14. fejezet - A támadás

Sziasztok!

Itt a tizennegyedik fejezet, bocsi, hogy olyan sokat kellett várni rá, remélem tetszeni fog! :)

14. fejezet – A támadás

A halott barátaimra néztem. Éreztem, ahogy teljesen bepánikolok. Egyszercsak hallottam, ahogy kinyílik az ajtó. A félelemtől alig kaptam levegőt. Miért nem hoztam magammal Emmett-et?

Hallottam egy gonosz kacajt, amitől felállt a hátamon a szőr. A zseblámpával a nappali ajtajára világítottam. És akkor megláttam Ashleyt, amint egy hideg mosollyal az arcán közeledik felém.

- Isabella, örülök, hogy újra látlak. A Cullenek annyira vigyáznak rád, hogy egész eddig nem sikerült a közeledbe férkőznöm – mondta gúnyosan.

- Hol van Edward? – suttogtam. Nem igazán volt most kedvem ehhez a beszélgetéshez. Igazából soha nem is lesz kedvem hozzá.

Láttam, ahogy a gyűlölet ismét fellángol Ashley szemében.

- Semmi közöd hozzá, hogy hol van Edward! – kiabált.

Ha nem félnék ennyire, akkor visszaszóltam volna neki. De ebben a helyzetben jobb, hogy ha nem provokálom. Egyébként is most még ehhez se volt kedvem.

Újra lenéztem a földre. Oda, ahol a barátaim feküdtek. A szívem összeszorult. Olyan volt, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól. Ők nem ezt érdemelték. Hogy jutottunk el idáig? Ijedten néztem Ashleyre.

- Miért? – kérdeztem hangtalanul.

- Semmi személyes. Csak útban voltak. Szegény Claire. Tényleg a barátnőd volt. Nekem soha nem volt ilyen jó barátnőm. Mond csak, téged nem készít ki, hogy csak úgy kockára tetted az életüket? Miattad halottak most mindketten. Ennek mind nem kellett volna megtörténnie – Minden szót gúnyosan ejtett ki.

Mindig is tudtam, hogy Ashley nem teljesen komplett. De most, ahogy így állt előttem, ezzel a vad kifejezéssel az arcán, csak úgy sugárzott róla az őrület.

- És Jason. Ő tényleg szeretett téged. És te mit csinálsz? Amint egy pár napra eltűnik, rögtön megcsalod az exeddel. Hát ezt érdemelte ő? Hát igen, igazán kár érte. Rosszkor volt rossz helyen. Hallottam, ahogy Claire-rel beszélt. Egy nappal korábban hazajött, hogy meglephessen téged. Azt mondta Claire-nek, hogy már nem bírta tovább Bostonban nélküled. Szegény fiú! Azért kellett meghalnia, mert hiányzott neki a barátnője. Egy olyan barátnő miatt, aki őt meg se érdemelte. Azon gondolkoztam, hogy mit esznek rajtad a pasik? Egyáltalán nem vagy különleges. Sőt, épp ellenkezőleg, te egy kis olcsó utcasarki vagy – Az utolsó mondatot tiszta gyűlölettel mondta.

Kicsordultak a könnyeim. Ezalkalommal igaza volt Ashleynek. Én vagyok a hibás, hogy Claire és Jason halott. El kellett volna költöznöm abban a pillanatban, hogy a Cullenék újra felbukkantak. És akkor nem sodortam volna őket veszélybe.

Ökölbe szorítottam a kezeimet, de nem mondtam semmit. Először is a bánat és a félelem teljesen megnémított. Csak remélni tudtam, hogy Emmett elkezd keresni egy idő után. Talán fel is jönne, hogyha még sokáig nem megyek le. Talán Alice-nek lesz egy látomása. Csodálkoztam, hogy ezt nem látta előre.

Ashley tovább beszélt. Úgy kerülgetett, mint egy ragadozó a prédáját.

- Amikor először találkoztam Edwarddal, rögtön tudtam, hogy nekem ő az álomférfi. Az emberek mindig azt mondják, hogy a tinédzserek még nem tudják, hogy mi az a szerelem. De én tudom. Tudom, hogy minket egymásnak teremtettek. Attól függetlenül, hogy egyszer se nézett rám. Mindig a te fényképedet hordta magával. Folyamatosan csak rólad beszélt. Gondoltam elfeledtethetem vele, hogy te valaha is léteztél. Mindig megszerzem azt, amit akarok, mindegy milyen áron. De ő nem is adott nekem esélyt. Már akkor utáltalak. Nem is tudod milyen sokszor kívántam a halálodat. Nem tudod, hogy mennyire gyűlöllek azért, mert te megkaptad azt, amit én nem. Velem kéne lennie Edwardnak! Amint meghallottam, hogy lefeküdtetek legszívesebben ott helyben megöltelek volna. De össze kellett szednem magam, nehogy Jasper vagy bárki más megérezze a gyűlöletemet. Olyan sokszor próbáltam rávenni, hogy feküdjünk le. De mindig elutasított. Ehelyett leitat téged, és veled fekszik le! Nekünk kettőnknek kellett volna közösen átélnünk az elsőt, és nem nektek! Azt hiszed nem tudom, hogy Edward csak téged akart féltékennyé tenni? De azt gondoltam, hogy ez egy jó alkalom, hogy megmutassam neki, hogy jobb vagyok nálad. Miért teszel mindent tönkre? – kiabált Ashley gyűlölettel teli hangon.

Mit is mondott? Hogy én voltam Edwardnak az első? Tudom, hogy elég beteges, de most boldog voltam emiatt, az egész szituáció ellenére. Hiszen akkor nem feküdt le Ashleyvel! De ez az öröm rögtön el is múlt, amint Ashley szemébe néztem. Az tiszta őrület csak nőtt a szemeiben, már ha ez egyáltalán még lehetséges.

A szívem ki akart törni a bordáim közül. Tudtam, hogy innen nem jutok ki élve, hacsak nagyon sürgősen a segítségemre nem siet valaki. A reményem percről percre illant el.

Ashley beteges tekintettel nézett engem. Mi várt? Hogy majd válaszolok? Még ha akartam volna se tudtam volna megszólalni. Gyanakvóan néztem rá. Láthatólag ő se várt választ, mert folytatta tovább a beszédét.

- Tudod, ennek egyáltalán nem kellett volna idáig fajulnia. Csak le kellett volna venned a kezeidet Edwardról. Először tényleg elkezdtem azon gondolkozni, hogy talán már nem érdekel téged Edward. De ez csak egy álca volt, nem igaz? De többször nem dőlök be. Sajnos meg kell, hogy öljelek. Nem engedhetem, hogy továbbra is Edward és közém állj. Bár tényleg sajnálom. Nem is tudod, hogy mennyire utállak azért, hogy te megkaptad azt, amit én nem!

- Nem hiszem, hogy azzal, hogy megölsz megszerezhetnéd Edwardot. És hogy fogod megmagyarázni Claire és Jason halálát? Komolyan azt hiszed, hogy Edward majd elfogadja, hogy embervérrel táplálkozol? – mondtam egy rövid, fájdalmas pillantást vetve barátaimra.

Megpróbáltam magabiztosan tűnni, de nem sikerült túl jól. Nem tudom, hogy mióta állunk már itt, de hol az ördögben van már Emmett?

- Nem haraptam meg Jasont és Claire-t. Csak egy jól irányzott ütésre volt szükség, és máris halottak voltak mindketten. De veled kivételt fogok tenni. Különben is, téged nem foglak csak úgy egyszerűen megölni. Látni akarom, ahogy szenvedsz! – mondta dühösen. – Ami pedig Edwardot illeti, majd egyszerűen azt mondom neki, hogy te provokáltál. És hogy mivel Claire és Jason látták mi történt, ezért őket is meg kellett ölnöm. Nem volt más választásom, hiszen senki sem tudhat a létezésünkről. Meg fogja érteni. Elég rossz a lelkiismerete ahhoz, hogy megértsen.

Akor rosszul ismeri őt. De nem akartam még jobban provokálni, ezért nem említettem meg többet Edwardot.

- De a többi Cullennel ezt nem fogod tudni elhitetni. Nem fogják elfogadni, hogy megöltél. És velük szemben Edward se fog tudni megvédeni téged – mondtam magabiztosabban, mint ahogy valójában éreztem magam.

- Mit érdekelnek engem a Cullenek? Az kezdetektől fogva az idegeimre mennek. Az ő mániájuk, hogy nem akarnak embereket ölni. Nem lehet kibírni, hogy ne igyunk embervért! Amint Edward és én elköltözünk, meg is fogom ezt változtatni. És higgy nekem, Edward is meg fogja változtatni az étkezi szokásait – mondta ördögien.

- Nem hiszem, hogy rá tudnád venni Edwardot, hogy embereket öljön – válaszoltam biztosan.

- Higgy nekem, amint te már nem létezel, mindenre rá fogom tudni venni.

Időt kellett nyernem. Már úgy tűnt, hogy mindjárt nekem ugrik.

- Tud róla egyáltalán Edward, hogy te most itt vagy? – kérdeztem evégett.

Újra felnevetett gonoszan. De az én fülemnek egyszerűen metszőnek hallatszott.

- Hogyha Edward tudná, akkor komolyan gondolod, hogy most itt lennék? Tényleg azt hiszed, hogy csak úgy engedné, hogy bármit is tegyek az ő kedvesével?

- Hogyha azt tudod, hogy megakadályozná a halálomat, akkor miért gondolod, hogy a te kis „hibádat” megbocsátaná?

- Mond csak, figyeltél te egyáltalán? Én még csak nemrég óta vagyok vámpír. Az ilyen megesik. Főleg, hogyha „provokálnak” – mondta, és a szemei villámokat szórtak.

- Hogy lehet, hogy nem tudta ezt kiolvasni a gondolataidból? Hiszen együtt mentetek ki még a házból – kérdeztem tovább. Úgy tűnik ez rossz kérdés volt. Dühösen nézett rám.

- Mennyire hülyének nézel te engem? Azt hiszed nem tudok Edward képességéről? Betörtem Edward gondolataiba, és manipuláltam őket. Ismered a parkot a campusnál. Az az a hely, ahova akkor megyek, ha egyedül akarok lenni. Edward azt hiszi, hogy most is ott vagyok. Rendeztem egy jelenetet. Hogy ő csak eljátszotta, hogy szeret, hogy téged féltékennyé tegyen. Tudod jól, hogy milyen könnyen lelkiismeret-furdalása lesz. Bocsánatot kért, de láttam rajta, hogy ennek ellenére nem hagyna fel a próbálkozásaival, hogy maga mellett tudhasson téged. Addig nem adná fel, amíg nem vagy újra az övé. Eddig még egy Cullennek se meséltem a képességemről. Nem akartam elveszteni az előnyömet, ezt te is megértheted. Biztos vagyok benne, hogy még mindig fogalmuk sincs, hogy milyen képességem van – mondta Ashley magabiztosan.

Hogyha te azt tudnád! Hogyha ez a szituáció nem lenne olyan félelmetes, hogy ez itt nem a szürke valóság lenne, akkor az évszázad dráma királynőjének nevezném. Mikor ébredek már fel végre ebből a rémálomból? Elkezdtem remegni. És Ashley ezt elégtételként vette észre.

- Hol is tartottunk? Ja, igen, a képességemnél. Azt hiszem, ezt veled már megoszthatom. Úgyse jutsz ki innen élve – Elkezdett nevetni, mintha egy jó viccet mondott volna. Ez egy őrült nevetése volt.

- Még egy kicsit ki kell tartanom. Az emberi életemben árva voltam. 12 évesen már egyik szülőm sem élt. Gyűlöltem a szüleimet. Már elég korán megtanultam, hogy hogyan befolyásoljam az embereket. Amikor az anyukámtól nem kaptam meg valamit, akkor rögtön az apukámhoz mentem, vagy ugyanez fordítva. Egymás ellen fordítottam őket. Odáig fajult ez, hogy miattam elváltak. Nekem ez semmit sem számított, csak az volt a fontos, hogy megkapjam amit akarok. Ugyanígy ment ez a tanárokkal, a tanulókkal, és az úgynevezett barátaimmal is. Mindig sikerült manipulálnom az embereket, és egymás ellen fordítanom őket. Ki gondolta volna ezt a az édes kicsi Ashleyről? De egyszercsak rájöttek erre a szüleim. Egyszer egy olyan hülye ötletük támadt, hogy megbeszélik a dolgokat, és akkor rájöttek a tikomra. Kérdőre vontak. Természetesen megpróbáltam magam kidumálni a helyzetből, de nem hittek nekem. És akkor arról kezdtek el beszélni, hogy egy problémás viselkedésű gyermekek számára fenntartott otthonba fognak berakni. El tudod ezt képzelni? Az szüleim el akarták lökni maguktól az egyetlen gyermeküket! De ezt meg kellett büntetnem. Egyik este vacsorázni indultak a szüleim. Újra ki akartak békülni. Amikor az apám megjött, hogy felvegye az anyámat kiszöktem. Fogtam egy kést, a kocsikulcsot, és az autóhoz futottam. Mivel már többször láttam, hogy csinálja apa, pontosan tudtam, hogy hogyan kell felnyitni a motorháztetőt, és hogy hol vannak a fontos dolgok. Több drótot is elvágtam, majd visszamentem a szobámba. A szüleim elbúcsúztak tőlem. Éjjel aztán csengetett a rendőrség, és értesítettek róla, hogy a szüleim halálos balesetet szenvedtek. A féke nem működött, és nekimentek egy fának.

Félig sokkolva, félig döbbenten néztem Ashleyre. Hogy lehet valaki ilyen agyafúrt már tizenkét évesen? Hogy tehette ezt a szüleivel?

- De a rendőrségnek ilyenkor meg kell vizsgálnia a kocsit is, hogy kiderítsék, hogy mi okozta a balesetet – mondtam zavartan. Erre boldogan nézett rám.

- Olyan nagy szerencsém volt! A rendőrség kihúzta a hullákat a kocsiból, és nem sokkal utána a kocsi kigyulladt. Mire a tűzoltók kiértek, a kocsi már teljesen leégett. Nem is tudod elképzelni, hogy milyen boldog voltam! Ezekután árvaházba kerültem, mivel az egész hülye rokonságomból senki nem akart magához venni. De megpróbáltam az ott eltöltött időt olyan „leviselhetővé” tenni, amennyire csak lehetséges. Mindenkit egymás ellen fordítottam, és ha valamelyik árva rájött a titkomra, akkor természetesen őt meg kellett ölnöm. Mindig úgy csináltam, hogy balesetnek nézzen ki – mondta örömtelien.

A sok erőszak hallatán csak a fejemet tudtam rázni. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen?

- Soha nem jöttek rá, hogy te voltál az? – kérdeztem döbbenten.

- Természetesen nem. Bár ismert voltam arról, hogy nehéz eset vagyok, de azért azt senki nem feltételezte rólam, hogy gyilkos lennék. Ezt egészen addig folytattam, amíg meg nem ismertem Edwardot. A történet többi részét meg már úgyis ismered, hála Esmenek – A „pótanyám” nevét olyan utálattal mondta, hogy még én is összeroskadtam egy kicsit.

- De térjünk is vissza a képességemre. Újszülött létem ellenére elég hamar megtanultam kontrollálni a képességemet. Így egymás ellen tudtam fordítani a Culleneket is. Mivel tudtam, hogy Edward gondolatolvasó, így a különböző családtagok gondolatait úgy tudtam manipulálni, hogy Edward azt gondolja, hogy például Carlisle megcsalná a feleségét, hogy Emmett „újra” rámtámadt, és így tovább. Természetesen ők nem ezt gondolták. Képzeld csak el, elő tudtam adni Edwardnak, hogy ők tényleg ezt gondolják, pedig ez nem így volt. Érted mire gondolok? Ugyanez volt Alice látomásaival is. Azt engedtem neki látni, amit én akartam. Így nem is sejthette, hogy az első látogatásom során már meg akartalak ölni. Ezért nem látta Edward sem – fejezte be a történetet Ashley büszkén.

Ashleytől már akkor undorodtam, amikor legelőször megláttam. De most… a pánikszerű félelemtől eltekintve most már annyira undorodom tőle, hogy arra nincsenek is szavak.

- úgy gondolom, most már eleget beszéltünk. Bármikor felbukkanhat egy Cullen, és mi még szórakozni akarunk, nemdebár? – kérdezte kárörömmel a hangjában, ami kipréselt belőlem minden levegőt.

Isabella! Gondolkozz! Beszéltesd még!

- Mond csak, honnan jöttél rá, hogy a Cullenek vámpírok?

- Ne próbáld meg meghosszabbítani az életed, minél gyorsabban túl vagyunk rajta, annál jobb neked, vagy? – mondta gúnyosan. De én még nem akarok meghalni.

- Láttál minket tegnap Edwarddal, ugye? Láttál minket, amint kijöttünk a kocsmából, nem igaz? – kérdeztem kétségbeesetten próbálva megnyújtani a maradék pár percet az életemből. Most újra utálattal nézett rám.

- Mindent pontosan megterveztem. Amikor tegnap elment a Cullen házból rögtön tudtam, hogy hozzád megy. Nagy távolságból követtem őt. Láttam, ahogy megcsókolt. Tudod te hogyan éreztem magam? Én szabályszerűen esdekeltem, hogy adjon nekem egy esélyt, és akkor mit csinál ő? Hozzád rohan! Egészen a lakásodig követtelek titeket. Miközben ti szexeltetek, és az ablakpárkányon ültem, és végignéztem. Fogalmad sincs, hogy milyen az, amikor a férfit, akit szeretsz, egy másik nővel látod egy ágyban. Engem mindig csak a kishugának tekintett, soha nem úgy nézett rám, mint egy nőre. Nem is tudod, hogy élveztem azokat a pillanatokat, amikor féltékennyé akart tenni téged. Amikor a karjaiba zárt, és megcsókolt. De igen, én mindent elterveztem! – mondta tiszta gyűlölettel.

- De minket elfelejtettél – jött egy hang a nappali bejáratától.

Edward! És mögötte állt a többi Cullen is.

Villámgyorsan, vámpírsebességgel fogott meg Ashley.

- Ne gyertek közelebb! – kiabált hisztérikusan.

- Ashley, ne butáskodj. Engedd el őt – mondta Edward bársonyos hangján, hogy megnyugtassa Ashleyt.

- Mindketten kapunk egy esélyt, ha ő meghal – mondta Ashley kétségbeesetten.

- Nem, Ashley. Nekünk így is van egy esélyünk. Ne bántsd őt! – válaszolt Edward továbbra is nyugodtan. Túl sötét volt, hogy lássam a szemeit. Nem tudtam, hogy csak azért mondja, hogy megnyugtassa őt, vagy tényleg komolyan gondolja-e.

- Te csak az életét akarod megmenteni. Hogy aztán újra együtt lehessetek! – kiabált Ashely mint egy őrült.

- Ígérem, hogy ha elengeded őt, akkor elmegyek veled Seattle-ből. Majd letelepedünk valahol máshol – a hangjából enyhe kétségbeesés hallatszódott ki.

- Ha ő halott, akkor újrakezdhetjük. Csak akkor lesz esélyünk. Ha ő már nem lesz itt, és végre csak az enyém leszel! – üvöltött vissza Ashley.

Mielőtt Edward bármit is mondhatott volna pokoli fájdalmat éreztem a torkomnál…