Végre eljött a karácsony a Cullen családnál is. Kíváncsiak vagytok, ki milyen ajándékot kap? Akkor jó olvasást!:)
26. fejezet – Karácsony
A napok csak úgy repültek, és eljött karácsony napja. Edward és én megpróbáltunk azért nem csak egymással foglalkozni, hanem a közös családi eseményeken is résztvenni. Időközben Edward és Claire is úgy-ahogy megismerkedtek, és immár Claire is egy lett Edward húgai közül, ha nem is volt vele olyan szoros a kapcsolata mind mondjuk Alice-szel.
Két napja Edward, Carlisle, Emmett és Jasper hoztak egy óriási fenyőfát, amit mi lányok díszítettünk fel. Nagyon izgultam Edward ajándéka miatt. Mi van, ha nem tetszik majd neki? És egyáltalán mikor fogom tudni elvinni Forksba? Mivel erre a válaszra nem tudtam a választ, azért úgy döntöttem, hogy inkább veszek magunknak két repülőjegyet Forksba, és ezt adom majd oda neki, hadd legyen a mi kis házunk egy meglepetés számára.
A pillangók még mindig elkezdenek szálldosni a gyomromban ha Edwardra gondolok. Minden nap egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Hihetetlen boldogsággal öntött el a tudat, hogy Edward velem akar maradni. Most már Ashely sem érdekel. Nekem itt van Edward, neki viszont senkije sincs.
Edwardal az ágyamon feküdtünk, egymáshoz bújva. Bár már nagyon közel álltunk újra egymáshoz, és tulajdonképpen már lefeküdtünk egymáshoz, most nem akartuk elkapkodni a dolgokat. Csókolóztunk, és egymáshoz bújtunk, de egyelőre semmi többet. Ez alkalommal mindent jól szeretnénk csinálni.
- Tényleg velem maradsz? Mindig és örökre? – kérdeztem Edwardot ezredszerre is.
- Mindig és örökre. De ha még újabb ezerszer megkérdezed, akkor is ugyanezt fogom válaszolni – válaszolt mosolyogva.
A nyaka köré fontam kezeimet és szenvedélyesen megcsókoltam. Csodás érzés volt az ajkait az enyémeken érezni. Kezeimmel a hajába túrtam.
- Már megint össze vannak tapadva – hallottam Emmett hangját.
Edwardal hirtelen elhúzódtunk egymástól.
- Hallottál már a kopogásról, Emmett? – kérdezte Edward kicsit mérgesen.
- Bocsáss meg Edward, de már majdnem leszakadt az ajtó, annyit kopogtam. A jelek szerint a szerelem nemcsak vakká, hanem süketté is tesz – válaszolt Emmett nevetve.
Nagyon szeretem Emmettet, de néha az idegeimre tud menni.
- Szóval miben segíthetünk? – néztem rá kérdőn.
- Rose, Claire és én vadászni megyünk. Csak meg akartam kérdezni, hogy ti is jöttök-e.
- Nem, mi voltunk tegnap. De köszi azért, hogy megkérdezted – válaszolt Edward.
Küldtem Emmettnek egy puszit, amit ő elfogott, és vissza is dobott nekem nevetve.
- Majd szólunk, ha ajándékosztás lesz – mondtam még Emmett vigyorogva mielőtt megfordult és becsukta maga mögött az ajtót.
- Hol is tartottunk? – kérdeztem ártatlanul Edwardtól.
Edward hirtelen maga alá fordított, és újra belekezdtünk a csókcsatánkba. Valahol igaza van Emmettek. Mostanában tényleg a csókolózás és az egymáshoz bújás lett a kedvenc elfoglaltságunk Edwardal. De egyszerűen sose volt elég Edwardból. Egy szerelmes tekintet azokkal az aranyszínű szemekkel, az az édes féloldalas mosolya, és rögtön elfelejtem, hogy hogyan is hívnak, és fiú vagyok-e vagy lány.
Valamikor megint kopogtak. Edward és én újra elhúzódtunk egymástól, bár egyikünknek se volt ez nagyon ínyére.
- Ki zavar már megint? – mondtam félig komolyan, félig viccelődve.
Alice dugta be a fejét az ajtón.
- Na, ti ketten. Lassan készülődnötök kéne. Mi már majdnem teljesen készen vagyunk. Csak ti ketten hiányoztok még. Mindjárt reggel lesz, és a karácsonyt együtt szeretnénk ünnepelni – csacsogott Alice boldogan.
- Ilyen hosszú ideje itt vagyunk? – kérdeztem döbbenten, miközben kérdőn Edwardra néztem, aki szintén úgy tűnt, hogy össze van zavarodva.
- Igen! Egy teljes napig voltatok bezárkózva ebbe a szobába – nevetett Alice.
- Hogy röpül az idő, amikor jól érzi magát az ember – nevetett Edward, és még közelebb húzott magához, már ha ez egyáltalán még lehetséges.
- Na, adjatok egymásnak egy búcsúcsókot, aztán gyertek le, hogy meggyőzzétek a családot, hogy még mindig éltek – Ezzel Alice ki is futott a szobából nevetve.
- Szerintem lassan le kéne mennünk a nappaliba – sóhajtott fel Edward, és megpróbált felállni.
De én azért nem hagytam ezt olyan könnyen. Visszanyomtam az ágyra, és durcásan néztem rá:
- És hol marad a búcsúcsókom?
Rámmosolygott, és adott egy édes, de rövid búcsúcsókot.
- A hosszabb csókot majd később kapod, de az nem búcsúcsók lesz – suttogta Edward az ajkaimnak.
A pillangók újra vadul kezdtek el repdesni a gyomromban. Teljes szívemből szeretem ezt a férfit. Ő az, akivel az örökkévalóságot akarom megosztani. Edward az én Nagy Őm, és ez mindig így is lesz. Már csak a közelsége is boldoggá tesz.
- Szerelmem, leugrok a kocsimhoz, mindjárt jövök vissza – Még megcsókolta a kezemet, majd eltűnt.
Én egy külön szobába raktam Edward ajándékait. Éppen ki akartam menni a szobából, amikor elkezdett csörögni Edward telefonja.
- Kedvesem, csörög a telefonod – szóltam le, és reméltem, hogy hall engem a garázsból is.
- Lennél olyan kedves és felvennéd helyettem – kérdezte Edward miközben a keze tele volt dobozokkal.
- Persze.
Felvettem az ágyról a telefont. Rejtett szám.
- Hallo?
A telefon másik végéről csak egy horkantást hallottam. Ashley, ki más. De úgy tettem, mintha nem tudnám.
- Ki az? – kérdeztem ártatlanul.
- Te kis bestia, pontosan tudod, hogy ki az – üvöltött a telefonba egy ingerült Ashley.
- Ashley, kedves! Mit tehetek érted? – kérdeztem mézes-mázos hangon.
- Add Edwardot! Vele akarok beszélni! Most azonnal!
- Sajnálom Ashley, de most nem tudom őt adni. Mind a ketten nagyon elfoglaltak vagyunk jelen pillanatban. Már ha érted mire gondolok.
Ugyanazokat a szavakat használtam, amiket egykor ő. Ettől aztán egy fúriává változott Ashley.
- Vedd le a kezeidet Edwardról, te kis ribanc! Ő az enyém. Mindig is az enyém volt!
Erre aztán elkezdtem nevetni.
- Ezt a kívánságodat sajnos nem teljesíthetem. Valamiféle mágikus erő húz hozzá.
- Vissza fog jönni hozzám. Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen, akivel lefeküdt? – kérdezte dühösen.
- Igen, pontosan így gondolom! Vagy pedig olyan rossz vagy az ágyban, hogy nem is vett észre semmit, és nem is emlékszik rá. De ez nem éppen melletted szól – válaszoltam még mindig nevetve.
- Szóval Ashley. Szívesen csacsognék még veled, de egy ilyen gyönyörű férfit csak nem várakoztathatok meg? Ezt megérted, ugye? – Ezután letettem.
Teljesen el tudom képzelni, ahogy éppen hisztérikusan üvölt, és mindent felforgatva rohangál a házban, tör és zúz. A képtől újra kitört belőlem a nevetés. Lementem a nappaliba, és egy a nevetéstől a földön fetrengő család képe tárult elém. Edward bár megpróbált nem nevetni, de természetesen nem sikerült neki.
- Ugye tudod, hogy az egész beszélgetést hallottuk? – kérdezte Claire még mindig vigyorogva.
- Hát, titeket elnézve, már korábban is rájöttem erre – válaszoltam.
Emmett odajött hozzám, és egy bordaropogtató ölelésben részesített.
- Ez az én Bellám! Jól elküldted ezt a kis bestiát oda, ahova való!
- Szegény Denali-klán. Nem szívesen lennék most a házukban – mondta Jasper vigyorogva.
- Én se! – mondta Esme és Carlisle egyszerre, és mi újra elkezdtünk nevetni.
Miután lenyugodtunk mindenki újra elindult a maga dolgára. Mindenki, kivéve Edwardot. Ő odajött hozzám, megölelt, és adott egy csókot az orrom hegyére.
- Szóval te egy gyönyörű férfinak tartasz engem – mondta érzéki hangon.
Úgy éreztem, mintha a lábaim gumiból lennének, és ha Edward nem ölelt volna olyan szorosan, akkor tuti összeestem volna.
- Bár az egod most valószínűleg az egekben van, de igen, szerintem te vagy a világ legszebb férfija – Szeretetteljesen rámosolyogtam, és a szemeimet az övéibe fúrtam.
- És mágikus erővel vonzalak magamhoz? – suttogta, és az édes leheletétől teljesen elbódultam.
- Nem veszed észre? Alig tudom levenni rólad a kezeimet – Megpróbáltam, hogy érzékien hangozzak. Valószínűleg egész jól sikerülhetett, mert Edward közelebb húzott magához, és a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- És szerinted jó vagyok az ágyban? – kérdezett tovább Edward, miközben az egyik keze a hátamra csúszott.
- Teljesen meg vagyok erről győződve. Bár valamikor nem ártana felfrissíteni a memóriámat – leheltem.
- Szóval emlékszel az elsőre? – egy kicsit döbbenten.
Upsz, lebuktam. Na mindegy.
- Amikor felébredtem, akkor tényleg nem emlékeztem semmire, de rövid idő múlva visszajöttek az emlékek – válaszoltam, és közben az egyik kezemmel végigsimítottam a mellkasán, ahogy újra előjöttek annak az estének az emlékei.
Edward előrehajolt, és újra csókokkal hintette be a nyakamat.
- Édes istenem! Már rosszabbak vagytok mint Emmett és Rosalie! – zavart meg minket Alice újra.
Nevetve elengedtük egymást.
- Na jó. Akkor most elmegyek még a többi ajándékért, és behozom őket. Ha már egyszer nem lehetünk kettesben – Adtam még egy csókot Edwardnak, majd elmentem az ajándékokért.
Miután minden ajándékot elhelyeztem a karácsonyfa alá odaültem Edwardhoz a kanapéra.
- Melyik az enyém? – kérdezte Edward kíváncsian.
- A tiéd máshol van – válaszoltam neki tömören. Edward kíváncsian nézett rám.
- Nem, kedvesem. Nem naturáliákat kapsz tőlem – válaszoltam nevetve az arckifejezése láttán.
Erre Edward is elnevette magát. Alice izgatottan táncolt oda hozzánk.
- Kész vagytok?
Másodperceken belül már mindenki a nappaliban volt, és várakozásteljesen néztük egymást.
- Ki kezdi? – kérdezte Claire. Senkinek nem nagyon akaródzott megkezdeni a sort.
- Najó, akkor majd kezdjük mi – válaszolt Carlisle mosolyogva.
- Ez Bellának és Edwardnak.
Esme egy nagy borítékért nyúlt. Edward és én zavartan néztük egymást.
- Nyisd csak ki, szerelmem – mondta Edward.
Ahogy megláttam, hogy mi az, a „szüleim” nyakába ugrottam.
- Köszi, köszi, köszi!
Egy párizsi nyaralást kaptunk Edwardal repülőjegyekkel együtt. A hotel és a repülőjegy január elejétől lett lefoglalva két hétre. Rögtön szilveszter után mehetünk. Két teljes hét Edwardal kettesben. Ez maga a paradicsom!
Edward is nagyon örült az ajándéknak. Miután megölelte Esmet és Carlisle-t megcsókolt engem is.
Claire egy utalványt kapott egy bútoráruházba. De ezt csak akkor akarja felhasználni, ha majd elköltözünk, azt mondta. Rosalie és Emmett egy saját autószervízt kaptak. Mindketten nagyon izgatottak voltak miatta, főleg Rosalie. Ő imádja bütykölni az autókat. Alice egy új ruhásszekrényt kapott, Jasper pedig a legújabb mobilt a piacon.
- Bella, Claire, keressétek meg a ti ajándékotokat! Jaspertől, Rosalietől, Emmettől és tőlem együtt kapjátok – mondta Alice izgatottan.
Miközben Emmett felkapott engem, Rosalie Claire-t húzta maga után, és mindnyájan kimentünk a házból. Az ajtó előtt egy vadonatúj kék Peugeot 307 CC és egy fekete Audi TT Roadster állt.
- Bella, tiéd az Audi, a Peugeot pedig a tied Claire.
Az autó előtt álltam leesett állakkal. Közben hallottam, ahogy a családom halkan nevet.
- Gyere Bella, belülről is megnézheted a kocsidat – mondta Rosalie vigyorogva.
Beszálltunk a kocsiba, és majdnem kiestek a szemeim. Ez az autó egyszerűen tökéletes. Bőrülések, navigációs rendszer, DVD-lejátszó, modern sztereo… minden van benne.
- Hihetetlen ez a kocsi! Normálisak vagytok, hogy ilyen sok pénzt dobtok ki rám? – Oda és vissza voltam az autótól.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. Majd valamikor azt is megmutatom neked, hogy hogyan kell autót szerelni – válaszolt Rosalie mosolyogva.
Újra kiszálltunk, én pedig rögtön Edwardhoz mentem, aki még mindig az arckifejezésemen vigyorgott.
- Minek Bellának autó? Úgyis velem utazik – viccelődött.
- Azt csak hiszed! Mostantól te jössz velem! – vágtam vissza. De Edward csak továbbra is vigyorgott.
Claire még mindig a kocsijában ült, és a kormánykereket bámulta. Emmett nevetve ült mellette. Miután kibámultuk magunkat újra bementünk a házba.
Esme és Carlisle egy nyaralást kaptak ettől a négyestől. Úgy gondolták, hogy már igazán megérdemelnek egy kis kikapcsolódást a „gyerekek” nélkül.
Edwardnak egy új plazma tévét adtak dvd-lejátszóval. Emmett azt mondta, hogy így nézhetünk együtt romantikus filmeket, hogy „hangulatba jöjjünk”.
Ezután Claire osztotta szét az ajándékait. Én egy új festőkészletet kaptam, aminek nagyon örültem, mert már kezdtek elfogyni a dolgaim.
Carlisle egy új fényképezőgépet kapott, hogy tudjon képeket csinálni a családról. Emmett egy utalványt kapott elektronikai cikkekhez. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy Emmett mennyire imádja a videojátékokat. Alice és Rosalie vásárlási utalványokat kaptak szintén. Edward pedig egy CD-t kapott híres zongoristák műveivel.
És ezután következtem én. Először Carlisle-nak adtam oda a Rolex órát, amibe belevésettem a következőt: „Carlisle-nak sok szeretettel Bellától” . Szerintem jobban örült a mondatnak, mint az órának.
Esmenek egy arany karkötőt vettem kristálybetétekkel. De ebbe is gravíroztattam: „A világ legjobb anyukájának. Szeretettel a lányodtól, Bellától”. Nála is hasonló volt a helyzet, a gravírozás jobban elnyerte a tetszését mint maga a karkötő. Odajött hozzám, és megölelt. Ha tudna sírni, akkor most biztos folynának a könnyei.
Emmett-nek egy Wii játékkonzolt vettem, és hozzá játékokat. Rosalie egy Victoria’s Secret vásárlási utalványt kapott tőlem, aminek Emmett is nagyon örült. Jaspernek és Alice-nek egy romantikus nyaralást ajándékoztam. Alice mondta nekem egyszer, hogy szeretne végre egy kicsit kettesben lenni Jasperrel. Alice rögtön a nyakamba ugrott, és Jasper is nagyon boldog volt.
És most következett Edward. Felé fordultam, amit egy meleg mosollyal hálált meg.
- Szerelmem, a te ajándékod csak jelképes, mert el kell utaznunk hozzá.
- Azt hittem nem naturáliákat adsz nekem – viccelődött Edward.
Erre én csak a szememet forgattam.
- Edward, már majdnem ugyanolyan rossz vagy, mint a bátyád.
Erre mindeni elkezdett nevetni. A kezemet Edward derekára raktam. Megnézed most az ajándékod másik részét? – kérdeztem.
Adott egy csókot az orrom hegyére mielőtt válaszolt volna.
- Had osszam ki először én is az ajándékaimat – válaszolt mosolyogva.
Esme egy új hifi-t kapott és egy CD-t, amin Edward által írt dalok voltak. Carlisle könyvutalványt kapott, és egy másik utalványt, amivel újra berendezheti a dolgozószobáját. Alice egy vadonatúj Porschet kapott. Edward megígérte neki, hogy amint megint Amerikában lesznek elmennek az autójáért. Alice Edward nyakába ugrott, és nem is akart leszállni róla, így Edward kénytelen volt így tovább osztani az ajándékait, Alice-szel a nyakában.
Jasper egy új játékkonzolt kapott. Annál jobb, így legalább nem fognak összeveszni Emmettel. Mind a ketten függők már. Rosalie és Emmett egy utalványt kaptak, amivel kifizethetik a következő nászútjukat. Claire vásárlási utalványt kapott. Edward tőlem tudta, hogy Claire imád vásárolni.
Időközben Alice leszállt Edwardról, aki így egy kis csomaggal jött oda hozzám. Kinyitottam, és láttam, hogy egy kis doboz van benne. Amikor a dobozt is kinyitottam elállt a lélegzetem. Egy gyönyörű fehérarany lánc és egy hozzá passzoló karkötő volt benne. A lánc apró zafírokkal volt kirakva, és volt rajta egy medál egy gyémánttal. Kinyitottam, és benne egy kép volt rólam és Edwardról. Becsuktam a medált, és megfordítottam. A hátuljára ezt volt vésve: „Szerelmemnek, Bellának. Az egyetlen, aki valaha is elérte a szívemet. A szívem mindig is a tiéd lesz. Szeretettel Edward”
Teljesen meghatódtam. Ez volt a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Szorosan átöleltem Edwardot.
- Köszönöm! Ez gyönyörű Edward!
Nem a lánc tett ilyen boldoggá. Bár be kell, hogy valljam, hogy az is gyönyörű volt, de a gravírozás volt az, ami igazán meghatott. Edward felrakta a nyakamba a láncot.
- Gyere, én is megmutatom az egyik ajándékodat! – mondtam, és elkezdtem felfelé húzni magam után a lépcsőn.
Bementünk a szobámba, és odaadtam neki a becsomagol festményt.
- Nyisd csak ki! – biztattam.
Edward kinyitotta, és utána döbbenten nézett hol rám, hol a képre.
- Ezt te festetted? – kérdezte. – Nem tudtam, hogy ilyen tehetséges vagy. Ez persze megmagyarázza Claire ajándékát.
- Remélem tetszik – Bizonytalanul rámosolyogtam.
- Szerelmem, egyszerűen nem találom a szavakat! Ez tökéletes. Köszönöm!
- Örülök, hogy tetszik.
Átöleltem Edward derekát, és visszamentünk a nappaliba.
- Bella megígérte, hogy egy családi portrét is fest majd – mondta Carlisle büszkén.
- Ez csodálatos, kedvesem.
Ekkor elkezdett csörögni a telefon.
- Mindjárt felveszem – mondta Carlisle, és már el is tűnt.
Egy idő után visszajött Carlisle. Nem tűnt valami vidámnak.
- Van egy kis probléma. Ashley megszökött.
Meg sem lepődök azon, hogy Ashley megszökött! xD hih De nagyon aranyos egy fejezet lett! És tűkön ülve várom a folytatást!
VálaszTörlésPuszi: Doree
Szió!
VálaszTörlésNagyon édes feji lett, de ilyen véget...ÁÁÁ
meg fogok, őrülni, hihetetlenül izgi, alig várom a folytatást wíííííííííí
gonosz gonosz egy függővég lett ez Rosalice!
az ám!!!
tűkön ülve várom a folytit, és nőnek a tüsiim is XD
puszka
mesi28
Tudtam hogy kmeg fog szökni XD
VálaszTörlésamúgy nagyon jó lett :D
véégre függővég :D:D
puszii
Tudom, hogy ez gonosz, és ilyet nem illik mondani...de remélem mostmár kinyírják azt a k***át!!Elnézést...
VálaszTörlésAmúgy (uuu,most vetemedtem először arra, hogy kommentet írjak...XD),imádtam ezt is - természetesen - de Ashleyből már nagyon nagyon nagyon elegem van... mármint hogy mindig kavar...XD Remélem aztért nem lesz több olyan benne, hogy szétszedi Edet és Bellát...mert akkor én ölöm meg! Bár ennek az ötletnek a körvonalai még haloványak, de azért ja...majd megoldomXD Na pussz: Inka
Nagyon jó lett.Ashley nem hiányzott.
VálaszTörlésBella és Edvard naon cukik.
puccy
Evy
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó volt a fejezet. Ashley tényleg távozhatna már a másvilágra. XD
Nem bírom azt a csajt.
Remélem hamar jön a folyti.
Pusz
Pupi
Jujj, nagyon jó lett! Ed és Bella nagyon cukik együtt :D Ashley megszökött...hmmm...remélem nem sokára kinyírják. Már nagyon várom a kövi fejit!
VálaszTörlésPusszy
Hájjáj!
VálaszTörlésHuhuhu, nagyon bejött, ahogyan Bells leoltotta Ashleyt,de lehet, hogy mégsem kellett volna :/
Complications, mint ahogyan azt mondani szokás :P
Jaj, meg hát:
"Szerintem jobban örült a mondatnak, mint az órának"
Ezen majd meghaltam a röhögéstől XDXD
Naaaaaaaaaaaaaaaaaagyyon váááááááááááárom a friiiiiiiiiiiist!!!!!
És hogy szépen elverjék Ashley pici, ribanc popóját :P
Pux
Ez marha jó rész volt, csak így tovább! Várom a kövit!
VálaszTörlésPUXD
Nagyon jó lett:) Cukíííí:) És a vége...:D Hihi. Jön az izgalom:D Már alig várom a folytatást :D Rem lesz vmi jó kis bunyó:D
VálaszTörlésPuszi.
és bummmmmmmmmmmmmmmmmm
VálaszTörlésa vége
amúgy nagyon jó lett
de kíváncsi vagyok Edward mit mod a házra:)
remélem hamar megkapja
ajjaj :P nem fogom éppen kibírni a következő részt :P:P
VálaszTörlésremélem edwardékjóhoz jön Ashley és akkor bőven lesz izgalom :D
nagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyonnagyon jó :D:D:D:D:D
Ajjjjajjjjajjjjajjjj!!!!!!
VálaszTörlésNagyon nagyon jó lett ez a rész! Alice mint a kismajom Ed hátán!!!!!! XD Lesz még itt bolyodalom, az a hülye dilis Ashley megszökött!!!! Jajj ne!!!!!!!!!!! Most vége lesz a szerelemnek?
Nagyon várom a kövi részt! Kérlek tedd fel minél hamarabb!!!
Mégegyszer grat!!!
Pussz!!!!!!
Nagyon édes a fejezet nagyon tetszik ez a családi hangulat!:D
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésEz olyan... karácsonyos volt:D választhattad volna azt is bonyodalomnak a végére, hogy kidől a fa vagy valami ilyesmi... de Rosalice ennél körmönfontabb(:
nagyon tetszik(: ügyes vagy!(:
puszi
Hát szerintem senki sem csodálkozik hogy Ashley megszökött!!!!!!!Várom a folytit naon jó lett ez a fejezet.Gravirozástól már én is meghatodtam(Bella nyaklánca)!!!
VálaszTörlésSzia! Nagyon szuper fejezet lett:) az ajándékokat is remekül letaláltad :P
VálaszTörlésjah és Ashley.. :S megint jönnek a problémák xD
várom a kövit:)
puszi
Szia. Ez fantasztikus... :D komolyan mondom, nem tudom abbahagyni az olvasást.... Ashley szökésén már meg se lepődtem... Edward és Bella olyan aranyosak :D
VálaszTörléspuszi: Eszter
Szia!Nagyon édes a kis párosunk.Imádom!Tudom nem szép dolog de én is a halálát kívánom Ashley-nek.,persze csak egy kis izgalom után.
VálaszTörléspusz
Remélem Ashley megkapja azt amit érdemel! MEg azt is hogy nem az elképzeléseim szerint fognak alakulni a dolgok mert akk nem lesz jó vége :/ Nah szóval csak így tovább!
VálaszTörlésPusszancs
Szia!
VálaszTörlésNagyon szuper és aranyos feji volt egészen a telefonhívásig.
Emmett és Alice is hozta a formáját:PNem is ők lettek volna,ha nem mondanak ilyeneket...
Ashley:@mindig bekavar,kérvényezem,hogy csináljuk Ashley ellenes klubbotXD:D
Remélem megkapja ami jár neki...
Nagyon vároma kövit..;)
puszii:vanetty12
szia!
VálaszTörlésEz ez irtó szupi feji lett...nagyon izgalmas lett a vége :D
Siess a kövivel
puszi Niki
Szijja
VálaszTörlésNagyon jó lett várom a kövit:D
Nagyon tetszett ez a fejezet is, csak így tovább! Remélem elkapják Ashleyt.
VálaszTörlésfantasztikus lett mint mindig.... imádom:) ez sose tud unalmas lenni akár happy akár nem... nagyon ügyes vagy
VálaszTörlésvárom a folytatást:) grat
Mezike
Szia!
VálaszTörlésCukí feji lett imádtam az ajándékokat:D
de ki hitte volna hogy megszökik az a kis... ajaja erre csak azt tudom mondani:(
nagyon nagyon rem hogy nem csinál semmit vagy ha igen akkor csapnak majd egy nagy tábortüzes partyt xD hahaha
remélem érted mire célzok:D xD
ne gondold hogy szadista vok csak nah érted :DxD
pussa
várom a kövit:D
Tincsu
Nagyon aranyos feji lett!:D
VálaszTörlésCsak a vége...:/
Na mind1.xD
Folytit gyorsan!:)
Fojtatást!!! Áááá... nem bírom kivárni! Olyan jó lett ez a fejezet! Imádtam!
VálaszTörlésjujjde jó lett nagyon várom a kvöi részt:D remélem hamar jön,nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra
VálaszTörlésfantaszikus lett... nagyon de nagyon kíváncsi vagyok mi lesz késöbb Ashley-vel
VálaszTörlésEmma
szia ...ez nagyon jo lett....
VálaszTörlésgratulalok....
mar nagyon kivancsi vagyok a fojtira....remelem hamar lesz
szia!
VálaszTörlésnagyon jó fej lett, mint mindig! :)
tök jók az ajándékok, jók az ötletek!!
Ashleey?? kár hogy elrontja az összhatást. :(
bár tudtam/gondoltam h így lesz :)
csak így tovább!
puszi
miszosz
Ez szuper!!!!!!Nagyon tetszik!!!!!!!!!Alig várom a folytatást!!! Pussz
VálaszTörlésNagyoon jó lett ez a rész is nagyon tehetséges vagy :)
VálaszTörlésVároom a köv. részt :)
Az Ashleyt pedig jó lenne minnél előbb kipaterolnii :D XD
Puszii
Sz*
nagyon jó lett (: várom a folytatást :D:D
VálaszTörlésMegint egy fantasztikus feji voolt!!! Az ajándékozásos rész nagyon bejött (:
VálaszTörlésnagyon ari rész lett ezis:))
de áá..
függővég,függővéég:D
najó..
majd túlélem,ha jön a következőő:P Puszii
Szia!
VálaszTörlésMegint tök jó lett a fejezet! :D Most hogy Ahley bekavart megfogja kapni még azért Edward, vhogy az ajándékát? Remélem... xD
Tetszetek az ajándékok amiket Cullenék kaptak egymástól, tök cuki (XD) volt Edward ajándéka. Na nem fecsegek itt:D
Vároma kövit
Puszi
KIS probléma? huhú, na végre beindulnak az események! valahogy sejtettem hogy ez fog történni *elgondolkozik*
VálaszTörlésPuszi!
Nagyon jó feji lett ismételten!:D
VálaszTörlésKomit nem nagyon sokszor szoktam írni és ezért bocsi!:$
De ezt a törit nagyon szeretem úgyhogy hajrá!(Y)
Wow!
VálaszTörlésMi lesz még itt???!!!:D Nagyon jó lett!!!:) Alig várom a kövit!:D
üdv
Ani
HÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ, DE CSÚÚÚÚÚCS ALIG VÁROM A FOLYTIT (L)
VálaszTörlésJúj ez nagyon jó!!!!!!!!!!! Folytatást gyorsan, gyorsan, gyorsan...
VálaszTörlésNagyon tetszet. Már várom a következöt.
VálaszTörlésSzia. Nagyon tetszik ahogy írsz. Nem gondoltál még rá, hogy egy saját könyvet írj?
VálaszTörlésÜdv, Andi
Igen ez jó ötlet! Szerintem lenne is már egy olvaso köröd, hisz itt nem csak a storyt hanem az írás stílusodat is mindenki szereti! Mellesleg nem győzném dicsérni menyire tetszik ez a történet.
VálaszTörlésU.i. Lulu húga...Nono =P
Ez rövid lesz:
VálaszTörlésNagyon tetszett, várom a folyatást.:)
ÁÁÁÁH!!
VálaszTörlésÍgy abbahagyni!! Ez bűn!
Nagyon jóó lett.
Baromira tetszik!!
SIESSS a kövivel.
Hhuuuh naon jóóó:DxD
puszi x)
Nagyon tetszik. Kezdödik a balhé, Emmet biztos boldog lesz majd. :P Már nagyon várom a következöt!
VálaszTörlésEgy ilyen telefon után, azt csodáltam volna ha nem szökik meg. :) Nagyon tetszet! Várom a kövit.
VálaszTörlésnagyon jóóóó!!!!
VálaszTörlésa kövit gyorsan gyorsan =P
Ez rohat jó!!!! Gyorsan küld a következöt :P :))))
VálaszTörlés