24. fejezet - A beszélgetés

Sziasztok!

Még a fejezet előtt egy dolog: Ahogy már észrevehettétek új fejléce van az oldalnak, amiért hatalmas köszönet jár Carlie Cullen-nek, mert ő készítette. Szeretném megköszönni a többieknek is, akik csináltak fejlécet, természetesen az övék is ki fog majd kerülni a blogra szép sorjában.

Nade mivel látom, hogy már rágjátok a körmötöket, meg halomszám eszitek a csokit az új fejezet miatt, nem húzom tovább az idegeiteket (csak még egy kicsit:D).

Az előző fejezetnél többen panaszkodtatok, hogy milyen rövid lett a fejezet, úgyhogy ez most extra hosszú lesz, remélem örültök.

Szóval jó olvasást, és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, főleg ennél a fejezetnél. Még mindig áll a kommentekkel kapcsolatos ajánlatom, de hogy lássátok, hogy tudok én kedves is lenni, ezért is rakom fel most ezt a fejezetet is korábban, mint kéne.

24. fejezet – A beszélgetés

Kisétáltunk a tóhoz. Egyikünk se szólalt meg, de mégse volt köztünk kellemetlen a csend. Egyszerűen csak élveztük a másik közelségét, és ehhez nem volt szükség szavakra. A szavak csak elrontották volna a hangulatot. Valamikor leültünk egy padra, és elnéztünk a befagyott tó felett. Bár esett a hó, ez minket nem zavart, vámpírok lévén. Gyönyörű volt a hóesés. Egyszercsak Edward elkezdett beszélni.

- Azt hiszem talán attól a naptól kezdem, amikor elhagytalak – kezdte.

Bátorítóan bólintottam. Ezúttal végig fogom őt hallgatni. Ezt talán már korábban is meg kellett volna tennem. De mindegy, most nem akarok a múlton rágódni. A múlt már elmúlt, és nem változtathatunk rajta.

- Akkoriban nem azért hagytalak el, mert nem szerettelek, hanem azért, hogy megvédjelek téged. Folyamatosan veszélyben voltál miattam, és én nem bírtam elviselni ezt a tudatot. Hidd el, nekem se volt valami könnyű meghoznom ezt a döntést. Összetörte a szívemet, de a te fontosabb voltál nálam, a te biztonságod fontosabb volt minden másnál. Ezért kellett elhagynom téged. Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy már nem szeretlek. Hogy már nem vagy elég jó nekem. Azt akartam, hogy dühös legyél rám, és elfelejts.

Edward rámnézett, és a pillantásától összeszorult a szívem. Megfogtam a kezét, és megszorítottam egy kicsit, jelezve, hogy folytassa.

- Létezésem legrosszabb időszaka volt ez. A családom folyamatosan azt mondta, hogy vissza kéne mennem. Fogalmad sincs, mennyire vissza akartam hozzád menni! De ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy milyen veszélybe sodornálak azzal, ha újra visszatérnék hozzád. Ez tartott vissza attól, hogy visszamenjek Forksba. Nem tudom hogy gondolhattam, hogy élhetek nélküled.

A szemébe néztem, és láttam, hogy minden egyes szót komolyan gondol.

- És akkor újra megláttalak Seattle-ben. Először azt hittem, hogy képzelődök, és beletelt egy kis időbe mire rájöttem, hogy tényleg ott állsz. Még szebb voltál, mint ahogy emlékeztem. És akkor elfutottál. Utánad akartam menni, de velem volt Ashley. Már akkoriban is tudtam, hogy milyen veszélyes ő. Nem akartam újra csak veszélybe sodorni téged. Nem tudtam, hogy hogyan reagálna Ashley, ha utánad mennék. Így először hazavittem őt, utána pedig felkutattam egész Seatlle-t utánad. Megkérdeztem Alice-t is, hogy nem volt-e látomása rólad, de ő azt mondta, hogy nem, ami elég fura volt. És akkor újra találkoztam veled az egyetemen.

Mindent el akartam magyarázni neked. Az egész Ashley-s szituációt is. Gondoltam, hogy azt hiszed majd, hogy lecseréltelek téged Ashleyre. De ez nem igaz! Soha nem tudnálak kicserélni téged egy másik nőre. Te voltál az, akire én mindig is vágytam.

A szavai felkavaróak voltak. Eddig nem lehettem biztos benne, hogy még mindig így érez-e irántam. Az egyik kezemmel végigsimítottam az arcán. Már nem tűnt olyan keménynek a kezeim alatt, inkább puhának és finomnak.

Edward megfogta a kezemet, és megcsókolta, mielőtt tovább beszélt volna.

- Amikor megláttalak téged Jasonnel, hihetetlenül féltékeny lettem. Én akartam az lenni, aki melletted van. Gyűlöltem őt, pedig tökéletes lett volna neked. Hallottam a gondolatait. Jó ember volt, tiszta gondolatokkal.

Nem volt felszínes, és tényleg tetszettél neki. Jason csak a legjobbat akarta neked. De én túl egoista voltam. Egyszer már elveszítettelek önhibámból, nem akartam, hogy ez mégegyszer megtörténjen. Csak magamnak akartalak, és újra boldog akartam lenni veled. Nagyon sajnálom, ami Jasonnel történt, Bella.

Csak magamnak akartalak, de nem akartam, hogy meghaljon, még ha gyűlöltem is őt, amiért neki megadatott az, amit én mindennél jobban kívántam.

Tudom, hogy nagyon szeretted őt, Bella. Ezért is sajnálom ennyire, hogy Ashley megölte őt. Ez az én hibám. Ha békén hagytalak volna, akkor ez mind nem történt volna meg.

Edward hangja a végére bűntudattal telt meg. Az emberi emlékeim már nagyon elhalványultak. Edward elmesélte egyszer, hogy ez megtörténik, ha vámpírrá válik valaki, csak nme gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan. Még emlékeztem Jasonre és még sok más dologra, de most már inkább olyan volt, mintha csak álmodtam volna ezt az egészet. De a bűntudatra még mindig nagyon jól emlékszem, amim Jason miatt volt. Ezek az érzések nem halványultak el. És tudom, hogy Jason azért halt meg, mert én kihasználtam őt. Ha nem is tudatosan, de féltékennyé akartam tenni Edwardot akkoriban, és emiatt tönkretettem egy életet. Szóval én ugyanúgy tehetek a haláláról.

Ráadásul Ashley ölte meg. Még mindig élne, ha békén hagytam volna őt. A bosszúvágy újra felszínre tört bennem Ashley iránt. Igen, Ashley ezért még meg fog fizetni. De talán számomra és Edward számára még van esély az újrakezdésre. És ezt most Ashley már nem fogja tudni tönkretenni. Szomorúan rámosolyogtam Edwardra.

- Nem a te hibád, Edward. Ha távol tartottam volna magamat tőle, akkor ez mind nem történt volna meg. Csak bizonyítani akartam neked, hogy nélküled is ment tovább az életem. Láttalak Ashleyvel, és azt hittem, hogy ő az oka annak, hogy elhagytál. Úgy gondoltam, hogyha te is ilyen könnyen tovább tudtál lépni, akkor nekem is sikerülnie kell. Kihasználtam Jasont. Nem szándékosan. Azt hittem, hogy ő majd segít nekem elfelejtenem téged. De csak megjátszottam ezt magamnak. A valóságban csak féltékennyé akartalak tenni. Az én hibám, hogy Jason halott. Az én és Ashley hibája. Tudtam, hogy Ashley veszélyes, és ennek ellenére tovább provokáltam. Annyira feldühített engem.

Edward az egyik kezével átkarolta a vállamat, és megcsókolta a homlokomat.

- Te vagy az utolsó, akinek szemrehányásokat kell tennie magának. Ez nem a te hibád! Csak azért, hogy féltékennyé tegyelek úgy tettem, mintha együtt lennék Ashleyvel. Neki is és neked is eljátszottam, hogy mi együtt vagyunk. Csak a te közeledben csókoltam meg őt, csak hogy lássam, hogyan reagálsz. Mindenképp be akartam bizonyítani neked, és magamnak is, hogy még érzel valamit irántam. Észre kellett venned, hogy mi összetartozunk. Ashley mindig is őrült volt. Ez csak még jobban elvette az eszét.

- Nem megyünk semmire azzal, ha csak magunkat hibáztatjuk. Ez már mind a múlt. Csak bűntudatom van Jason és Claire miatt. Jason megérdemelte volna, hogy legyen egy felesége, aki szereti őt, és akivel megöregedhet. És én elvettem tőle ezt az esélyt az egoista viselkedésemmel. Claire-nek is egy normális életet kívántam volna. Már nem dühös rám, és szerintem egészen meg is szokta már az új életét, de akkor is sokkal boldogabb életet akartam volna neki. Főleg, hogy olyan jól megvoltak Cedric-kel.

Miközben beszéltem egyre szomorúbb lettem. Még soha nem gondolkodtam el ezen a szituáción úgy istenigazából. A mostanin kívül. Egyszerre voltam megkönnyebbült, és szomorú, hogy erről beszéltem. De tudtam, hogy valaki, akkor Edward meg fog érteni engem. Ő mindig is megértett engem.

Edward próbált nyugtatgatni. A nyakamat simogatta, ami nagyon jó érzés volt. De egy fontos kérdés égett a nyelvem hegyén, amit mindenképpen meg kellett kérdeznem.

- Edward, miért mentél Ashley után? Miért nem maradtál velem? – várakozásteljesen néztem rá.

Edward felsóhajtott.

- Tudom, hogy a te szemszögedből ez biztos úgy tűnhetett, hogy csak azért mentem utána, hogy vele legyek. És ez végülis igaz is, csak nem úgy, ahogy te gondolod. Távol kellett tartanom őt tőled, hogy megvédjelek. Még ha újszülöttként erősebb is vagy nála, Ashleyt nem szabad lebecsülni. Ő alattomos, veszélyes, és kiszámíthatatlan. Újszülöttként vad vagy, és nem gondolsz bele a tetteid következményébe. Féltem, hogy rávesz téged, hogy embereket ölj, vagy hogy olyan dolgokat tegyél, amit később majd megbánsz. De a legjobban attól féltem, hogy sikerül neki megölnie téged. Ezért mentem utána. És ez volt annak is az oka, hogy a Denali-klánnál maradtam. Biztosra akartam menni, hogy nem jut a közeledbe. Megpróbálta manipulálni a gondolataimat, de mióta tudom, hogy mi a képessége, ki tudom védeni ezt. Megmutattam a Denaliknak is, hogy hogyan tudják megvédeni magukat Ashley manipulációjától. Már megpróbálta Tanya és a férjét összeugrasztani. Tanyat majd szétvetette a düh. Meg akarta ölni Ashleyt.

De William, a férje, meg tudta akadályozni ebben. Képzeld el, még Eleazart is el akarta csábítani. Eleazar Carmen férje. Ashley csak boldogtalanságot hoz mindenkire. Valószínűleg most azon gondolkozol, hogy akkor miért nem öltem még meg, de egyszerűen nem tudtam megtenni. Az én hibám, hogy vámpír lett. De megmondtam neki, hogy neki kell vállalnia a tettei következményeit, és hogy nem fogom őt megvédeni.

Hozzábújtam Edwardhoz, és a fejemet a vállára fektettem.

Az újszülötteket illetően igaza volt. Annyira tele voltam gyűlölettel Ashley és akkor még Edward iránt is, hogy csak a bosszúra tudtam gondolni. Biztosan hibát követtem volna el, ha a Cullenek nem állítanak le. Ashleyt még mindig gyűlölöm. De most már nem fogok semmi olyasmit tenni, amit később aztán megbánnék. Az nem kérdés, hogy Ashley valahogy, valamikor még fizetni fog azért, amit tett. De Edward most bebizonyította, hogy az én oldalamon áll. És ettől most nagyon boldog voltam.

- Edward, azon az estén, amikor Ashley feljött a lakásomba, hogy megöljön, azt mondta, hogy amint elment veled Alaszkába, embervérrel akar táplálkozni. És téged is rá akart venni, hogy te is ezt tedd. Úgy gondolta, hogy egy vámpír nem képes csak állatvéren élni.

Mellettem Edward megmerevedett. Az arcára néztem. Dühös volt, de egyáltalán nem meglepett.

- Te tudtad ezt, vagy? –kérdeztem.

- Igen. Amikor megérkeztünk Alaszkába láttam ezt a gondolataiban. Még megpróbálta elrejteni előlem a gondolatait, de már túl késő volt. Megmondtam neki, hogy ezt azonnal ki kell vernie a fejéből, és hogy figyelmeztetni fogom a Denali-klánt is. Tudtam, hogy ennek ellenére meg fogja próbálni, de valaki mindig rajta tartotta a szemét, így eddig nem járt sikerrel.

- Nem gondolod, hogy meg fog próbálni ideje jönni, hogy újra elvigyen téged? – kérdeztem szomorúan.

- Veled maradok, Bella. Én mindent megtettem Ashleyért, amit csak tudtam, de saját magától em védhetem meg – mondta Edward.

Adtam egy csókot az arcára.

- Edward, ismerem Ashley történetét, és azt, hogy hogyan lett vámpír. Ez nem a te hibád. Csakis a saját hibája. Ő már emberként is nagyon gonosz volt. Tudtad, hogy megölte a saját szüleit? Már emberként is szörnyeteg volt. Csak kihasználja a jóságodat és a rossz lelkiismeretedet. És én ezt nem nézem tovább tétlenül. Ha újra felbukkan itt, akkor majd én lerendezem ezt a kis bestiát.

Edward halkan felnevetett.

- Örülök, hogy figyelsz rám, és hogy meg akarsz védeni – válaszolt Edward nevetve.

- Valakinek figyelnie kell rád. Különben csak megőrjíted saját magadat – mormogtam. De nekem is nevetnem kellett.

- Bella, szeretlek. Tudom, hogy túl sok minden történt mostanában. De remélem, hogy valamikor majd meg tudsz nekem bocsátani, és hogy visszajössz majd hozzám.

Edward rámnézett, én pedig szabályosan elolvadtam a tekintetétől. Megfogtam a kezeit.

- Edward, mi már sosem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. De miért ne kezdhetnénk újra? Egy próbát mindenképpen megér szerintem – válaszoltam neki mosolyogva. – És én is szeretlek – fűztem még hozzá.

És akkor megláttam azt, ami szinte a legjobban hiányzott. Az igazi, szívből jövő féloldalas, csibészes mosolyát. Hogy hihettem valaha is, hogy élhetek nélküle? Elég naiv voltam, hogy azt hittem, hogy majd túlleszek rajta. Örökké szeretni fogom őt.

Edward a karjaiba vont, és szorosan magához ölelt.

- Annyira örülök, hogy újra itt vagy velem. És most már miénk az örökkévalóság – suttogta a hajamba.

Elindultunk vissza a családhoz. Ragyogott mindenki, amikor újra üdvözöltek minket. Ha nem tudnám jobban, akkor még azt hihetném, hogy egy fogkrém reklám kellős közepébe csöppentem, úgy vigyorogtak mindannyian. Ettől a gondolattól halkan felkuncogtam, mire mindenki kérdően nézett rám. De én csak megráztam a fejemet, és tovább vigyorogtam magamban. Szerencsére most már senki nem kérdezett rá, miért. Kéz a kézben ültünk le a nappaliban a kanapéra Edwarddal. Végighallgattam az összes kérdést, amit a családom zúdított rá Edwardra. Persze gondolhattam volna, hogy nekik is vannak kérdéseik. Végülis egy évig nem volt velük, és nekik is hiányzott. De nagyon kedves volt tőlük, hogy hagyták hogy először mi beszéljük meg a dolgokat kettesben.

- Hogy van Carmen és Eleazar? – kérdezte Carlisle. Edward csak a szemeit forgatta.

- Mielőtt megérkeztünk még minden rendben volt. De Ashley persze a legjobb oldaláról mutatkozott be, és nem tartott sokáig míg kidobták őt – válaszolt Edward idegesen.

- Remélem, hogy amíg lemegy a karácsony meg a szilveszter távoltartják őt innen – mondta Alice dühösen.

- Ha nem, én szívesen „foglalkozok” vele – szólt közbe Claire is egy gonosz vigyorral az arcán.

- Oh, én is szívesen segítek neked – mondtam én is. A többiek elkezdtek nevetni.

- Na, Jasper, mit szólnál egy fogadáshoz? – nevetett Emmett.

- Én Claire-re és Bellára fogadok – fűzte még hozzá vigyorogva.

- Én nem fogadok ellenük – mondta Jasper.

- Abbahagynátok végre, hogy Bellát és Clairet illetően köttök fogadásokat? – kérdezte Edward, de láthatóan jól szórakozott.

- Hallod Jasper? Alig érkezett meg Mr. Hangulatrontó, és már nem is nevethetünk semmin – mondta Emmett megjátszott sértődöttséggel.

Rosalie a szemeit forgatta, de ennek ellenére ő is nevetett.

- Emmett, te Mr. Hangulatrontónak nevezted éppen az én Edwardomat? – kérdeztem én édesen. – Ne kényszeríts arra, hogy kimenje veled, és megküzdjünk – fűztem még hozzá vigyorogva.

- Rose, téged is megijeszt néha Bella? – kérdezte Emmett megjátszott félelemmel.

- Nem, de én tudom, hogy mikor kell befognom a számat, veled ellentétben – válaszolt az említett szemeit forgatva.

- Úgy tűnik eléggé félsz Bellától – szólt közbe Edward is nevetve.

- Te nem ismered a képességét! – mondta Emmett.

Upsz! Kellemetlenül néztem a Cullenekre, kivéve Edwardra. Pontosan tudtam, hogy milyen kifejezés lehet most az arcán.

- Még nem mondtad el neki, ugye? – kérdezte Esme. Bár ez inkább volt tény, mint kérdés.

- Ööö, nem. Teljesen kiment a fejemből – dadogtam. – Mindig olyan sokmindent meg kellett beszélnünk Edwarddal telefonon. El is felejtettem említeni. Különben is, semmi extra – próbáltam menteni a menthetőt.

Óvatosan ránéztem Edwardra oldalról. Ő egyenesen engem nézett, felhúzott szemöldökkel, és szkeptikus tekintettel.

- Hát, szerintem azért nem semmi a képességed – mondta Emmett.

Szarkasztikusan rámosolyogtam az én nagy bátyómra, és azt mondtam:

- Köszi Emmett. Tényleg nagy segítség vagy.

- Szívesen máskor is – kuncogott.

Claire is megpróbálta elrejteni a mosolyát. Szemrehányóan néztem rá, amitől csak mégjobban elkezdett nevetni, és már a többiek se próbálták meg elrejteni mosolyukat.

- Hát, Bella, megnézem hogyan magyarázod ki magad ebből – mondta Claire.

- mi a képességed, Bella? – kérdezte Edward kíváncsian. – A kedves családom rejtegeti a gondolatait előlem. Úgy tűnik tényleg valami különlegesről van szó – fűzte még hozzá nevetve.

- Hát, öhm, igen. Rá tudom venni az embereket, hogy azt csinálják vagy mondják, amit én akarok. Gondolatban is, vagy ha kimondom. Rávettem Emmettet, hogy ugorjon bele a vízbe.

- Szóval akkor valamilyen szinte befolyásolni tudod az embereket? – kérdezett rá Edward pontosabban.

- Igen, nagyjából – mondtam, de közben kerültem a tekintetét.

- Kipróbáltad ezt már velem telefonon is? – kérdezte, bár pontosan tudta a választ.

- Igen, párszor – válaszoltam őszintén, és közben bociszemekkel néztem rá. – Még az egyik első telefonbeszélgetésünkkor, amikor azt hittem még, hogy te Ashley mellett állsz. De utána már nem tettem semmit, esküszöm!

Edward először döbbenten nézett rám, de aztán elkezdett mosolyogni.

- Pontosan emlékszem rá, hogy mikor manipuláltál. Teljesen össze voltam zavarodva, mert olyan dolgokat mondtam, amiket egyáltalán nem akartam. Azt hittem már, hogy kezdek megbolondulni. Örülök, hogy mégis normális vagyok!

Bizonytalanul néztem rá.

- Nem vagy mérges rám? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Nem, akkoriban neked minden jogod megvolt rá, hogy dühös legyél rám – mondta, és végigsimított az egyik kezével az arcomon.

Megkönnyebbültem. Azt hittem, hogy amikor majd elmondom neki, majd dühös lesz rám. De nem így történt. Még mindig itt ül mellettem, és rámmosolyog.

- És Ashleyn is kipróbáltam. Akkor, amikor ő vette fel a telefonodat. Magától soha nem hagyta volna, hogy beszéljek veled. Így segítettem neki egy kicsit – ha már egyszer bevallom neki, akkor legyek teljesen őszinte.

Edward elkezdett nevetni.

- Igen, jól emlékszem arra a napra. Ashley teljesen össze volt zavarodva, amiért önszántából odaadta nekem a telefont.

- Van még valakinek valami bevallani valója, vagy várnak rám még további meglepetések? – kérdezte Edward nevetve.

- Igen, Claire-nek is egy elég érdekes képessége van – válaszolt Rosalie.

- Tárgyakat és embereket is el tudok hajítani a gondolataimmal. Egy baleset folytán jöttünk rá erre, amikor a kedves Emmett ismét felidegesített. Dühös lettem, és elképzeltem, hogy hogyan hajítanám el. És egyszercsak átrepült a szobán – mondta Claire vigyorogva.

- Mindig én vagyok az áldozat – mormogta Emmett.

- Hát igen, ez igazán furcsa – mondtam nevetve, és közben jelentőségteljesen Emmettre néztem.

- Jó tudni. Most már tudom, hogy Bellával és Claire-rel nem érdemes kikezdeni – mondta Edward nevetve.

- El kéne mennem vadászni, mert már nem voltam két hete. Velem jössz, Bella? – kérdezte Edward. Közben olyan reménykedve nézett rám, hogy nevetnem kellett.

- Jön még valaki? – kérdeztem a többieket udvariasságból.

- Nem. Menjetek csak nyugodtan egyedül – válaszolt Esme.

Esme akart adni nekünk egy kis időt kettesben, és ezért nagyon hálás voltam neki. Most szinte újra meg kell ismernem Edwardot, meg amúgy is minden kettesben töltött percnek örülök.

Edwarddal befutottunk az erdőbe. Edward rávetette magát egy nagy medvére, én meg csak néztem őt. Még vadászat közben is olyan kecses volt, olyan gyönyörű, egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem.

Miután végzett odajött hozzám.

- Nem vagy szomjas? – kérdezte kíváncsian.

- Öö, de. Mindjárt megyek is – dadogtam.

Még hallottam, ahogy Edward halkan felkuncog. Őrület, hogy még mindig milyen hatással van rám.

Edward újra elkezdett futni, én pedig mögötte jöttem. Éppen végeztem a harmadik szarvassal amikor egy kezet éreztem a vállamon. Lassan felálltam és megfordultam. Edward állt ott, és szemei izzottak a vágytól. A keze az arcomra vándorolt, és puhán végigsimított azon. A rég elfeledett pillangók újra életre keltek a gyomromban.

- Van fogalmad arról, hogy milyen gyönyörű és lenyűgöző vagy, amikor vadászol? – kérdezte puhán.

Csak néztem rá továbbra is. Ugyanezt gondoltam én is róla. Magamhoz húztam Edwardot, és puhán megcsókoltam az arcán.

- Menjünk haza – mondta.

Ahogy megérkeztünk leültünk a nappaliba a többiekkel. Legszívesebben egyenesen a szobmba mentem volna vele, de ez nem lett volna fair a többiekkel szemben. Ők se látták Edwardot már olyan hosszú ideje. A legjobban Alice-nek, Esme-nek és Carlisle-nak hiányzott Edward, persze csak utánam. Ők tényleg nagyon hiányolták.

Előtte annyit aggódtam, hogy mi lesz majd, ha itt lesz. De most, hogy tényleg itt van minden kétségemet mintha elfújták volna. Jó, hogy megbeszéltük a dolgokat. Így teljesen tiszta lappal kezdhetjük újra, és soha többé nem fogom egyedül Ashley közelébe engedni.

A kanapén ültünk, és én hozzábújtam Edwardhoz. Az egyik kezét a derekamra tette, a másikkal pedig a karomat simogatta. Hosszú ideje most újra egésznek éreztem magam. Carlisle és Esme mosolyogva figyeltek minket. Emmett és Rosalie újból egymással foglakoztak, Jasper meg Alice pedig egymáshoz bújva ültek miközben Alice boldogan figyelt engem.

- Mi lenne, ha holnap reggel együtt bemennénk a faluba megnézni a karácsonyi vásárt? – kérdeztem körbe.

- Jó ötlet, Bella. Akkor újra csinálhatna valamit az egész család együtt – válaszolt Esme boldogan.

Még a fél éjszakát átbeszéltük, míg Emmett és Rosalie fel nem álltak, hogy bemenjenek a saját szobájukba. Alice és Jasper elmentek sétálni, Carlisle, Esme és Claire pedig tévét néztek. Claire-nek azt kívántam, bárcsak lenne neki is egy társa.

Edward hirtelen megfogta a kezemet, és felállt velem. A lépcső irányába mentünk. Nem sokkal a lépcső előtt aztán megállt. Az egyik kezével átkarolta a derekamat, a másik kezét pedig az arcomra rakta.

- Végre megcsókolhatlak – mormolta.

Én zavartan néztem rá. Edward csak felnevetett, és a plafonra mutatott. Oh, tényleg. Alice mindenhová fagyöngyöket helyezett a házban. Újra Edwardra néztem. Az arcunk egyre közelebb volt egymáshoz, és a pillangók a hasamban nem is pillangók voltak, hanem madarak, úgy csapdostak. Már csak pár centire voltak egymástól ajkaink. Becsuktam a szemem, és akkor végre találkozta ajkaink. Elektromos szikrák pattantak ki, és futottak végig az egész testemen. Ez volt a legszebb csók amit négy éve kaptam. Edward csókja egyszerre volt puha és követelőző. Már emberként is hihetetlen érzés volt, ha Edward megcsókolt, de most vámpírként még intenzívebb volt az élmény. Egyszerűen leírhatatlan volt. Beletúrtam a hajába, és szenvedélyesen viszonoztam a csókot.

Így álltunk ott ki tudja mennyi ideig, és csak csókoltuk egymást.

Nos? Tetszett? Így képzeltétek el? Léci írjatok kommentet, mert ez egy nagyon fontos fejezet!