19. fejezet - Gondolatok

Sziasztok!

Itt az új fejezet! Pár dolgot megváltoztattam benne az alapján, amiket mondtatok, hogy nem annyira tetszett nektek az előző fejezetekben, remélem így már jobban fog tetszeni! Mivel ez egy változtatott fejezet, most főleg nagyon fontos lenne számomra a visszajelzés tőletek, hogy tudjam, hogy irányba haladok-e a változtatásokkal.

És ezennel szeretnék Boldog születésnapot kívánni Pollynak!

19. fejezet – Gondolatok

- Bella?

- Igen?

- Akkor velem töltöd a karácsonyt?

Edward komolyan velem akarja tölteni a karácsonyt?

- Persze, szívesen veled tölteném a karácsonyt – mondtam boldogan.

Boldogan?? Oké, már nem utálom Edwardot, de még mindig dühös vagyok rá egy kicsit. De már nem hazudhatok magamnak. Az elmúlt két hónapban nagyon jól mentek a telefonbeszélgetéseink. Soha nem veszekedtünk, maximum egy-két véleménykülönbség volt kettőnk között, de semmi több. És még telefonon keresztül is hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. Mi lesz, ha találkozom vele? Azért vannak előnyei is a vámpírságnak, például, hogy akkor már nem vörösödhetek el, nem akar majd kiugrani a szívem a helyéről, ezzel elárulva Edward számára, hogy milyen hatással is van rám.

- Bella? Ott vagy még? – ébresztett fel gondolataimból Edward.

- Igen, bocsi, csak elgondolkoztam?

- Min gondolkozol, kedve… Bella?

Kedvesemnek akart nevezni? Bár fizikailag képtelenség, úgy tűnt a szívem újra elkezd dobogni. Hát ennyit arról, hogy nem akar kiugrani a szívem a helyéről.

- Rólunk – feleltem őszintén. – Sok minden megváltozott, mióta utoljára találkoztunk. Már nem veszekszünk, mint korábban… - mondtam elgondolkozva.

- Igen, és ez tetszik nekem. Majdnem olyan, mint régen… - de itt félbehagyta a mondatot Edward.

- Mond csak ki nyugodtan. Majdnem olyan, mint régen amikor bemásztál esténként a szobámba, és beszélgettünk – mondtam, és lejátszottam magamban a képeket, ahogy mellettem feküdt az ágyban, védelmezően átkarolt, és úgy beszélgettünk, majd eldúdolta az alttómat, és arra aludtam el karjaiban.

- Igen – suttogta Edward. – Hiányzol, Bella!

Ez az egy szó hihetetlen erővel hatott rám. A felismerés, hogy hiányzom neki hirtelen csapott le rám. Szóval neki is ugyanúgy hiányzom, mint ő nekem. Hiába vagyok vámpír, csak az ő közelében érzem biztonságban magam. Hiányzik, hogy érezzem az illatát, hogy átkarolja a derekamat, hogy magához húzzon, és hozzáérintse ajkait az enyémekhez. Hogy végigsimítson az arcomon, hogy zongorázzon nekem. Hiányzik Edward. Már éppen válaszoltam volna, hogy ő is hiányzik nekem, amikor meghallottam azt a hangot, amit a világon a legjobban utálok.

- Már megint Bellával telefonálsz? – kérdezte Ashley.

- Igen, és nagyon hálás lennék, ha békén hagynál.

Mosolyognom kellett. Már másfél hónapja nem használtam a képességemet. Ashleynek viszont egyre többször szólt vissza Edward. Belül ujjongtam.

- Örülök, hogy itt töltöd a karácsonyt. De addig még van egy teljes hónap. Mikor jössz? – kérdeztem.

- Mi lenne, ha egy héttel karácsony előtt már oda mennék. Azaz három hét múlva?

- Jó lenne. Carlisle azt mondta, hogy ilyenkor karácsony előtt az egész falut feldíszítik. Együtt elmehetnénk megnézni.

- Szívesen elmennék veled. De lassan mennem kéne. Beszélünk még? – kérdeztem reménykedve.

- Persze, holnap reggel megint hívlak!

- Aludj jól és szép álmokat! – feleltem nevetve.

- Ha tudnék csakis rólad álmodnék – mondta bársonyos hangján, nekem pedig melegség költözött a szívembe.

- Szia Edward!

- Szia Bella!

Ezután a telefonbeszélgetés után a szobámban maradtam. Azt hiszem van pár dolog, amin el kéne gondolkodnom. Végülis, időm mint a tenger, jobb inkább átgondolni a dolgokat.

A legszebb emlékekkel kezdtem. Amikor először megláttam Edwardot az ebédlőben. Amikor megmentett Tyler száguldó kocsijától. Majd mikor újra megmentett Port Angelesben. És az azutáni vacsora, ahol bevallotta, hogy vámpír. A rét, ahol először vallottunk szerelmet egymásnak, és az első csók. Életem legszebb évei voltak. De úgy látszik túlságosan is boldog voltam.

Bár ez létezésem legfájdalmasabb emléke, és eddig próbáltam elzárni agyam legsötétebb zugába, most mégis felidéztem a szakításunkat. Előtte a születésnapomat, ahol egy ajándék tette tönkre az életemet. Mert most hogy így belegondolok, azután a nap után olyan furcsán viselkedett Edward, de én próbáltam ezt betudni annak, hogy önmagát marcangolja először, próbáltam segíteni, és egyszerűen nem voltam hajlandó észrevenni a baljós jeleket. Az elhidegült viselkedését, azt, hogy valami nem volt rendben vele. Ehelyett a megjátszott kis boldogságomba menekültem, ezért ért olyan hidegzuhanyként, amikor szakított velem Edward. Először, mint a jeleket, ezt se akartam felfogni. Azt hittem amikor azt mondta, hogy elköltöznek, hogy engem is magukkal akarnak vinni.

A múltból visszatérve a jelenbe hirtelen összeállt a kép. Edward tényleg nem azért hagyott el, mert nem szeretett. Persze egy kis hang megint megszólalt a fejemben, hogy csak szeretném, hogy így legyen, de most elnyomtam. Ideje véget vetni a hazudozásnak. Magamnak nem hazudhatok többé, szembe kell néznem a valósággal. És én is szeretem Edwardot. Bármennyire is próbáltam bemagyarázni magamnak az ellenkezőjét eddig, ez az egy dolog, amit soha nem sikerült elhitetnem magammal. Ebben az egyben végig biztos voltam, hogy még ha Edward nem is szeret engem, én mindig is szeretni fogom őt. És ezen semmi és senki nem változtathat. Ő létezésem első és egyetlen szereleme.

Akkoriban azért költöztem Seattle-be, hogy új életet kezdjek, és ha ez nem is sikerül, Charlie-nak ne kelljen végignézni ahogy a lánya szenved. Tulajdonképpen nem is olyan furcsa, hogy pont Claire-rel találkoztam, hiszen pontosan ilyen barátnőt kerestem. Olyat, aki ő maga gázol át a pasikon, akinek sose fáj a szakítás, mert ő maga szakít, aki nagy kanállal habzsolja az életet. Akkoriban azt hittem, hogy erre van szükségem, és hogy én is így akarok élni, hogy még egyszer ne törhessék össze a szívemet. Claire pont ilyen volt. Megpróbálta elhitetni velem, hogy Edward csak egy jelentéktelen pasi, egy a sok közül az életemben, és hogy el kéne felejtenem. Belevitt az éjszakai életbe. Ő csak játékszereknek tekinti a férfiakat. De az átváltozásunk óta egyre inkább rá kell jönnöm, hogy ő nem igazi barátnőm. Ő nem is ismeri az igazi Bellát, ő csak Isabellát ismeri, de soha nem is törekedett megismerni a régi Bellát. Ez az egész „bosszuljuk-meg-az-átváltozásunkat-Edwardon-és-Ashleyn” dolog is az ő ötlete volt. Bár én is dühös voltam eleinte, soha nem jutott volna eszembe ilyen szadista módszerekkel büntetni akárkit is. És tulajdonképpen azt kéri tőlem, hogy használjam ki Edwardot. De én ezt nem akarom. Egyszerűen fizikailag képtelen vagyok rá. Claire lehet, hogy képes csak úgy használni mindenkit, mintha tárgyak lennének, de én nem! Ez nem én vagyok. Látszik, hogy Rosalieval találta meg a közös hangot. Bár már nem vagyunk olyan rosszban Rose-zal, mint még ember koromban, de azért most se mondhatnám valami szorosnak a kapcsolatunkat.

Alice-szel viszont már teljesen már a helyzet. Ő egyszerűen Alice. Lehet, hogy kellett egy pár fájdalmas a Cullen családtól távol töltött év, hogy igazán értékelni tudjam azt, amim most van. Bár a boldogságom nem teljes, hiszen csak Edward mellett lehetnék igazán boldog, mégis boldogabb vagyok, mint a Seattle-ben töltött évek során bármikor is. Alice mindig a legjobb barátnőm marad. Néha idegesítő, néha kicsit túl sok, ennek ellenére szeretem őt. És most már belátom, hogy inkább rá kellett volna hallgatnom Claire helyett. De hogy is hihettem, hogy Alice nem mond igazat, amikor arról kérdezte, hogy Edward szeret-e engem. Hiszen Alice kedvenc bátyja Edward, talán Carlisle-on kívül ő ismeri őt a legjobban a családból. És Alice különben sem hazudna nekem soha, főleg nem ilyen dologban, amiről tudja, hogy a legfontosabb számomra. Alice mindig megért engem ( najó, kivéve ha vásárlásról van szó).

A vásárlásról jut eszembe hogyan fogok karácsonyi ajándékokat venni, ha nem mehetek egyedül emberek közé? Azt hiszem erről a legjobb ha Alice-szel beszélek, hiszen ő profi az ilyen dolgokban.

Kimentem a szobámból, hogy megkeressem Alice-t, ám épp hogy kiléptem az ajtón ő már ott is termett előttem. Ja, igen. El is felejtettem, hogy elég elhatároznom, hogy beszélni akarok vele, és a kis energiabomba már itt is terem.

- Jaj, Bella, olyan jó lesz! Majd mutatok pár jó online-shopot, meg kölcsönadom a laptopomat. Vagy tudod mit, vehetnénk neked is egy sajátot. Várj, gyorsan idehozom az enyémet, és rendelünk neked egyet! – hadarta Alice, és mire megemésztettem a hallottakat már el is tűnt, csak hogy egy fél másodpercen belül visszatérjen, immáron a laptopjával a kezében.

Alice laptopja pontosan olyan volt, mint ő. Kicsi és stílusos. Élénk színű virágok díszítették a laptop tetejét. A háttérképe láttán viszont összeszorult a szívem. A 18. születésnapomon készült közös kép volt kint neki, rajta mindenkivel, aki fontos nekem. Carlisle, Esme, Emmett, Rosalie, Jasper, Alice, Edward és én. Edward átölel a képen, és szerelmesen néz engem. Annyira hiányzik ez. De három hét múlva újra itt lesz velem Edward. Persze ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy újra össze is jövünk. Lehet, hogy mégse szeret, csak bemagyarázom magamnak. De ezt a vitát nem kezdem el megint önmagammal.

- Föld hívja Bellát! – hallottam Alice hangját, ezzel felébresztve ezzel gondolataimból. – Bella, jól vagy? – kérdezte most már aggodalmas hangon.

- Igen – feleltem, még mindig mereven a képernyőt bámulva . Alice is odanézett, és láttam a szemeiben, hogy rájött mi volt rám ilyen hatással.

- Ne aggódj. Hidd el nekem, hogy szeret téged. És te is szereted őt. Szóval nem lehet itt semmi probléma. És ha jól tudom úgyis itt tölti karácsonyt – kacsintott rám cinkosan.

- Alice te mindig igen jól informált vagy. Mond csak melyik hírcsatornát nézed? Csak mert én is szívesen előfizetnék rá – mondtam mosolyogva.

- Ez maradjon az én titkom. Bocsi Bella, de ezt még neked sem árulhatom el – felelt Alice nevetve. Én játékosan bevágtam a durcát, és már visszaindultam volna a szobámba, de Alice megint egy lépéssel előttem járt.

- Héhéhé. Álljunk csak meg kisasszony! És mi lesz a laptopoddal?

- Alice, nem kell nekem saját laptop. Jó lesz nekem a tied is – Alice egy negyed másodpercre elgondolkodott.

- És a karácsonyi ajándékok? Látszik, hogy te még nem karácsonyoztál velünk. Tudod ebben a családban mindenki nagyon kíváncsi, és elég nehéz egymás elől elrejteni az ajándékokat. Ez csak úgy lehetséges, ha saját laptopod van, amit jelszóval védesz, különben lőttek a meglepetésnek – magyarázta Alice.

- Na de Alice, hiába van saját laptopom jelszóval lezárva, előled akkor sem tudom elrejteni, hogy mit akarok venni neked!

- Én nem számítok. Már megszoktam. Jazz is minden évben megpróbálkozik azzal, hogy meglepjen engem, de még sose sikerült. Pedig már egy ideje együtt vagyunk – kuncogott Alice.

- Rendben van. Na mutasd azokat a laptopokat! – mondtam most már kicsit nagyobb lelkesedéssel.

Miután végignéztem vagy tízezer laptopot, és mindegyiknél meghallgattam a prokat és a kontrákat végülis egy normál méretű bézsszínű Toshiba laptop mellett döntöttem. Alice próbált rábeszélni egy Macbookra, de én nem hagytam magam. Én az olyanokat nem tudom kezelni.

- Alice! Nekünk mi a lakcímünk? Létezik egyáltalán ez a ház hivatalosan?

Ez eddig még soha nem jutott eszembe. Ráadásul én hivatalosan meghaltam. Akkor most milyen néven létezem? Vagy létezem egyáltalán? De így hogyan fogok ajándékokat rendelni?

- Bella, nyugi! Nem, ez a ház hivatalosan nincs itt. És hivatalosan te sem élsz. De ez nem probléma, mert a faluban a postán van egy postafiók a nevemen, oda küldetjük majd az ajándékokat. És majd én kísérlek el a faluba amikor az ajándékokért mész majd, mert én úgyis tudni fogom, hogy miket rendeltél. Majd azt mondjuk, hogy csajos napot akarunk tartani – magyarázta Alice mosolyogva, és az utolsó mondatnál rámkacsintott.

- Annyira köszönöm Alice – borultam legjobb barátnőm nyakába. – Alice én annyira sajnálom, hogy eleinte olyan elutasítóan viselkedtem veled. Nem volt direkt. Én… - ezt a mondatot már nem tudtam befejezni, mert Alice közbeszólt.

- Bella, nem kell mentegetőznöd. Csak saját magadat próbáltad megvédeni, és az a lényeg, hogy már minden oké.

- Nem is tudom mi lenne velem nélküled – mondtam halkan.

- Te is nagyon hiányoztál Bella.

Így álltunk egymást ölelve amikor megjelent Emmett.

- Huhu, Jazz, jobb lenne ha többet törődnél a kis feleségeddel, mert már a nők iránt kezd el érdeklődni. Nem mintha Bella nem lenne jó csaj…

Alice-szel egymásra néztünk, és Alice egy aprót bólintott, mire egyszerre vetettük rá magunkat Emmettre. Őt váratlanul érte támadásunk, így mindhárman a kanapén kötöttünk ki.

- Hé, Jasper, elkéne egy kis segítség. Vissza kéne szorítanunk a nőuralmat a házban.

Erre még egyet lökve Emmetten a földön kötöttünk ki. A család mókamestere Alice-től és tőlem egyárant kapott egy-egy taslit mire Jasper leért a nappaliba.

- Mi van itt, tömeges ölelés? És engem meg ki akartatok hagyni? Hát milyen viselkedés ez? – kérdezte Jasper, és a kupac tetejére vetette magát, minek következtében nekigurultunk az üvegasztalnak, amit sikerült össze is törnünk.

- Upsz – szólaltunk meg mind a négyen egyszerre. Erre csak mégjobban elkezdtünk nevetni.

- Azt hiszem megvan a karácsonyi ajándékunk Esme számára – mondtam, mire egyetértően bólintottak a többiek is. – Alice, tudsz valami jó kis online bútorboltot is?

- Persze – mondta legjobb barátnőm csilingelő hangján.

- Figyi Alice, ha már itt tartunk, nekünk is kéne egy új ágy Rose-zal.

- Emmett, hányadik ágyat is töritek össze egy hónapon belül? – kérdezte Jasper kissé megróvó hangon, de aztán a végére elnevette magát ő is.

- Tudod tesó, én már nem számolom – felelte Emmett nevetve.

- Lehet, hogy alapítanotok kéne egy ágygyárat – vetettem fel az ötletet.

- Nem is rossz ötlet. Mindig is tudtam, hogy érdemes veled jóban lenni, Bella – mondta Emmett. Ha tudtam volna, akkor már tuti, hogy rákvörös lennék.

- Felvennétek embereket, akik gyártják az ágyakat, ti meg kipróbálhatnátok, hogy mennyire strapabíróak – fűzte tovább ötletemet Jasper.

Közben Esme is megjelent a nappaliban, és teljesen elszörnyedt az összetört asztal láttán.

- Ti meg mi a szöszt csináltok egymás hegyén-hátán a földön? És miért kellett összetörni az asztalomat? Nem megmondtam már ezerszer, hogy vigyázzatok a bútorokra?

- Bocsi anya – mondta Emmett. Próbálta elrejteni a mosolyát, de nem igazán ment neki.

Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy újra elkezdett esni a hó.

- Mit szólnátok egy hógolyó csatához? – vetettem fel az ötletet.

- Én benne vagyok – mondta Alice mosolyogva.

- Gyerünk! – szólt hozzá Emmett is.

- Még mire várunk? – válaszolt Jazz.

- Esme, te is szeretnél jönni? – kérdezte Alice Esmetől.

- Nem, köszönöm most nincs kedvem csurom vizes lenni. De ti menjetek csak nyugodtan.

Carlisle még dolgozik, Rose és Claire pedig Rose szobájában ültek, és elmélyülten beszélgettek, így gondoltuk nem is zavarjuk őket. Amúgy se valószínű, hogy jöttek volna, hiszen magassarkúban nem lehet hógolyózni.

Jasper hirtelen felkapta Alice-t, nyomott egy csókot a szájára, majd megfürdette a hóban. Rám is ugyanez a sors vált, csak rosszabb változatban, mert engem Emmett célzott meg (persze a csók nálunk elmaradt). Alice és Jasper immáron egymás karjaiban hentergőztek a hóban, nekem viszont nem volt olyan könnyű elszabadulnom Emmettől. De azért nem hagytam magam teljesen legyőzni, és én is jócskán megszórtam Emmettet hógolyókkal. Egyszercsak Alice is felugrott, és kimentett engem Emmett karjai közül, hogy együtt ostromolhassuk a fiúkat. Vagy két órán keresztül hógolyóztunk és hempergőztünk a hóban. A telefon csörgése, és Esme megjelenése szakította félbe a hócsatát.

- Bella! Edward keres telefonon! – szólt ki pótanyukám az ablakon.

Rögtön elindultam, mintha puskából lőttek volna ki. Pontosítok: elindultam volna, ha Jasper nem terem ott előttem, és fog le, míg Emmett megkaparintotta a telefont.

- Szevasz bátyó! – kiáltott bele a telefonba.

- Ááá, ne aggódj vigyázunk rá – válaszolt Emmett Edward kérdésére, amit sajnos nem hallottam, mert Jasper újra megfürdetett a hóban. De ekkor már Alice is akcióba lendült, és együtt legyűrtük Jazzt, ám közben tovább folyt a beszélgetés Emmett és Edward között.

- Háát… Éppen most fürdette meg Jasper a hóban, Alice pedig próbálja kiszabadítani őt – mondta Emmett a telefonba.

- Állok elébe! Úgyse tudsz legyőzni!

- Óóó, hát én erről nem is tudtam. Itt ez a két kis bestia nem mond el nekem semmit – mondta Emmett megjátszott szomorúan. – Úgyis meg kell szüntetnünk a nőuralmat. Egyszerűen szörnyű! – panaszolta Emmett a telefonba.

Ekkor sikerült elszabadulnom Jaspertől és Alice-től, és egy jól irányzott ugrással Emmett-re vetettem magam, mire mindketten eldőltünk.

- Áá, hát itt vagy hugi! Mikor gondoltad elmondani, hogy Edward velünk tölti a karácsonyt?

- Háát… - szempilláimat rebegtetve ártatlan bociszemekkel néztem bátyámra, mire ő elnevette magát. Ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy megszerezzem a telefont.

- Emmett? Bella? – hallottam Edward bársonyos hangját, és nem dobogó szívem mintha újra elkezdett volna verni.

- Szia Edward! Bocsi, csak a bátyáid kissé megnehezítették számomra a telefon megszerzését – mondtam nevetve a telefonba.

- Semmi gond. De jól vagy? Néha nagyon durvák tudnak lenni – mondta aggódva. Ezen nevetnem kellett. Olyan aranyos, hogy még mindig védeni próbál, de már én is vámpír vagyok.

- Tudod Edward, nem tudom emlékszel-e rá, de már lassan egy éve vámpír vagyok én is, szóval nagy kárt nem tudnak tenni bennem a bátyáid.

- Bocsánat, csak tudod a megszokás…

- Nem kell bocsánatot kérned azért, hogy meg akarsz védeni – mondtam. – Egyébként hogy vagy?

- Eléggé unom magam itt Alaszkában. Nagyon hiányzik már a családom, és te is. Alig várom, hogy karácsony legyen – mondta.

- Nekem szerencsére itt van Alice, Emmett, Jasper és a többiek, bár Esme azt hiszem most egy kicsit mérges ránk, mert összetörtük a dohányzóasztalt a nappaliban. De jó lenne, ha te is itt lennél – mondtam.

Ekkor hallottam, ahogy Alice nevemet kiáltja, és láttam, hogy Jasper és Emmett most ellen fordultak.

- Edward, neked fontos Alice ugye? – kérdeztem. Először nem válaszolt, gondolom nem tudta mire vélni ezt a kérdést.

- Persze, mint a húgom. Miért?

- Mert Jasper és Emmett éppen most fürdetik a hóban, és mint nőnemű lénynek kötelességemnek érzem, hogy a segítségére siessek. Megérted, ha most lerakom a telefont? Amint elbántam a többiekkel visszahívlak, és akkor majd nyugodtabban beszélhetünk.

- Nem, persze menj csak. De majd hívj! – mondta, és úgy tűnt szomorú amiatt, hogy most nem beszélhetünk.

- Hát akkor szia Edward!

- Szia Bella! És azért vigyázz magadra!

Miután kiszabadítottam Alice-t még egy újabb órát töltöttünk a hóban szórakozva. Miután bementünk a házba Esme ránkparancsolt, hogy azonnal öltözzünk át, mert a ruhánkból csöpög a víz, és fel fog hólyagosodni a parketta, mi pedig jógyerekek módjára követtük az utasítást. A szobámban megálltam a szekrényem előtt, hogy keressek magamnak valami ruhát, amikor eszembe jutott, hogy nincs semmi elegánsabb cuccom, amit fel tudnék venni karácsonyra. És előtte? Edward már egy héttel karácsony előtt itt lesz, nem járkálhatok előtte mackónadrágban és pólóban! Így hát gyorsan megkerestem Alice-t. tulajdonképpen öngyilkosságnak is megfelel, amit épp tenni készülök, de Edwardért megéri.

- Szia Alice! – köszöntem.

- Bella! Miben segíthetek?

- Arra gondoltam, hogy nem ártana pár ruha, ha már egyszer Edward is idejön, meg hát karácsonyra se ártana valami elegánsabb, amit fel tudnék venni.

- Ezen már én is gondolkodtam. Itt a laptopom, ez egy nagyon jó online shop. Először is kéne neked valami karácsonyra. Nézzük csak… - mondta elgondolkodva Alice.

- Mit szólnál ehhez? – mutatott rá egy mélyen dekoltált, kék selyemruhára. A képen a lányon nagyon jól állt, de rajtam milyen lesz? Alice látva arckifejezésemet megszólalt:

- Ne aggódj, már láttam, csodálatosan fog állni rajtad!

- Rendben, legyen – mondtam beleegyezően.

- Oké, akkor még kéne hozzá egy cipő… Áá, meg is van. Ez nagyon jól fog menni a ruhádhoz! – mutatott rá egy 15 centis magassarkúra.

- Alice, ez egy kész halálcsapda! Én ebben nem tudok menni! El fogok esni, és mindenki rajtam fog nevetni!

- Bella! Egy: ha én valamire azt mondom, hogy jól fog állni, akkor jól is fog állni. Kettő: nem fogsz elesni, majd megtanulsz benne járni. Három: Senki nem fog kinevetni, maximum Emmett, őt meg majd elintézem. És négy: Edward úgyis elkap!

Erre elnevettem magam. Az utolsó megoldás nagyon is tetszett, és nagyban befolyásolta a döntésemet, hogy megengedjem Alice-nek, hogy megvegye nekem azt a cipőt. Ezekután még vagy egy halom ruhát rendelt nekem Alice, plusz még cipőket és kiegészítőket. Azt hiszem szeretni fognak minket a postán…