időt tud nekünk mondani, hogy mikor érkezik meg – mondta Jasper.

- Eddig nem volt látomásom róla – mondta Alice.

- Akkor várnunk kell. Ki tudja, hol van éppen – mondta Rosalie.

Ezzel le is zártuk a témát. Rosalie és Emmett felmentek a szobájukba, és ugyanígy elment Alice és Jasper is. Carlisle bekapcsolta a tévét és leült a fotelbe, Esme pedig az ölébe ült. Claire és David egymás kezét fogták, és egymással suttogtak. Én közelebb bújtam Edwardhoz, és homlokráncolva figyeltem Claire-t, aki még mindig nagyon szomorúnak tűnt.

- Nem tetszik, hogy ilyen szomorú Claire. Beszélnem kell majd vele egy kicsit. Jó lenne, ha te pedig tudnál beszélni David-del – mondtam halkan Edwardnak.

Edward rámmosolygott, és alig észrevehetően bólintott.

- Claire, nem lenne kedved elmenni sétálni? – kérdeztem.

- Bella, jobban örülnék, ha inkább itt maradnátok. Soha nem tudhatjuk, hogy mit tervez Ashley – mondta Edward.

Legszívesebben a szemeimet forgattam volna, és azt mondtam volna, hogy én nagyobb veszélyt jelentek Ashleyre, mint ő rám, de nem akartam újabb vitát. Különben is én újra Edward kis Bellája vagyok.

- Rendben, akkor inkább kiülünk a teraszra – válaszoltam, és rámosolyogtam a szerelmemre. Úgy tánt, Edward erre kicsit ellazult.

Miután kiültünk a teraszra, rögtön elkezdtem beszélni.

- Nem tetszik neked az ötlet, hogy Angliába költözünk.

Nem kérdés volt, hanem állítás.

- Nem Angliával van problémám. Csak nem szeretném elhagyni Davidet – válaszolt Claire szomorúan.

- Tudom – válaszoltam sóhajtva.

- David és én még csak pár napja ismerjük egymást, mégis olyan érzésem van, hogy valami nagyon erős dolog köt minket össze. Ha mellettem van, akkor egyszerűen jól érzem magam. Olyan, mintha David lenne a hiányzó rész az életemből. Az lejétől fogva vonzódom hozzá.

Tudtam miről beszél.

- Velünk is így van Edwarddal. Szerintem David személyében megtaláltad a lelki társadat. Én sem akarlak titeket elszakítani egymástól, mert pontosan tudom, hogy mennyire fájdalmas is az. De döntenetek kell, méghozzá gyorsan. Vagy David jön velünk, vagy pedig te mész Daviddel. Bevallom, hogy örülnék, ha velünk maradnátok, de nem akarok önző lenni. A barátnőm vagy, és azt akarom, hogy boldog legyél. Ha úgy döntenél, hogy Daviddel Alaszkába mész, az akkor sem jelenti azt, hogy minden nemű kapcsolatot meg kell szakítanunk egymással. Telefonálhatunk, és meglátogathatjuk egymást. Úgy dönts, hogy a döntésedet boldoggá tegyen téged!

- Nem lennél mérges, ha Daviddel mennék? – kérdezte Claire hitetlenül.

- Miért lennék mérges rád azért, mert boldog akarsz lenni? – kérdeztem vissza.

- Majd még beszélek Daviddel – válaszolt Claire megkönnyebülten.

Megöleltük egymást, majd újra bementünk. Edward mosolyogva fogadott.

- Nem megyünk fel a szobánkba? – kérdezte Edward.

- Oké.

Amikor beérünk a szobába Edward közelebb húzott magához, és megcsókolt. Szorosan egymáshoz bújva feküdtünk le az ágyra. Egy ideig így simogattuk egymást, és csókolóztunk.

- Claire vele fog menni – törte meg a csendet Edward.

- Ezt mondta neked David? – kérdeztem csodálkozva.

- Nem, de emlékszel, gondolatolvasás – válaszolta Edward mosolyogva.

Ez azért kicsit fájt. Nem Claire a legjobb barátnőm, ezt eddig is tudtam, hiszen Alice a legjobb barátnőm, mindig is ő volt az. De Claire is a barátnőm. Oké, én mondtam neki, hogy döntenie kell. De azért reméltem, hogy itt maradnak velünk, megkedveltem Davidet is.

- Miért nem mondta ezt nekem? Hiszen beszéltem vele! – kérdeztem Edwardot.

- Még ő maga sem volt biztos benne. De meg fogja neked mondani. Csak még nem tudja, hogy hogyan mondja el neked – válaszolt Edward.

- Hiányozni fognak nekem. De a boldogsága fontosabb – mondtam.

- Meglátogathatjuk majd őket. Nem másik bolygóra költöznek – válaszolt Edward.

- Igen, én is ezt mondtam Claire-nek.

A fejem Edward mellkasán feküdt, és egyszerűen csak élveztem Edward közelségét.

- Edward?

- Igen, kedvesem?

- Sajnálom, hogy ennyire kiakadtam – kértem bocsánatot.

- Igazad volt, kedvesem. Már kezdetektől fogva melletted kellett volna állnom – válaszolt bársonyos hangján.

- Akkor sem pofozhattalak volna fel – Nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt.

- Hát, kiengesztelhetsz – vigyorgott Edward.

Csábítóan néztem rá, és a kezemet az inge alá csúsztattam.

- És hogyan? – kérdeztem megjátszott ártatlansággal.

- Jó helyen kapizsgálsz – mosolygott Edward.

Lassan kigomboltam Edward ingjét, és minden újonnan felfedezett területet csókokkal hintettem be. Edward torkából jóleső sóhajok szakadtak fel, és a közben a hátamat simogatta. Lehúztam róla az inget, és közben megcsodáltam a felsőtestét. Edward gyengéden végigsimított a mellemen.

Csillogó tekintettel nézett rám. Kínzóan lassan vetkőztetett le. Utána én is lehúztam róla a maradék ruháit, és visszafeküdtünk az ágyra. Tovább csókoltuk, és közben érzékien simogattuk egymást, mintha ez lenne az első alkalom. De ezúttal nem voltunk részegek, és most igazán ki tudtam élvezni a szerelmünk minden pillanatát…

Többé nem hagytuk el a szobánkat. Vagy beszélgettünk, vagy pedig szeretkeztünk. Most még jobban örültem a párizsi utunknak. Bármennyire is szeretem a családomat, nagyon örültem az Edwarddal kettesben töltött időnek.

- Szerelmem, lassan készülődnünk kéne. Mindjárt el kell indulnunk a faluba.

Minden szó után megcsókolt Edward. Hangosan felsóhajtottam.

- Az örökkévalóságot is eltölteném itt veled.

Edward erre csábítóan felnevetett.

- Én is, szerelmem. Soha nem lehet elég belőled.

- Ezt remélem is, az örökkévalóság elég hosszú tud lenni – nevettem.

- De lassan fel kéne öltöznünk. Különben Alice nemsokára be fog viharzani, és a hajunknál fogva fog becibálni minket a faluba.

Kérdően néztem rá.

- Ezt elég jól az értésemre adta a gondolataiban – magyarázta Edward sóhajtva.

Az átkozott kis manó. Neki ott van Jasper már több évtizede. Mi Edwarddal még alig pár hete élvezhetjük egymás közelségét.

Edward éppen fel akart állni, amikor újra visszahúztam őt az ágyra. Sikerült pont magamra rántanom, aminek következményeként nevettünk, és újabb érzéki csókokat váltottunk.

- Bella, hagyd abba Edward elcsábítását, és öltözzetek fel végre!

A ház minden sarkából nevetést hallatszott. Még Edward se tudta visszafojtani a nevetését. Újra örültem annak, hogy már nem tudok elvörösödni.

- Ha a kezeim közé kerül Alice, esküszöm, hogy megölöm – mormogtam.

De Edward meghallotta, és újra elkezdett nevetni, mire én küldtem felé egy szigorú pillantást. Miután elkészültünk a nappaliban találkoztunk a többiekkel.

- Én vezetek! – kiáltottam el magam amint leértünk. Edward megjátszott idegességgel sóhajtott fel.

- Én is! – mondta Claire izgatottan.

- Szerelmem, engedd kérlek, hogy én vezessek – próbált meg meggyőzni Edward.

- Új az autóm, és azzal szeretnék menni. Kérlek Edward! – kérleltem őt, és lebiggyesztettem az alsó ajkamat, ami működött.

- Amit csak szeretnél, kedvesem – válaszolt Edward sóhajtva.

Erre a karjaiba ugrottam.

- Köszönöm!

Jasper Edward mellé sétált, és vigyorogva megjegyezte:

- Teljesen le vagyok nyűgözve, hogy mennyire te hordod a nadrágot a kapcsolatotokban.

Mosolyognom kellet, de Edward halkan rámordult Jasperre, aki erre csak nevetéssel reagált.

Eleinte még kissé mereven ült Edward az autóban, de idővel ellazult. Bár megértem, hiszen ő egy másik évszázadban született, amikor a nők társadalmi helyzete még teljesen más volt. De őszintén, Edward azért néha kicsit túl tudja dramatizálni a dolgokat.

Amikor megérkeztünk egy megjegyzést nem tudtam nem kimondani:

- Látod Edward, én gyorsan és jól vezetek, míg te csak gyorsan.

Edward felhúzta az egyik szemöldökét, de nem mondott semmit. Én csak vigyorogtam. Edward kinyitotta nekem az autót, és kisegített az autóból. A többiek is odajöttek hozzánk, és együtt mentünk ki a falu főterére. Tényleg nagyon szépen ki volt díszítve. Mindenhol standok álltak italokat és ételeket kínálva. A tér szélén egy nagy színpad volt, amin egy zenekar játszott, a countrytól elkezdve a popig mindenféle zenét. Alice mellettem ment, és nagyon elemében volt. Oké, Alice mindig is életvidám volt, de ma feltűnően jó kedve volt.

- Alice, mi van veled ma? – kérdeztem.

- Annyira izgatott vagyok. Ma valami csodás dolog fog történni! – válaszolta örömtelien.

Összezavarodva néztem Edwardra. Láttam, ahogy egy figyelmeztető pillantást küldött Alice felé, mielőtt felém fordult volna egy sugárzó mosollyal az arcán. Tuti, hogy valami készülődik itt.

- Elmondanátok ti ketten, hogy mi folyik itt?

- Szerelmem, minden rendben van – mosolygott rám Edward.

- Nem, valami készülődik itt – válaszoltam makacsul.

- Gyere szerelmem! Táncoljunk! – mondta Edward gyorsan, mielőtt bármit is mondhattam volna.

Mostanra hagyom a témát…mostanra.

Szeretek Edwarddal táncolni. Úgy táncol, mint valami fiatal isten. De hát ő az is. Jó pár számot végigtáncoltunk, míg vissza nem vitt engem Edward Esmehez, Carlisle-hoz, Williamhez, és Garretthez. A többiek még táncoltak.

Edward megcsókolta a kezemet és azt mondta:

- Szerelmem, mindjárt jövök – és közben titokzatosan mosolygott.

Hitetlenkedve néztem utána.

- Kíváncsi vagyok mit tervez megint – gondolkoztam hangosan.

- Ne aggódj Bella. Mindjárt visszajön – kacsintott rám William.

Öt perc telt el, és Edward még mindig nem volt sehol. Alice közben mellém állt, és izgatottan tapsikolt.

- Alice, megőrjítesz! – szóltam rá barátnőmre.

- Nem csak téged – mormogta Jasper.

Hirtelen felnéztem a színpadra, és megláttam Edwardot, amint éppen a műsorvezetővel beszél. Egyszerűen túl sok hang volt körülöttem, így nem tudtam kivenni, hogy miről beszélnek. Valószínűleg csak egy dalt szeretne kérni, beszéltem be magamnak.

Egyszercsak a műsorvezető a mikrofonnal a kezében lépett fel a színpadra.

- Isabella Marie Swan? Megkérhetném Önt, hogy fáradjon a színpadhoz?

Oh Edward, halott vagy! Nem elég, hogy így felhív a színpadra, de még a teljes nevemet is elmondja a műsorvezetőnek. Alice előre lökdösött.

- Menj már Bella!

Lassan haladtam előre. Az emberek elhúzódtak, hogy helyet adjanak nekem. Felmentem a színpadra, és megálltam Edward mellett. Kívülről rámosolyogtam, de belülről éppen elátkoztam őt. A műsorvezető újra felszólalt:

- Hölgyeim és Uraim! Kérhetném egy pillanatra a figyelmüket?

Mindenki elhallgatott, és síri csend telepedett a térre.