21. fejezet - Ajándékötlet

Sziasztok!

Először is szeretnék sok millió bocsánatot kérni, amiért késett a fejezet, de ez félig önhibámon kívül történt. Pénteken már fel akartam rakni, de akkor felmondta a szolgálatot a laptopom, és azon volt rajta a fejezet. Persze hétvégén nem dolgoznak a szervizben, így csak most tudom felrakni, hogy végre hazaértem, és elkészült a laptopom. Szeretném megköszönni a türelmeteket, és remélem tetszik majd ez a fejezet!

21. fejezet – Ajándékötlet

Egyik nap újra bementünk a faluba, immáron az egész család. Természetesen megint Edwardon gondolkoztam. Bár nagyon vártam már, hogy újra lássam, mégis féltem. Féltem a reakciójától, amikor meglát engem. Hiszen nem látott még vámpírként. Minden önteltség nélkül mondom, hogy szerintem szebb lettem. Bár mondjuk nem nagy művészet az emberi mivoltomnál szebb lenni. De mégis, mi van, ha Edwardnak már nem tetszem így? Mi van, ha ő azt a Bellát szeretné visszakapni, akinek meleg a teste, puha a bőre, és olyan csábító az illata? Legalább már a szemem nem vörös, hanem arany színű, mint a többieké. És ha nem tetszik neki a képességem? Ha elhagy a képességem miatt, mert nem akarja, hogy képes legyek vele bármit megcsináltatni az akaratán kívül? Várjunk csak. És mi van, ha vámpírként már tud olvasni a gondolataimban? Istenem add, hogy még mindig immunis legyek a képességére!

Jaj, legyen már karácsony! Még soha nem vártam ennyire ezt az ünnepet. Eddig inkább jelentett nyűgöt számomra, mint örömöt. Ki kellett találnom, hogy kinek mit vegyek karácsonyra, aztán be kellett szereznem anélkül, hogy az illető rájött volna, meg kellett szerveznem, hogy mit főzzek 24-én ebédre, hogy honnan vegyek fát, azt fel kellett díszíteni, és mire eljött a szenteste, én általában már olyan fáradt voltam, hogy megpróbáltam gyorsan lezavarni a dolgokat, hogy minél előbb felmehessek a szobámba, és lefeküdhessek aludni.

De ez a karácsony most más lesz. Ez lesz az első karácsonyom vámpírként, és az első karácsonyom a Cullen családdal is. És bár nekik is ki kellett találnom, hogy mit vegyek, de Alice sokat segített ebben, vásárolni se kellett elmennem, hiszen minden ajándék postán érkezett. Természetesen a főzéssel se kell már bajlódnom. A fa díszítése pedig szerintem sokkal inkább lesz móka a Cullen családdal. Már látom is magam előtt, ahogy Alice ide-oda rohangál a házban, hozza a díszeket, a fiúk pedig majd beszerzik a fát, amit majd együtt feldíszítünk. Emmett majd ellő közben pár poént, ledob pár díszt, amin Alice meg majd kiakad, mert tuti a ledobott dísz volt a kedvence, vagy a legrégebbi darab. A szentestét pedig életemben először egy nagy családban töltöm majd el, és vámpírként már esélye se lesz a fáradtságnak ellenem.

És akkor ott lesz az a valaki, aki nélkül nem lehetne igazán szép karácsonyom. Edward. Nekem tényleg nem kell semmilyen drága ajándék karácsonyra, csak az, hogy életem értelme ott legyen velem, és a karjaiban tartson. Hogy újra érezzem azt a mérhetetlen szerelmet, ami egykor lángolt a szemeiben, akárhányszor csak a szemembe nézett. Most még azt se bánnám, ha túlságosan óvna, hiszen tudom, hogy azt is csak azért tenné, mert szeret engem. De azért ne haladjunk előre ennyire. Először ki kéne várnom, hogy hogyan fogunk egymáshoz viszonyulni, amikor újra találkozunk.

Szegény Denali-klán! Nekik meg ott marad Ashley. Lehet, hogy nekik is kéne vennem valami ajándékot, vigaszdíjként, amiért eltűrik Ashleyt? Bár mondjuk senki nem mondta nekik, hogy nem dobhatják ki őt. Befogadták Carlisle miatt, bár már ő is figyelmeztette őket, hogy Ashley egy kis bestia.

- Min gondolkozol ennyire? – szakított ki gondolataim özönéből Carlisle.

Én Carlisle és Esme mellett sétáltam, míg mögöttünk jött Alice, Jasper, Emmett és Rosalie.

- Csak azon, hogy Edward nemsokára itt lesz, és hogy a Denali-klánnak valószínűleg ez lesz létezésük legrosszabb karácsonya – mondta mosolyogva. Carlisle halkan felnevetett.

- Remélem azért ennek ellenére megőrizzük a kapcsolatot Tanyaékkal – válaszolt félig viccelve, félig komolyan.

- Én erre azért nem fogadnék. De végülis bármikor ki is dobhatnák Ashleyt – válaszoltam. – De az a fontos, hogy nem nálunk rontja a levegőt.

- Ne aggódj kedvesem. Mégha szeretne, se lehetne soha a család tagja. Őt örökre kitiltottuk – mondta Esme kedvesen, bár tőle szokatlan éllel a hangjában.

Ha valakit már Esme sem kedvel, akkor annak tényleg nagyon rossz embernek kell lennie.

- Annyira örülök, hogy Edward nemsokára idejön! Végre újra egyesül a család. És ha ti újra összejönnétek, az lenne nekem a legszebb karácsonyi ajándék – fűzte még hozzá Esme boldogan.

Hát akkor ebben egyetértünk. Bár nem hiszem, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen, de mindenképpen remélem, hogy újra kezdhetjük Edwardal. Igen, tényleg úgy gondolom, hogy nem lesz olyan mint régen, több okból is kifolyólag. Először is, mégiscsak elhagyott engem, mégha az én érdekemben tette is, ezzel akarva-akaratlanul is rengeteg fájdalmat okozott nekem. Másodszor féltékennyé akart tenni Ashelyvel. És ha csak meg is játszotta magát, akkor meg ott van a tény, hogy hazudott nekem. És végül most sincs itt velem. De mivel ezek nem teljesen az ő hibái, ezért megbocsátok neki, és remélem, hogy ő is megbocsátja az én hibáimat. A múltat nem felejthetjük el, de túlléphetünk rajta. És pont ez az, amit most nekünk tennünk kell.

Egy dologban teljesen biztos vagyok: Én szeretem Edwardot, mindig is szerettem, és mindig is szeretni fogom. És ha hiszek a családnak, akkor ő is szeretett engem, akkor legalább is biztosan, amikor még Forksban éltünk.

Megvan mit veszek Edwardnak karácsonyra! Pontosabban miket. Mert két ajándékot tervezek. Az egyiket minden esetben megkapja. Összeállítok neki egy könyvet a Forksi szerelmünkről. Felhasználom majd benne a naplómat, a fényképeket, amik rólunk készültek, a verseket, amiket titokban rólunk írtam, és a rajzokat, amiket szintén Edward és mindenki más tudomása nélkül rajzoltam. Ha mégis kiderülne, hogy már nem szeret, ezt akkor is odaadhatom neki, hiszen ez is az életének egy része volt, és emlékezhet rá.

Viszont ha mégis szeret ( és én ebben az opcióban reménykedem), akkor pedig van egy jó ötletem. Esme nemrég említette, hogy a forksi Cullen ház birtokán van egy kisebb házikó, ami már elég régóta ott áll, de még nem használták semmire. Talán ha megkérem Esmet, akkor odaadná azt nekünk, hogy berendezhessem, és legyen egy közös kis otthonunk Edwardal! Már nincs sok idő Edward érkezéséig, de talán ha Alice-t is bevonom a dologba, akkor elkészülhetek vele még karácsonyig. Ha pedig úgy alakulna, hogy nem adom oda Edwardnak, akkor megkérdezem majd Alice-t és Jaspert. Pár átalakítással biztos tetszene nekik, és lenne egy saját kis otthonuk.

Láttam, ahogy mellettem Alice lemerevedik, majd éreztem, ahogy a nyakamba ugrik. Szerencsére meg tudtam tartani az egyensúlyomat, így nem estünk el.

- Olyan szép lesz! És nagyon fog tetszeni Edwardnak! Most azonnal neki kell állnunk, mert nagyon szűkös a határidő. Micsoda briliáns ötlet Bella! – ugrándozott a kis energiabomba. – Gyere Esme, rád mindenképpen szükség van!

- Várj, Alice, még meg se kérdeztem tőlük!

- Bella, én már láttam, hogy igent mondanak, és nincs veszteni való időnk!

Közben az egész család már minket nézett, értetlenül. Senki nem tudta, hogy mi ez az egész. Végül Emmett unta meg legelőször a tudatlanságot.

- Esetleg minket is beavatnátok, hogy mégis mi folyik itt? – kérdezte sértődöttséget színlelve, bár a szája szegletében mosoly bujkált.

- Nem! – mondtam hirtelen.

Azt akarom, hogy ez meglepetés legyen Edwardnak, és minél kevesebb ember tud róla, annál nagyobb az esélye, hogy titokban tudom tartani még karácsonyig. Csak Alice, Esme, és Carlisle fog tudni róla. Alice és Esme majd segít a bútorvásárlásban, Carlisle pedig a családfő, őt mindenképpen szeretném beavatni.

Emmett elképedve nézett rám, ugyanúgy, mint a többiek. Nem igazán számított ilyen válaszra.

- Carlisle, Esme, Alice velem jönnétek? Szeretnék beszélni veletek. Te, Alice, már úgyis tudod, hogy miről van szó, de mivel te is benne vagy a dologban, azért kérlek gyere – mondtam.

Carlisle és Esme összenézett egy pillanatra, majd Carlisle bólintott.

- Bella szeretne velünk egyedül beszélni, úgyhogy mi hazamegyünk. Kérlek tartsátok tiszteletben Bella kérését, és ne gyertek egyelőre haza, maradjatok még, élvezzétek a karácsonyi hangulatot – mondta Carlisle.

Ezzel mi négyen visszaindultunk a kocsihoz. A kocsiban aztán Esme szólalt meg először:

- Miről szerettél volna beszélni velünk, kedvesem, amiről nem tudhatnak a többiek? – kérdezte egy kicsit aggódva.

- Semmi baj nincsen Esme, ne aggódj. Igazából azt szerettem volna megkérdezni, hogy említettél nekem egy kis házikót a forksi házatok kertjében, és az jutott eszembe, hogy ha nektek nem kell, akkor én berendezném, és ha úgy alakulnak a dolgok, hogy összejövünk Edwardal, akkor ezt adnám neki ajándékba.

Elég pofátlannak éreztem magam, amiért ilyet kérek tőlük. De Carlisle és Esme megértően elmosolyodtak, és Esmen látszott, hogy úszik a boldogságban.

- Bella, ez csodás ötlet! Persze, hogy nektek adjuk azt a házikót, úgyis már évtizedek óta ott áll csak üresen. Biztos vagyok benne, hogy Edward örülni fog ennek, és abban is, hogy ti őjra egy pár lesztek, hiszen mindketten szeretitek egymást, és a szerelmetek már annyi mindent túlélt – mondta Carlisle kedvesen.

- Esme, azt szerettem volna még megkérdezni, hogy nem segítenél-e a ház berendezésében, mert neked már nagy gyakorlatod van ebben, és eddig minden házad, amit láttam, gyönyörűen volt berendezve.

- Örömmel segítek kedvesem. De nincs sok időnk mielőtt Edward ideér, úgyhogy sietnünk kéne. És vissza kell utaznunk Forksba – válaszolt Esme boldogan.

- Carlisle, gondolod, hogy van már elég önuralma Bellának, hogy repülővel menjünk? – kérdezte Alice.

- Én úgy gondolom igen, de ezt Bellának kell eldöntenie. Hogy érzed, Bella? – kérdezte Carlisle.

- Hát, nem is tudom. Szerintem kibírnám, főleg, ha nem vennék levegőt.

- Ma éjjel indul a repülőnk – szólalt meg Alice.

Mindannyian meglepődve néztünk rá. Hiszen még csak most döntöttük el, hogy repülővel megyünk!

- Mobil! – mutatta fel a telefonját Alice. – Van internetcsatlakozásom a telefonom, így meg tudtam rendelni a jegyeket. Carlisle el tudnál vinni minket majd a reptérig? Nem akarok futni, hogy ne keltsünk feltűnést.

- Természetesen. De Bella, árulj el valamit. Erről miért nem tudhatnak a többiek? – kérdezte Carlisle.

- Csak azért, mert Edward ugye látja a gondolataitokat. És minél kevesebben tudtok róla, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül meglepnem őt – mondtam.

Carlisle és Esme csak elmosolyodtak. Közben vissza is értük a házhoz, és Alice már oda is dobott Esme és én elém egy-egy bőröndöt, hogy pakoljunk össze, mert sietnünk kell. Én csak gyorsan kidobáltam pár cuccot a szekrényemből, nem különösebben foglalkoztam vele, hogy mit rakok el. Kevesebb mint fél óra múlva már kész is voltam.

- A gép Seattle-ben száll le, onnan futunk Forksig. Az ottani terepet már jól ismerjük, végig erdő, úgyhogy nem kell attól félnünk, hogy észrevesznek minket. Majd megállunk vadászni is. Most úgy se szükséges szerintem elmennünk, mert Bella reggel volt vadászni.

Carlisle és Esme egyetértően bólintottak. Közben láttam, hogy Esme lehozott pár lakberendező újságot, és azt is elrakta a bőröndjébe. Carlisle leült a kanapéra, Esme pedig az ölébe ült, és szorosan ölelték egymást. Csak most jutott eszembe, hogy elszakítom egymástól Carlisle-t és Esmet, és Alice-t és Jaspert is. Milyen önző alak vagyok! Hallottam, ahogy Alice telefonál.

- Szia Jasper! Figyi, nagyon sajnálom, hogy nem volt időm elbúcsúzni, de egy időre el kell utaznunk Bellával és Esmevel. Nem mondhatom meg, hogy hova, és hogy miért, de bízz bennem. Minden nap hívlak majd, oké? Szeretlek, vigyázz magadra! – mondta Alice.

Épphogy letette a telefont, már lent is volt a nappaliban.

- Na, indulhatunk? – kérdezte vigyorogva.

- Én kész vagyok – mondtam.

- Én is – szólt Esme.

- Hát akkor indulás! – adta ki a parancsot Carlisle.

Mikor odaérünk a reptérre Carlisle még adott egy búcsúcsókot Esmenek, majd elmentünk becsekkolni. Míg vártunk, hogy felszálljon a gép, és a repülőút alatt is végig Esme lakberendezési újságjait bújtuk, és arról beszélgettünk, hogy milyen legyen a ház. Már nagyon izgatott voltam, hiszen mégiscsak ez lesz az első saját lakásom (mármint a Edwardal közös saját lakásunk). Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, hogy tükrözze az én és Edward egyéniségét is, és hogy tényleg úgy érezzem magam ebben a házban, mint az otthonomban.

Szerencsére jól bírtam az emberek közelségét, nem volt semmi probléma. Miután leszállt a gép úgy döntöttünk, hogy először meg kéne nézni, hogy milyen állapotban van a ház, és hogy milyen teendők vannak még a szerkezetét illetően. Nagyon jól esett a futás Forksig, az erdő gyönyörű volt. Bár a bőröndünkkel futni kicsit érdekesebb volt, de nem okozott problémát. Amint odaértünk a Cullen házhoz rögtön lecuccoltunk. Esme és Alice kezdeti bizonytalanságomat látva azt mondta, hogy nyugodtan pakoljak le Edward szobájába.

Egy kicsit féltem bemenni Edward szobájába. Nem tudtam, mire számítsak. Vajon költözéskor mennyi mindent vitt magával? Üres most a szobája, vagy ugyanúgy áll ott minden bútor, mint négy éve? Félve nyitottam be, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy bár minden bútor ugyanúgy áll ott, mint négy éve, valahogy mégis halottnak tűnik a szoba. Talán azért, mert katonás rend uralkodik most benne. És rájöttem, hogy az ő hiánya miatt érzem olyan üresnek ezt a szobát. Nem akartam túlságosan belemerülni a gondolataimba, hiszen sok dolgom van még, így inkább lementem a nappaliba, ahol már Alice és Esme várt rám.

- Hát, akkor lássuk mink van! – mondta Alice izgatottan.

- Megmondom őszintén nem tudom milyen állapotban van a ház, mert már rég nem jártam a közelében – mondta Esme.

Mikor megláttam, egyszerűen nem bírtam megszólalni. Egy bár kissé romos, de csodálatos kőház állt előttem. Olyan, mintha ezt Edwardnak és nekem tervezték volna. Körülötte egy kis kerttel, amit bár most gazok fedtek, én láttam a benne rejlő lehetőségeket. Nem tudom meddig bámulhattam a házat, de Alice csilingelő kuncogása ébresztett fel a bámulásomból.

- Tetszik? – kérdezte.

- Én… én… erre egyszerűen nincsenek szavak! – mondtam.

- Örülök, ha tetszik kincsem - mondta Esme.

- Na de akkor lássunk munkának! – mondta Alice.

- A kertet úgy látszik nem ártana rendbe tenni… - elmélkedett Esme.

- És kívülről is rendbe kéne hozni egy kicsit a házat… - gondolkodott hangosan Alice.

- Mi lenne, ha felosztanánk a munkát? – kérdeztem.

- Ez remek ötlet! – mondta Esme. – Én lerendezem a kertet. Szerintem nem tarthat tovább egy napnál. Gyorsan elszaladok megvenni a szükséges dolgokat.

- Rendben, én meg akkor rendbehozom a ház külsejét – mondta izgatottan Alice.

- Megnéznénk belülről is? Jó lenne, ha segítenétek eldönteni, hogy milyen színűek legyenek a falak, mert akkor én meg megvenném a festékeket, és nekiállhatnék festeni.

- Rendben! – egyezett bele Alice.

Belülről is gyönyörű volt egy ház. Volt egy nagyobb helyiség, ami nappalinak tökéletes lesz. Abból nyílt egy valamivel kisebb, ám még mindig hatalmas szoba, az lesz a hálószoba. A hálószobában volt egy erkélyajtó, ami a keltre nyílt. Valamint innen nyílt még két szoba, a fürdőszoba, és a gardrób, ami hatalmas volt szerintem.

- Jézus, mekkora gardrób! – sikítottam fel.

- Elkél ez majd nektek, miután bevásároltunk ruhaügyileg is! – nevetett fel Alice. Esme csak együttérzően mosolygott.

- Akkor lássuk a színeket – mondta Esme.

- Az jutott szembe, hogy mi lenne, ha a nappaliban bézs és sötétbarna színeket használnánk, a hálóban fehéret, és kéket, a fürdőben pedig lehetne világosszürke és fekete – soroltam az ötleteimet.

- És mi van a gardróbbal?! – szólalt fel felháborodottan Alice.

- Alice, a gardróbot rád bízom. Számomra annak úgy sincs gyakorlati jelentősége – mondtam.

- Még hogy nincs gyakorlati jelentősége?? Pfüh… - horkant fel Alice.

- A színekre visszatérve nekem tetszenek az ötleteid. Látom szereted a kontrasztokat – mosolygott rám Esme.

- Igen. Gondolj csak a szerelmünkre Edwardal. Az oroszlán és a bárány – mondta elrévedt tekintettel, és újból Edwardon járt az eszem.

- Rendben. Menjünk vissza a házba. Hoztam pár parókát, sminkcuccokat, meg ilyesmiket, hogy ne ismerjenek fel minket az emberek, mert már sokkal idősebbnek kéne lenünk – mondta Alice.

- Alice, te egy zseni vagy. Mindenre gondoltál! – öleltem meg barátnőmet mosolyogva.

- Ez tényleg jó ötlet volt tőled Alice – mondta Esme egy anya büszkeségével a hangjában.

Visszafutottunk a házhoz. Most igazán jól jön, hogy nem kell pihennünk, így sok időt spórolhatunk meg. Már hajnalodik, úgyhogy nemsokára mehetünk is a boltokba.

- És most átalakítalak titeket! – ugrándozott oda hozzánk Alice.

- Jaj ne! – szisszentünk fel egyszerre Esmevel.

- De, de – válaszolt Alice vigyorogva. – Mire a boltok kinyitnak pont készen leszünk!

És akkor elkezdődött Alice öltöztetős és kifestős Barbie-játéka, Esmevel és velem a főszerepben…