Itt az új fejezet! Pár dolgot megváltoztattam benne az alapján, amiket mondtatok, hogy nem annyira tetszett nektek az előző fejezetekben, remélem így már jobban fog tetszeni! Mivel ez egy változtatott fejezet, most főleg nagyon fontos lenne számomra a visszajelzés tőletek, hogy tudjam, hogy irányba haladok-e a változtatásokkal.
És ezennel szeretnék Boldog születésnapot kívánni Pollynak!
19. fejezet – Gondolatok
- Bella?
- Igen?
- Akkor velem töltöd a karácsonyt?
Edward komolyan velem akarja tölteni a karácsonyt?
- Persze, szívesen veled tölteném a karácsonyt – mondtam boldogan.
Boldogan?? Oké, már nem utálom Edwardot, de még mindig dühös vagyok rá egy kicsit. De már nem hazudhatok magamnak. Az elmúlt két hónapban nagyon jól mentek a telefonbeszélgetéseink. Soha nem veszekedtünk, maximum egy-két véleménykülönbség volt kettőnk között, de semmi több. És még telefonon keresztül is hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. Mi lesz, ha találkozom vele? Azért vannak előnyei is a vámpírságnak, például, hogy akkor már nem vörösödhetek el, nem akar majd kiugrani a szívem a helyéről, ezzel elárulva Edward számára, hogy milyen hatással is van rám.
- Bella? Ott vagy még? – ébresztett fel gondolataimból Edward.
- Igen, bocsi, csak elgondolkoztam?
- Min gondolkozol, kedve… Bella?
Kedvesemnek akart nevezni? Bár fizikailag képtelenség, úgy tűnt a szívem újra elkezd dobogni. Hát ennyit arról, hogy nem akar kiugrani a szívem a helyéről.
- Rólunk – feleltem őszintén. – Sok minden megváltozott, mióta utoljára találkoztunk. Már nem veszekszünk, mint korábban… - mondtam elgondolkozva.
- Igen, és ez tetszik nekem. Majdnem olyan, mint régen… - de itt félbehagyta a mondatot Edward.
- Mond csak ki nyugodtan. Majdnem olyan, mint régen amikor bemásztál esténként a szobámba, és beszélgettünk – mondtam, és lejátszottam magamban a képeket, ahogy mellettem feküdt az ágyban, védelmezően átkarolt, és úgy beszélgettünk, majd eldúdolta az alttómat, és arra aludtam el karjaiban.
- Igen – suttogta Edward. – Hiányzol, Bella!
Ez az egy szó hihetetlen erővel hatott rám. A felismerés, hogy hiányzom neki hirtelen csapott le rám. Szóval neki is ugyanúgy hiányzom, mint ő nekem. Hiába vagyok vámpír, csak az ő közelében érzem biztonságban magam. Hiányzik, hogy érezzem az illatát, hogy átkarolja a derekamat, hogy magához húzzon, és hozzáérintse ajkait az enyémekhez. Hogy végigsimítson az arcomon, hogy zongorázzon nekem. Hiányzik Edward. Már éppen válaszoltam volna, hogy ő is hiányzik nekem, amikor meghallottam azt a hangot, amit a világon a legjobban utálok.
- Már megint Bellával telefonálsz? – kérdezte Ashley.
- Igen, és nagyon hálás lennék, ha békén hagynál.
Mosolyognom kellett. Már másfél hónapja nem használtam a képességemet. Ashleynek viszont egyre többször szólt vissza Edward. Belül ujjongtam.
- Örülök, hogy itt töltöd a karácsonyt. De addig még van egy teljes hónap. Mikor jössz? – kérdeztem.
- Mi lenne, ha egy héttel karácsony előtt már oda mennék. Azaz három hét múlva?
- Jó lenne. Carlisle azt mondta, hogy ilyenkor karácsony előtt az egész falut feldíszítik. Együtt elmehetnénk megnézni.
- Szívesen elmennék veled. De lassan mennem kéne. Beszélünk még? – kérdeztem reménykedve.
- Persze, holnap reggel megint hívlak!
- Aludj jól és szép álmokat! – feleltem nevetve.
- Ha tudnék csakis rólad álmodnék – mondta bársonyos hangján, nekem pedig melegség költözött a szívembe.
- Szia Edward!
- Szia Bella!
Ezután a telefonbeszélgetés után a szobámban maradtam. Azt hiszem van pár dolog, amin el kéne gondolkodnom. Végülis, időm mint a tenger, jobb inkább átgondolni a dolgokat.
A legszebb emlékekkel kezdtem. Amikor először megláttam Edwardot az ebédlőben. Amikor megmentett Tyler száguldó kocsijától. Majd mikor újra megmentett Port Angelesben. És az azutáni vacsora, ahol bevallotta, hogy vámpír. A rét, ahol először vallottunk szerelmet egymásnak, és az első csók. Életem legszebb évei voltak. De úgy látszik túlságosan is boldog voltam.
Bár ez létezésem legfájdalmasabb emléke, és eddig próbáltam elzárni agyam legsötétebb zugába, most mégis felidéztem a szakításunkat. Előtte a születésnapomat, ahol egy ajándék tette tönkre az életemet. Mert most hogy így belegondolok, azután a nap után olyan furcsán viselkedett Edward, de én próbáltam ezt betudni annak, hogy önmagát marcangolja először, próbáltam segíteni, és egyszerűen nem voltam hajlandó észrevenni a baljós jeleket. Az elhidegült viselkedését, azt, hogy valami nem volt rendben vele. Ehelyett a megjátszott kis boldogságomba menekültem, ezért ért olyan hidegzuhanyként, amikor szakított velem Edward. Először, mint a jeleket, ezt se akartam felfogni. Azt hittem amikor azt mondta, hogy elköltöznek, hogy engem is magukkal akarnak vinni.
A múltból visszatérve a jelenbe hirtelen összeállt a kép. Edward tényleg nem azért hagyott el, mert nem szeretett. Persze egy kis hang megint megszólalt a fejemben, hogy csak szeretném, hogy így legyen, de most elnyomtam. Ideje véget vetni a hazudozásnak. Magamnak nem hazudhatok többé, szembe kell néznem a valósággal. És én is szeretem Edwardot. Bármennyire is próbáltam bemagyarázni magamnak az ellenkezőjét eddig, ez az egy dolog, amit soha nem sikerült elhitetnem magammal. Ebben az egyben végig biztos voltam, hogy még ha Edward nem is szeret engem, én mindig is szeretni fogom őt. És ezen semmi és senki nem változtathat. Ő létezésem első és egyetlen szereleme.
Akkoriban azért költöztem Seattle-be, hogy új életet kezdjek, és ha ez nem is sikerül, Charlie-nak ne kelljen végignézni ahogy a lánya szenved. Tulajdonképpen nem is olyan furcsa, hogy pont Claire-rel találkoztam, hiszen pontosan ilyen barátnőt kerestem. Olyat, aki ő maga gázol át a pasikon, akinek sose fáj a szakítás, mert ő maga szakít, aki nagy kanállal habzsolja az életet. Akkoriban azt hittem, hogy erre van szükségem, és hogy én is így akarok élni, hogy még egyszer ne törhessék össze a szívemet. Claire pont ilyen volt. Megpróbálta elhitetni velem, hogy Edward csak egy jelentéktelen pasi, egy a sok közül az életemben, és hogy el kéne felejtenem. Belevitt az éjszakai életbe. Ő csak játékszereknek tekinti a férfiakat. De az átváltozásunk óta egyre inkább rá kell jönnöm, hogy ő nem igazi barátnőm. Ő nem is ismeri az igazi Bellát, ő csak Isabellát ismeri, de soha nem is törekedett megismerni a régi Bellát. Ez az egész „bosszuljuk-meg-az-átváltozásunkat-Edwardon-és-Ashleyn” dolog is az ő ötlete volt. Bár én is dühös voltam eleinte, soha nem jutott volna eszembe ilyen szadista módszerekkel büntetni akárkit is. És tulajdonképpen azt kéri tőlem, hogy használjam ki Edwardot. De én ezt nem akarom. Egyszerűen fizikailag képtelen vagyok rá. Claire lehet, hogy képes csak úgy használni mindenkit, mintha tárgyak lennének, de én nem! Ez nem én vagyok. Látszik, hogy Rosalieval találta meg a közös hangot. Bár már nem vagyunk olyan rosszban Rose-zal, mint még ember koromban, de azért most se mondhatnám valami szorosnak a kapcsolatunkat.
Alice-szel viszont már teljesen már a helyzet. Ő egyszerűen Alice. Lehet, hogy kellett egy pár fájdalmas a Cullen családtól távol töltött év, hogy igazán értékelni tudjam azt, amim most van. Bár a boldogságom nem teljes, hiszen csak Edward mellett lehetnék igazán boldog, mégis boldogabb vagyok, mint a Seattle-ben töltött évek során bármikor is. Alice mindig a legjobb barátnőm marad. Néha idegesítő, néha kicsit túl sok, ennek ellenére szeretem őt. És most már belátom, hogy inkább rá kellett volna hallgatnom Claire helyett. De hogy is hihettem, hogy Alice nem mond igazat, amikor arról kérdezte, hogy Edward szeret-e engem. Hiszen Alice kedvenc bátyja Edward, talán Carlisle-on kívül ő ismeri őt a legjobban a családból. És Alice különben sem hazudna nekem soha, főleg nem ilyen dologban, amiről tudja, hogy a legfontosabb számomra. Alice mindig megért engem ( najó, kivéve ha vásárlásról van szó).
A vásárlásról jut eszembe hogyan fogok karácsonyi ajándékokat venni, ha nem mehetek egyedül emberek közé? Azt hiszem erről a legjobb ha Alice-szel beszélek, hiszen ő profi az ilyen dolgokban.
Kimentem a szobámból, hogy megkeressem Alice-t, ám épp hogy kiléptem az ajtón ő már ott is termett előttem. Ja, igen. El is felejtettem, hogy elég elhatároznom, hogy beszélni akarok vele, és a kis energiabomba már itt is terem.
- Jaj, Bella, olyan jó lesz! Majd mutatok pár jó online-shopot, meg kölcsönadom a laptopomat. Vagy tudod mit, vehetnénk neked is egy sajátot. Várj, gyorsan idehozom az enyémet, és rendelünk neked egyet! – hadarta Alice, és mire megemésztettem a hallottakat már el is tűnt, csak hogy egy fél másodpercen belül visszatérjen, immáron a laptopjával a kezében.
Alice laptopja pontosan olyan volt, mint ő. Kicsi és stílusos. Élénk színű virágok díszítették a laptop tetejét. A háttérképe láttán viszont összeszorult a szívem. A 18. születésnapomon készült közös kép volt kint neki, rajta mindenkivel, aki fontos nekem. Carlisle, Esme, Emmett, Rosalie, Jasper, Alice, Edward és én. Edward átölel a képen, és szerelmesen néz engem. Annyira hiányzik ez. De három hét múlva újra itt lesz velem Edward. Persze ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy újra össze is jövünk. Lehet, hogy mégse szeret, csak bemagyarázom magamnak. De ezt a vitát nem kezdem el megint önmagammal.
- Föld hívja Bellát! – hallottam Alice hangját, ezzel felébresztve ezzel gondolataimból. – Bella, jól vagy? – kérdezte most már aggodalmas hangon.
- Igen – feleltem, még mindig mereven a képernyőt bámulva . Alice is odanézett, és láttam a szemeiben, hogy rájött mi volt rám ilyen hatással.
- Ne aggódj. Hidd el nekem, hogy szeret téged. És te is szereted őt. Szóval nem lehet itt semmi probléma. És ha jól tudom úgyis itt tölti karácsonyt – kacsintott rám cinkosan.
- Alice te mindig igen jól informált vagy. Mond csak melyik hírcsatornát nézed? Csak mert én is szívesen előfizetnék rá – mondtam mosolyogva.
- Ez maradjon az én titkom. Bocsi Bella, de ezt még neked sem árulhatom el – felelt Alice nevetve. Én játékosan bevágtam a durcát, és már visszaindultam volna a szobámba, de Alice megint egy lépéssel előttem járt.
- Héhéhé. Álljunk csak meg kisasszony! És mi lesz a laptopoddal?
- Alice, nem kell nekem saját laptop. Jó lesz nekem a tied is – Alice egy negyed másodpercre elgondolkodott.
- És a karácsonyi ajándékok? Látszik, hogy te még nem karácsonyoztál velünk. Tudod ebben a családban mindenki nagyon kíváncsi, és elég nehéz egymás elől elrejteni az ajándékokat. Ez csak úgy lehetséges, ha saját laptopod van, amit jelszóval védesz, különben lőttek a meglepetésnek – magyarázta Alice.
- Na de Alice, hiába van saját laptopom jelszóval lezárva, előled akkor sem tudom elrejteni, hogy mit akarok venni neked!
- Én nem számítok. Már megszoktam. Jazz is minden évben megpróbálkozik azzal, hogy meglepjen engem, de még sose sikerült. Pedig már egy ideje együtt vagyunk – kuncogott Alice.
- Rendben van. Na mutasd azokat a laptopokat! – mondtam most már kicsit nagyobb lelkesedéssel.
Miután végignéztem vagy tízezer laptopot, és mindegyiknél meghallgattam a prokat és a kontrákat végülis egy normál méretű bézsszínű Toshiba laptop mellett döntöttem. Alice próbált rábeszélni egy Macbookra, de én nem hagytam magam. Én az olyanokat nem tudom kezelni.
- Alice! Nekünk mi a lakcímünk? Létezik egyáltalán ez a ház hivatalosan?
Ez eddig még soha nem jutott eszembe. Ráadásul én hivatalosan meghaltam. Akkor most milyen néven létezem? Vagy létezem egyáltalán? De így hogyan fogok ajándékokat rendelni?
- Bella, nyugi! Nem, ez a ház hivatalosan nincs itt. És hivatalosan te sem élsz. De ez nem probléma, mert a faluban a postán van egy postafiók a nevemen, oda küldetjük majd az ajándékokat. És majd én kísérlek el a faluba amikor az ajándékokért mész majd, mert én úgyis tudni fogom, hogy miket rendeltél. Majd azt mondjuk, hogy csajos napot akarunk tartani – magyarázta Alice mosolyogva, és az utolsó mondatnál rámkacsintott.
- Annyira köszönöm Alice – borultam legjobb barátnőm nyakába. – Alice én annyira sajnálom, hogy eleinte olyan elutasítóan viselkedtem veled. Nem volt direkt. Én… - ezt a mondatot már nem tudtam befejezni, mert Alice közbeszólt.
- Bella, nem kell mentegetőznöd. Csak saját magadat próbáltad megvédeni, és az a lényeg, hogy már minden oké.
- Nem is tudom mi lenne velem nélküled – mondtam halkan.
- Te is nagyon hiányoztál Bella.
Így álltunk egymást ölelve amikor megjelent Emmett.
- Huhu, Jazz, jobb lenne ha többet törődnél a kis feleségeddel, mert már a nők iránt kezd el érdeklődni. Nem mintha Bella nem lenne jó csaj…
Alice-szel egymásra néztünk, és Alice egy aprót bólintott, mire egyszerre vetettük rá magunkat Emmettre. Őt váratlanul érte támadásunk, így mindhárman a kanapén kötöttünk ki.
- Hé, Jasper, elkéne egy kis segítség. Vissza kéne szorítanunk a nőuralmat a házban.
Erre még egyet lökve Emmetten a földön kötöttünk ki. A család mókamestere Alice-től és tőlem egyárant kapott egy-egy taslit mire Jasper leért a nappaliba.
- Mi van itt, tömeges ölelés? És engem meg ki akartatok hagyni? Hát milyen viselkedés ez? – kérdezte Jasper, és a kupac tetejére vetette magát, minek következtében nekigurultunk az üvegasztalnak, amit sikerült össze is törnünk.
- Upsz – szólaltunk meg mind a négyen egyszerre. Erre csak mégjobban elkezdtünk nevetni.
- Azt hiszem megvan a karácsonyi ajándékunk Esme számára – mondtam, mire egyetértően bólintottak a többiek is. – Alice, tudsz valami jó kis online bútorboltot is?
- Persze – mondta legjobb barátnőm csilingelő hangján.
- Figyi Alice, ha már itt tartunk, nekünk is kéne egy új ágy Rose-zal.
- Emmett, hányadik ágyat is töritek össze egy hónapon belül? – kérdezte Jasper kissé megróvó hangon, de aztán a végére elnevette magát ő is.
- Tudod tesó, én már nem számolom – felelte Emmett nevetve.
- Lehet, hogy alapítanotok kéne egy ágygyárat – vetettem fel az ötletet.
- Nem is rossz ötlet. Mindig is tudtam, hogy érdemes veled jóban lenni, Bella – mondta Emmett. Ha tudtam volna, akkor már tuti, hogy rákvörös lennék.
- Felvennétek embereket, akik gyártják az ágyakat, ti meg kipróbálhatnátok, hogy mennyire strapabíróak – fűzte tovább ötletemet Jasper.
Közben Esme is megjelent a nappaliban, és teljesen elszörnyedt az összetört asztal láttán.
- Ti meg mi a szöszt csináltok egymás hegyén-hátán a földön? És miért kellett összetörni az asztalomat? Nem megmondtam már ezerszer, hogy vigyázzatok a bútorokra?
- Bocsi anya – mondta Emmett. Próbálta elrejteni a mosolyát, de nem igazán ment neki.
Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy újra elkezdett esni a hó.
- Mit szólnátok egy hógolyó csatához? – vetettem fel az ötletet.
- Én benne vagyok – mondta Alice mosolyogva.
- Gyerünk! – szólt hozzá Emmett is.
- Még mire várunk? – válaszolt Jazz.
- Esme, te is szeretnél jönni? – kérdezte Alice Esmetől.
- Nem, köszönöm most nincs kedvem csurom vizes lenni. De ti menjetek csak nyugodtan.
Carlisle még dolgozik, Rose és Claire pedig Rose szobájában ültek, és elmélyülten beszélgettek, így gondoltuk nem is zavarjuk őket. Amúgy se valószínű, hogy jöttek volna, hiszen magassarkúban nem lehet hógolyózni.
Jasper hirtelen felkapta Alice-t, nyomott egy csókot a szájára, majd megfürdette a hóban. Rám is ugyanez a sors vált, csak rosszabb változatban, mert engem Emmett célzott meg (persze a csók nálunk elmaradt). Alice és Jasper immáron egymás karjaiban hentergőztek a hóban, nekem viszont nem volt olyan könnyű elszabadulnom Emmettől. De azért nem hagytam magam teljesen legyőzni, és én is jócskán megszórtam Emmettet hógolyókkal. Egyszercsak Alice is felugrott, és kimentett engem Emmett karjai közül, hogy együtt ostromolhassuk a fiúkat. Vagy két órán keresztül hógolyóztunk és hempergőztünk a hóban. A telefon csörgése, és Esme megjelenése szakította félbe a hócsatát.
- Bella! Edward keres telefonon! – szólt ki pótanyukám az ablakon.
Rögtön elindultam, mintha puskából lőttek volna ki. Pontosítok: elindultam volna, ha Jasper nem terem ott előttem, és fog le, míg Emmett megkaparintotta a telefont.
- Szevasz bátyó! – kiáltott bele a telefonba.
- Ááá, ne aggódj vigyázunk rá – válaszolt Emmett Edward kérdésére, amit sajnos nem hallottam, mert Jasper újra megfürdetett a hóban. De ekkor már Alice is akcióba lendült, és együtt legyűrtük Jazzt, ám közben tovább folyt a beszélgetés Emmett és Edward között.
- Háát… Éppen most fürdette meg Jasper a hóban, Alice pedig próbálja kiszabadítani őt – mondta Emmett a telefonba.
- Állok elébe! Úgyse tudsz legyőzni!
- Óóó, hát én erről nem is tudtam. Itt ez a két kis bestia nem mond el nekem semmit – mondta Emmett megjátszott szomorúan. – Úgyis meg kell szüntetnünk a nőuralmat. Egyszerűen szörnyű! – panaszolta Emmett a telefonba.
Ekkor sikerült elszabadulnom Jaspertől és Alice-től, és egy jól irányzott ugrással Emmett-re vetettem magam, mire mindketten eldőltünk.
- Áá, hát itt vagy hugi! Mikor gondoltad elmondani, hogy Edward velünk tölti a karácsonyt?
- Háát… - szempilláimat rebegtetve ártatlan bociszemekkel néztem bátyámra, mire ő elnevette magát. Ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy megszerezzem a telefont.
- Emmett? Bella? – hallottam Edward bársonyos hangját, és nem dobogó szívem mintha újra elkezdett volna verni.
- Szia Edward! Bocsi, csak a bátyáid kissé megnehezítették számomra a telefon megszerzését – mondtam nevetve a telefonba.
- Semmi gond. De jól vagy? Néha nagyon durvák tudnak lenni – mondta aggódva. Ezen nevetnem kellett. Olyan aranyos, hogy még mindig védeni próbál, de már én is vámpír vagyok.
- Tudod Edward, nem tudom emlékszel-e rá, de már lassan egy éve vámpír vagyok én is, szóval nagy kárt nem tudnak tenni bennem a bátyáid.
- Bocsánat, csak tudod a megszokás…
- Nem kell bocsánatot kérned azért, hogy meg akarsz védeni – mondtam. – Egyébként hogy vagy?
- Eléggé unom magam itt Alaszkában. Nagyon hiányzik már a családom, és te is. Alig várom, hogy karácsony legyen – mondta.
- Nekem szerencsére itt van Alice, Emmett, Jasper és a többiek, bár Esme azt hiszem most egy kicsit mérges ránk, mert összetörtük a dohányzóasztalt a nappaliban. De jó lenne, ha te is itt lennél – mondtam.
Ekkor hallottam, ahogy Alice nevemet kiáltja, és láttam, hogy Jasper és Emmett most ellen fordultak.
- Edward, neked fontos Alice ugye? – kérdeztem. Először nem válaszolt, gondolom nem tudta mire vélni ezt a kérdést.
- Persze, mint a húgom. Miért?
- Mert Jasper és Emmett éppen most fürdetik a hóban, és mint nőnemű lénynek kötelességemnek érzem, hogy a segítségére siessek. Megérted, ha most lerakom a telefont? Amint elbántam a többiekkel visszahívlak, és akkor majd nyugodtabban beszélhetünk.
- Nem, persze menj csak. De majd hívj! – mondta, és úgy tűnt szomorú amiatt, hogy most nem beszélhetünk.
- Hát akkor szia Edward!
- Szia Bella! És azért vigyázz magadra!
Miután kiszabadítottam Alice-t még egy újabb órát töltöttünk a hóban szórakozva. Miután bementünk a házba Esme ránkparancsolt, hogy azonnal öltözzünk át, mert a ruhánkból csöpög a víz, és fel fog hólyagosodni a parketta, mi pedig jógyerekek módjára követtük az utasítást. A szobámban megálltam a szekrényem előtt, hogy keressek magamnak valami ruhát, amikor eszembe jutott, hogy nincs semmi elegánsabb cuccom, amit fel tudnék venni karácsonyra. És előtte? Edward már egy héttel karácsony előtt itt lesz, nem járkálhatok előtte mackónadrágban és pólóban! Így hát gyorsan megkerestem Alice-t. tulajdonképpen öngyilkosságnak is megfelel, amit épp tenni készülök, de Edwardért megéri.
- Szia Alice! – köszöntem.
- Bella! Miben segíthetek?
- Arra gondoltam, hogy nem ártana pár ruha, ha már egyszer Edward is idejön, meg hát karácsonyra se ártana valami elegánsabb, amit fel tudnék venni.
- Ezen már én is gondolkodtam. Itt a laptopom, ez egy nagyon jó online shop. Először is kéne neked valami karácsonyra. Nézzük csak… - mondta elgondolkodva Alice.
- Mit szólnál ehhez? – mutatott rá egy mélyen dekoltált, kék selyemruhára. A képen a lányon nagyon jól állt, de rajtam milyen lesz? Alice látva arckifejezésemet megszólalt:
- Ne aggódj, már láttam, csodálatosan fog állni rajtad!
- Rendben, legyen – mondtam beleegyezően.
- Oké, akkor még kéne hozzá egy cipő… Áá, meg is van. Ez nagyon jól fog menni a ruhádhoz! – mutatott rá egy 15 centis magassarkúra.
- Alice, ez egy kész halálcsapda! Én ebben nem tudok menni! El fogok esni, és mindenki rajtam fog nevetni!
- Bella! Egy: ha én valamire azt mondom, hogy jól fog állni, akkor jól is fog állni. Kettő: nem fogsz elesni, majd megtanulsz benne járni. Három: Senki nem fog kinevetni, maximum Emmett, őt meg majd elintézem. És négy: Edward úgyis elkap!
Erre elnevettem magam. Az utolsó megoldás nagyon is tetszett, és nagyban befolyásolta a döntésemet, hogy megengedjem Alice-nek, hogy megvegye nekem azt a cipőt. Ezekután még vagy egy halom ruhát rendelt nekem Alice, plusz még cipőket és kiegészítőket. Azt hiszem szeretni fognak minket a postán…
Na halihooo! elsőőő:DD
VálaszTörlésúj szabályokat vezettünk be??? :))
aakkor viszont emberek siessetek a komikkal ;)
na.. ez a rész is nagyon jó lett, nekem külön tetszik benne h bella végre úgymond "megtalálta magát" és már nem olyan isabellás, már ha értitek :D
szóval h végre bevallja magának h szereti edwardot, na szóval lécci folytassad csak gyorsan nagyon várom a következőt(reméljük ed akkor már ott lesz velük)
és azért valahogy bosszút állhatnak ashley-n!!! ;)
na pusszA
Szia!
VálaszTörlésNagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagynóon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon (.....) imádtam, annyira de annyira tetszett, el sem tom mondani, főleg ez a hógolyózás, egyszerűen zseniális, ez a Bella sokkal jobban tetszik nekem legalább is!
Szval szentem jobb így!
Pusz
Mesi28
A sok nagyon miatt akár 2 kominak is veheted :P XD
Lizii: Köszi szépen, és ne aggódj, nem ússza meg Ashley se! :) A szabályok pedig elsősorban értetek vannak, mert ha nem írjátok meg, hogy mi tetszik, és mi nem, akkor változtatni se tudok, úgyhogy a ti érdeketek, hogy írjatok. A friss pedig innentől kezdve tulajdonképpen rajtatok múlik :)
VálaszTörlésmesi neked is köszi, te mindig is nagyon szorgalmasan írtad a kommenteket! :) Örülök, hogy így már jobban tetszik, izgultam is nagyon amikor felraktam ezt a fejezetet, hogy vajon jobban fog-e nektek tetszeni, vagy még kevésbé fogjátok szeretni. Szóval kíváncsian várom a további véleményeket is:)
VálaszTörlésHali.Nagyon jó let ez a rész is és nagyon örülök annak hogy Bella már bevallota magának hogy szereti a mi kis Edwardunkat. Ez a rész sokkal jobb lett mint az előző. És ezzel is az a baj hogy még túl sok idő van addig míg ed és bell találkoznak. Nem tudnád azt megcsinálni ha mondjuk már a következő részben találkoznának? Annak nagyon örülnék.
VálaszTörlésHát ennyi.
Sok sikert kommetekhez és a következő fejezetet remélem hogy minnél előbb fel tudod majd rakni.
Pusz...
Wow
VálaszTörlésEz tök jó lett:)
Végre Bella észhez tért:)
Edward visszajöhetne egy kicsivel hamarabb is:)
Nagyon várom a következő részt:)
Nagyon jó lett mint mindig.Remélem Edward és Bella megint összejönnek.Am nagyon tehetséges vagy puszi:Bells
VálaszTörléshát ez valami fenomenáis volt :)
VálaszTörlésvan egy kérdésem az új szabályokkal kapcsolatban :
egy ember töbször is küldhet komit ??????
repcsi
Laura: Azt nem ígérhetem, hogy már a következő fejezetben megérkezik Edward Kanadába, mert Bellának még van pár elintéznivalója addig, de ígérem sietni fog Edward:D
VálaszTörlésPusszy: Neked is köszi, hidd el Edward sietni fog, hogy újra láthassa Bellát!
Bea, Bella: Azt meg még meglátjuk, de nagy a valószínűsége, hogy újra összejönnek, bár még minden megtörténhet...
Imádom imádom és még jobban imádom. ez a bella már sokkal jobban tetszk nekem. érzelmek nélkülnem lenne ugyan az. és egyre izgalmasabb. mi lessz ot karácsonykor??:D:D nagyon nagyon várom már a következő fejezetet:)
VálaszTörlésnagyon nagyon ügyes vvagy csak igy tovább:):) puuszi
MÉzike
repcsi: Köszi szépen, küldhetsz többször is komit, de csak egyet fogok számolni, mert az a célom, hogy minél több ember véleményéről halljak. Egyébként te is mesivel egyetemben nagyon szorgalmas kommentíró voltál eddig is, úgyhogy köszönöm nektek :)
VálaszTörlésEszméletlen lett ez a rész is. Én is remélem hogy nemsokára fognak már találkozni szal..
VálaszTörlésAshley-vel különben mi lesz? Ő is majd meg karácsonyozni vagy csak Edward?
Niki"
Mézike: neked is köszi, örülök, hogy ez a Bella már jobban tetszik neked. :)
VálaszTörlésNagyon régóta olvasom a blogodat csak nem igazán írtam eddig kommit,de most írok mert gondolom számítasz a véleményekre.
VálaszTörlésTeszik hogy Bella észhez tért meg Edward reakció is nagyon. Remélem hogy minnél elöbb fel tudod majd rakni a következő fejezetet.
Anita.Sok sikert!
Nagyon jó lett ez a feji is:)áááá egyszerűen imádom.
VálaszTörlésRemélem Edward és Bella újra összejön:)
Niki: Az előző részben írtam, hogy elvileg Ashley nincs meghívva, csak Edward, persze ez nem feltétlenül jelenti, hogy nem is megy. Majd kiderül. :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész is,ügyes vagy és cska igy tovább.Már kiváncsian várom,hogy lesz a karácsony és persze Bella bosszúja is Ashley irnát:D:D
Anita: igen, többek között ezért találtam ezt ki, hogy titeket is rávegyelek egy rövid kis kommentre legalább, akik eddig nem írtatok, és örülök, hogy most írtál te is.
VálaszTörlésAndiiii:Örülök, hogy tetszik :)
Naon jó lett ez is mint a többi.:)
VálaszTörlésRégóta olvasom és egyre jobb fejiket alkotsz csak így tovább.
Névtelen: Már nincs sok karácsonyig (mármint a történetben:D), úgyhogy nemsokára kiderül hogy is sikerül Edward és Bella találozása, és hogy mi lesz Ashleyvel.
VálaszTörlésBolondlány: Nagyon köszi, és igyekszem olyan fejiket írni, amik nektek is tetszenek :)
Halíí
VálaszTörlésjaj én annyira boldog vagyok, hogy Bella újra a régi, mármint hogy beisemerte magának, hogy szereti Edwardot..alíg várom már,hogy találkozzanak..jja és az Emmett-es részeknél annyit nevettem..az ágygyár +a nőuralom..csak így tovább..már nagyon várom a folytatást
puszíí
nagyon jó lett!érdemes colt rá várni!alig várom már hogy karácsony legyen!remélem a következő fejezetbe el jutunk odáig!:)
VálaszTörlésOOh..Hát ez a feji is olyan ááááh..*_*
VálaszTörlésFaltam minden betűűt.
Egyszerűen imádom :)
Már alig várom ohgy Edward is megjelenjen( mmint nem csak telefonon)xD nah érted:)
Csak így tovább (L)(K)
Bogíí: örülök, hogy tetszett az Emmettes rész, megírni is szerettem azt.
VálaszTörléspicilány: örülök, hogyha úgy gondolod, hogy érdemes volt várni erre a fejezetre. A következő fejezetben még nem lesz karácsony valószínűleg, de az azutániban már talán igen :)
Alexa: Edward is nemsokára odaér Kanadába, már nem kell rá sokat várni, ígérem :D
VálaszTörlésVégreee : )
VálaszTörlésNagyonNagyon tetszett ez a fejezet is *-*
Imádom az Emmett- poénokat :DD
Most hogy Ashley nincs ott a képben, minden olyan nyugodt, de a poénok és a hógolyózás nagyon feldobják a hangulatomat! ;)
Örülök hogy Bella elfogadta a saját érzéseit Edward iránt (Bár a Twilight-Saga-ban is Jacob pártján állok).
Röviden: Imádom ezt a részt is, sok türelmet a következőhöz! :DD
Puszii: Anna
Annamari:
VálaszTörlésSzia. nagyon szeretem a töridet szal amit most mondani/írni/fogok azt ne vedd magadra.
Szóval így most olvatam pár kommente és ott leírod hogy nem bíztos hogy találkoznak a követekző részben/v. valami hasonlót/így most nem fogom annyira várni,mivel csakk akkor várnám ha már Edward is benne lenne.
Remélem hogy azért örültél a kritikámnak.
Szia!
VálaszTörlésEz a komis dolog jó ötlet.
Nagyon szégyenlem magam, de én is azok közé tartozom aki ha elolvas egy fejezetet nem hagy maga mögött komit.
Szóval az ilyen "lustaságokat" rá lehet venni komi írásra. :D
Szupi lett a fejezet. Nagyon tetszett.
Bár be kell valljam h Claire-t nem igazán kedvelem. Nem tudomhogy miért csak nem szimpatikus annyira.
Várom már h Edward megérkezzen karácsonyozni.
Ashley-t meg remélem majd eszi a fene a Denali-klánnál.
Remélem minél több komi jön össze, és hamar lesz folyti.
Pusz: Pupi
Anna: Köszi, igen, Ashley nélkül minden sokkal békésebb.
VálaszTörlésAnnamari: köszi a te véleményedet is, a nem biztos nem jelenti azt, hogy tuti nem, mert igazából sok függ a kedvemtől, amikor írom a frisset, meg Tőletek is. Szóval mivel még nem írtam meg a következő fejezetet még minden megtörténhet :)
jó ez a rész ,de a többi szuper lett ahogy ez is.Én naon kíváncsi vagyok ,hogy Bella meg fogja ölni Ashleyt Clairel vagy pedig Edward és Bella újra össze jön.
VálaszTörlésszia, hát igen ez most sokkal sokkal sokkal jobb lett.. Clarie-t szeretem de az összeesküvés elméletétől frászt kaptam.. bocsi h ezt mondom de nem tartottam fair-nek.. Alice az Alice hozta a formáját.. online shop.. tetszik.. bár élőben élvezetesebb, hát a hócsata emmett módra ment.. az asztallal valahogy nem tudok együttérezni:P:P Azért felmerült bennem akérdés h Carlie vajon bosszút fog állni? Utálni fogja-e Edwardot?? Vagy Isa mit fog csinálni? Ashley-t elintézi? Edwarddal 100% h összejönnek ez nem kérdés.. nagyon várom az új fejit.. hát ennyi lenne a hsz-em.. ezzel is hozzájárultam a következő rész mihamarabbi érkezéséhez:P jah és tetszik ez a ki felhívás.. kicsit erőszakos , drasztikus és követelőzőő.. egyszóval célravezető:) nagyon tetszik:P:P jó ötletxD szerintem mindenkire ösztönzően hatott:P nah pusszi .. és készülj szerintem hamarosan frissítened kellesz:P Büdös könyv(L)
VálaszTörlésPupi: akkor nagyon örülök, hogy téged is rá tudtalak venni, hogy írj kommentet :D Egyébként nem te bétázod Szylu Vérvörös alkonyat című fanfictionjét? Szerintem ebből a fejezetből kiderült, hogy azért én se annyira bírom Claire-t, de szükséges a történet cselekménye miatt.
VálaszTörlésNévtelen: Majd kiderül, igazából még én se vagyok biztos benne, hogy mi fog történni, de sztem nem csak a vagy-vagy variáció lehetséges:)
VálaszTörlésBüdös könyv: Hát igen, Alice az már csak Alice, és Emmett is Emmett marad:D Majd meglátjuk, hogy Claire hogy reagál erre az egészre, hiszen ő még nem tud arról, hogy Bella min gondolkodott, és hogy végülis hogya döntött.
Bocs, hogy ide válaszolok.
VálaszTörlésDe, én bétázom Szylu törijét. :D
szia!
VálaszTörlésHúú ez a fejezet is nagyon jó lett. A hócsatás rész tetszet a legjobban. Ugye a kövi részben már itt lesz Edward is?Várom már nagyon a Kövit.
Pusz Manó
Én még nem írtam neked, de most úgy döntöttem hogy az új feji érdekében megteszem. Nagyon jó lett ez a rész, és megvallom neked őszintén, hogy ez a Bella már nagyon tetszik, egy kicsit a régi "bosszúszomjas" Bellával nem voltam kibékülve. Remélem együtt lesznek a végén Edwarddal, és Ashly is elnyeri méltó büntetését. Várom az újat, remélem tényleg hamar jön. Anita
VálaszTörlésManó: Még nem tudom, hogy már a következő fejezetben is lesz-e Edward, vagy majd csak az azutániban. Örülök, hogy tetszett a hócsatás rész :)
VálaszTörlésAnita: Örülök, hogy most te is írtál kommentet, sokat jelent nekem ez. És ha ez a Bella már jobban tetszik, akkor meg végképp nagyon örülök :)
Most olvatam végig a komikat és láttam más is ír "anita" aláírással, úgyhogy én váltok és NAnita leszek, így meg tusz minket különböztetni, mert biztos ezután is fogok írni neked.
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésÉn már az elő fejezettől kezdve olvasód vagyok, eleinte csak a barbra.gp-n olvastam, de aztán áttértem ide :D
Nagyon tetszik a történet!
Nagyon remélem, hogy Edward siet...!
Most éppen azon gondolkodtam, hogy az alap New Moonban úgy Edward heves bocsánatkérések közepette tér vissza Bellához.
Lesz ilyen itt is?
Csak mert nagyon kedvelem az ilyen felépítésű fejezeteket, novellákat is.... ;)
Olvastam, hogy Edward a következő fejezetben még nem fog megérkezni :(
Káár...
De alig várom már!
Azon gondolkodok, hogy talán kijelentkezek a Gmail fiókomból és névtelenül több megjegyzést is küldhetek! >:D
Najó, annyira nem vagyok gonosz.
Csak kezdenek elvonási tűneteim lenni.....:D
Tillus <3333
Nagyon tetszett ez a rész. A hócsata lehetett valami :) Ez a Bella nekem is jobban tetszik. Azért Ashley meghalhatna valahogy...
VálaszTörlésSzija!
VálaszTörléstényleg jobb hogy Bella megtaláta az igazi önmagát és már nem olyan mint volt. ez határozottan tetszik:D és már várom a karácsonyt és remélem azért ashley is megkapja a magáét:D jah és a feji is jó lett:D:D
pussa
Tincsu
Jah még valami am nekem az elején még szimpi szolt egy kicsit Claire de most ebben a részben meg az előzőkben már nem annyira de hát el kell viselni:D és én is rem hogy Edward hamar jön vagy lesz valami váratlan( de kizárólag csak jó értelemben) *cukíí nézés* :D
VálaszTörlésnah pussa
megint Tincsu :D
nagyon-nagyon jó rész lett!!
VálaszTörléshamarabb is hazajöhetene Edward!
jó h újra jóban vannak Bellával!
am a kommikba a tieid is beletartoznak? :D gondolom am nem...sajna :( :)
szupcsi vagy csak így tovább!! ;)
miszosz
Tilla: örülök, hogy most te is írtál kommentet, de azt még nem árulhatom el, hogy Edward és Bella találkozásakor mi fog történni :)
VálaszTörlésandi: majd lehet, hogy meghalasztom Ashleyt, még meglátom:D
Tincsu: Majd igyekszem kitalálni vmi váratlant (persze csak jót:D)
miszosz: Köszi szépen :)
ez nagyon jó lett örülök hogy Bella végre beismerte hogy még mindíg szereti Edwardot
VálaszTörlésalig várom a folytatást
Szija:)
VálaszTörlésNagyon várom a kövit..jöjjön már edward és legyen vlmi jó:P:P
szija..hát nekem tetszet..csak ashleyt már nagyon nem bírom:S:S:S:@ remélem minél hamarabb történik vele vlmi..és akkor edward meg bella újra együtt:D:D várom a kövit..
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésez a rész testszett idáig a legjobban..legalább itt önmagát adta bella..és az emmettes részek nagyon jók lettek.. abból lehetne többet is:P várom a folytit
szija..rem ha összegyűlik a megadott kommentek akkor lesz kövi és nem csak előzetes:P
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a rész..várom a kövit..emmett az nagyon jó lett benne..birm az ilyen részeket én is:D
ashleyt meg már egyre jobban gyűlölöm:@
hamar frisst
Jajj...Annyira tetszett ez a feji, hogy el se tudom mondani!Csak így tovább!Az új bella szimpatikusabb!(Y):D
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésEgyszerűen hihetetlen h m ien jol írsz!
Remélem hamar jön a folytatás!
puss Sabella
jajj ez nagyon szuper lett alig várom a folytatát remélem akkor most Edward és Bella összejönnek "renedes"
VálaszTörlésKedves Névtelenek: Nagyon köszi mindannyiotoknak!
VálaszTörlésSzancsó: örülök h tetszett ez a fejezet :)
Sabella: Majd sietek a frissel, és neked is nagyon köszi :)
Nagyon jó fejezet volt. Nem vagyok túl bőbeszédű a véleményekben, és nagyon ritkán írok... de ezt a történetet tényleg szeretem. (L) :) Várom a folytatást!! :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésÉn most találtam rá az oldaladra és egyben elolvastam egészen a mai fejezetig.
Nagyon tetszett ez a kis változás,így nekem is jobban tetszik Bella,de szerintem a maga biztos,kicsit gonosz Bellát is meglehetett érteni.
Várom a folytatást,remélem ezzel a kommentel segítettem minden olvasónak és magamnak,a friss közelebb hozásában =)
Puszi: Bella1213
Nekem nagyon teccik jó lett csak kicsit részletesebb is lehettett volna
VálaszTörlésSzia! húúh ez nagyon jó rész lett:D szuper:)
VálaszTörlésúgylátom komikban is jól haladunk:D
nagyonnagyon várom a köviit!
puszii
Nagyon jó lett a mostani rész is!
VálaszTörlésMár várom a kövit és rem hogy minnél előbb fel is tudod majd rakni.
Tetszett hogy hülyultek a hóban.
Már várom hogy találkozzanak Edwardal.
Örülök hogy ebben a részben nem volt Clair-mert nem bírom a csajt.Olyan kis izé hogy azt mondta hogy hajsználja ki Bella Ed-et és úgy öljék meg.
Sok sikert a továbbiakban is!
bELLA13
Jaj de jó!! Már úgy vártam a frissítést! Jó, hogy Bella észrevette, hogy nem igazán önmaga...
VálaszTörlésNagyon tetszett és várom a következő részt!
Ginewra: Nagyon köszi, hogy írtál, én is nagyon szeretem a te történeteidet, és fontos számomra a véleményed.
VálaszTörlésBella1213: Köszi, és örülök, hogy neked is tetszik ez a változtatás :)
Klajcsiií: Köszi, és igen, elég jól haladtok a kommentekkel :D
bELLA13: Azt nem ígérhetem, hogy teljesen eltűnik Claire a történetből, mert úgy tervezem, hogy még szükségem lesz rá, de én se annyira szeretem a karakterét.
Tenshi neked is köszi szépen :)
VálaszTörlésOlyan sok a megjegyzés hogy 16-nál abbahagytam a számolást, mert elvesztem a "Kommentárok-tengere"-ben:D Jó lett az a fejezet(is). Alig várom a folytatást
VálaszTörlésKonek: Ez volt a célom:D És köszi neked is:)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésMár úgy vártam. :)
Úgy örülök, hogy Bella végre letett az őrült tervéről (legalábbis egyenlőre úgy tűnik) és beismerte hogy szereti Edwardot, és végre őszintén kedves vele.
Várom a kövit!
Pet köszi a te kommentedet is!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a fejezet.Már nagyon várom, hogy Edward és Bella találkozanak.
Nagyon várom a következő részt.
Puszi
Szija!
VálaszTörlésNon jó lett a feji. Már várom mikor találkozik Edward és Bella újra. Sies a következő fejezettel.
Kinga
Hy!
VálaszTörlésNagyon kiváncsi vagyok, h mi sül ki ebből. Már alig várom a folytatást. Kérlek sies!
Dóri
Nagyon jó lett ez a fejezet! Imádom a szerelmes sztorikat és a tiéd hát nem is találok rá szavakat! Várom a folytatását!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a fejezet is, mint az eddigiek mind.
De azért kíváncsi lennék, hogy milyen volt a fejezet a változtatás előtt. Mindenesetre nekem így is tetszett, Te bármit is írsz, az fantasztikus.
Ahogy elnézem a kommentek számát, hamarosan lesz új fejezet??? :-D Nagyon örülnék neki, mert imádom a történeted!
Üdv: Kriszta
U.i.: Gratulálok a nyelvvizsgádhoz!!!
Szia
VálaszTörlésÉn nem szoktam úgyan elolvasni az előzeteseket. De mindig írok kommentárt.
Nekem nagyon-nagyon tetszet és már alig várom mi is lesz ott karácsonykor!
Nagyon jó lett!!!Nagyon várom már már, hogy találkozzanak Edwardék :) Remélem Ashley-t hamar eltávolítod xD És grat hozzá...szupi lett.
VálaszTörlésNicole, Kinga: Már nem kel sokat várnotok, nemsokára találkoznak :)
VálaszTörlésDóri: Hát ha továbbra is ennyi komment érkezik, akkor tényleg elég hamar lesz új fejezet, csak győzzem majd megírni:D
DorcikusS: Nagyon köszi:)
Kriszta: Köszi a gratulációt! Egyébként a változtatás előtt hiányzott a fejezetből a szobában gondolkodós rész, meg kicsit más volt az Edwardos telefonos dolog is, meg még pá apróság. De nagyon örülök, hogy tetszik:)
Andrea: Hát nem lesz egy átlagos karácsony, annyit elárulhatok:D
Katella: Még nem tudom, hogy mikor és hogyan "halasztom" majd meg Ashleyt, de majd meglátjátok. :D
Szia!
VálaszTörlésMár nagyon várom mi lesz karácsonykor:) Remélem Ashleyt hamar eltávolítod:D
Marina
Szia
VálaszTörlésÜgy örülök, h Bella végre letett a tervéről:) legalábbis most úgy tünik XD
Mmár non várom a fotatást.
Please non sies.
Lüszi
szia!
VálaszTörlésnagyon-nagyon tetszett imádtam viszont ha nem sértődsz meg, nekem kicsit kezd vontatottnak tűni a sztori :( úgyértem kellenne bele valami izgalom is szerintem....:)
gondoltam ezt megjegyzem neked, hátha könnyebb lesz javítani rajta :)
leheth, hogy ez az én véleményem csak....
csa ennyi
ááá nagyon jóó lett várom a folytatás. ügyes vagy grat:)
VálaszTörléspusszi
Lili
Imádom és még jobban. nagyon tetszett ez IS. csak igy tovább...:D
VálaszTörlésvárom a folytatást:)
puszi
Kriszti
U.i: gyerünk emberek megy ez nekünk... minnél több kommentet:d
nagyon jó lett a fejezet:D imádtam Ashleyt utálom de gondolom h ezzel nem mondok újat:D
VálaszTörlésügyi vagy
pussz(K)
Szija!
VálaszTörlésVégre visszakaptuk a régi Bellát, s nekem a vámpír Claire teljesen ellenszenves lett.. Mikor ember volt bírtam, de most nagyon gonosz lett. ÉS tökéletesen egyetértek Bellával, hogy csakis Isabellát ismeri, de az igazi Bella Swant teljesen nem.
Az előző fejik szerintem nem voltak elég könyvhűek, de kezdesz végre belerázódni, és ez tetszik. :))
Remélem minnél előbb várható a következő fejezet, s mindenki írjon komit! :))
Csóók,
Carlie
egyszerűen fantasztikus lett!!!imádom!!!annyira de annyira várom már a kövit!!!remélem,h minden jól fog végződni kettejük között!!!csak igy tovább!!!
VálaszTörlésMarina: Erre csak annyit mondhatok, hogy nemsokára kiderül:D
VálaszTörlésLüszi: Ha így folytatjátok a kommentelést, akkor tényleg felköthetem majd a gatyámat, mert nem tudom mikor lesz időm megírni a fejezetet, de majd megoldom valahogy:)
Alice0218: Ezt egy ilyen kis próba meg átvezetőfejezetnek szántam, hogy meglássam, hogyan tetszik nektek ez az új stílus, meg itt Bella gondolatainak megváltozása volt az igazán fontos, ezért nem volt benne most semmi izgi, de nem engedem ellaposodni a történetet, ne aggódj. Nemsokára jön Edward is, és akkor majd felpörögnek az események:D
Lilli, Kriszti, Évi: Köszi szépen, örülök, hogy tetszik:)
Carlie: örülök, hogy most már így jobban tetszik, és ezt a vonalat fogom követni ezek után is valószínűleg:)
Névtelen: Köszi szépen neked is:)
Szia...HŰHA ilyen sok kommentárt még soha életemben nem láttam. Egyébként a fejezet FENOMENÁLIS, FANTASZTIKUS lett....Csak így tovább...Remélem hamarosan lesz fejezet...a Karácsonyra is nagyon kíváncsi vagyok ám már:D:D
VálaszTörléspuszi: Eszter
szany irta:
VálaszTörlésisteni jo lett
már alig várom hogy Edward megérkezzen
igy tovább
puszi
szia
VálaszTörlésMár alig bírom kivárni h találkozzanak
Mond azt h a köviben jön már Edward :D
ááááááá Kérlek sies
pusz: Alice25
Szia!
VálaszTörlésNagyon szupiii lett! Annyira várom, hogy már jöjjön Edward (persze Ashley nélkül xD)Tényleg már nagyon kiváncsi vagyok....úgyhogy nagyon siess :D
puszi:koral994
Eszter: Én magam is meg vagyok lepődve ezen a sok kommenten:D Örülök, hogy ennyire tetszett:)
VálaszTörlésszany, Alice25, koral994: nektek is nagyon köszi:)
szióó
VálaszTörlésez a feji lett eddig a legjobb a többi is jó csak én abban nem birtam az "új" bellát azaz isabellát meg anyás ashley az a csaj egy ... nem irok csunya szavakat és clairet se birom nagyon de attól függetlennül a töri tetszik joh hogy jobbra fordultak a dolgok emmett az nagyon kész borultam mikro olvastam:D alice meg cukí:D:P na pussza ez hosszúra sikeredet és már nagyon várom a fejit :D
M.csu.
m.csu.: Köszi szépen, és nagyon örülök, ha megnevettettelek az Emmettes részekkel:)
VálaszTörlésEszméletlen jó lett ez a fejezet is úgy mint a többi, remélem hogy köviben találkozik Edward és Bells.
VálaszTörlésSok sikert a folytihoz.):
Katalin
nagyon tetszeeet:D áhh ugyvárom hogy Edward megjöjjjön :) remélem Ashley nem fog jönni vele :D aztán majd ujra együtt lesznek Bellával:D
VálaszTörlésnagyon várom a folytatást:D ahogy látom van jonéhány megjegyzés, igy hamarabb lesz =)
puszi
szia
VálaszTörléshúúú látom nemsokára lesz kövi fejezet :D
remélem a kövi résznek még az elején megjön Edward :)
Bellácska
hali!
VálaszTörlésmár non várom h mi lesz akkor h találkozik Edward és Bella :)
seiss a kövivel
puxx
Adrienn
Katalin, norcs, Bellácska, Adrienn: Köszi szépen nektek is:)
VálaszTörlésCyy Melinda vagyok!
VálaszTörlésNagyon tetszik és az a hócsaata...XD
remélem mihamarabb folytatod!!!
Wáá nagyon szuper lett ez a fejezet is ! *.*
VálaszTörlésNagyon tetszett. :) Remélem hamar lesz friss, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra :P
Szia mia! nagyon király lett alig várom, hogy Edward visszajöjjön...:)
VálaszTörlésEgy kérdés Rosealice mit szólnál egy kis oldal reklámhoz? Mármint én reklámozom a te ficed, te pedig az enyémet..ha benne vagy akkor keress meg ezen az e-mail címen: szozsa914@gmail.com
Wááá imádtam az egészet!!!!
VálaszTörlésNagyon klassz,és így sokkal jobb Bella!
Már alig várom,hogy Edward megérkezzen!
Krisztike
Nagyon szuper feji lett!! Grat!
VálaszTörlésén szerettem a határozott Bellát is,de tényleg jó,hogy újra az a csupa szív lányzó...
ahogy elnézem hatásos volt,hogy beszigorítottál és teljesen jogos is :)...
Várom nagyon a folytit!
pussz
Jo fejezet lett és már várom, hogy Edward újra felbukkanjon... élőben xD :) FRISST, pls! :P /Bijjuss/
VálaszTörlésSzijja!
VálaszTörlésNagyon jó lett!!
Jajj úgy várom, hogy tényleg találkozzanak és Bella tényleg rájöjjön ,hogy ebben az egészben semmi játék nincs és Edward is szereti őt.. Ashley pedig fulladjon meg a nyálkás hazudozó ,gyilkos énjével együtt. Olyan jó h Ed egyre többet veszekszik vele:)!! Naon jó lett. Imsét. Siess hamar a folytival, mert nagyon szupper!! Na puszsií
Polly
VálaszTörlésNagyon jó lett a fejezet és köszönöm a szülinapos üzit is :P =)