12. fejezet - Alkoholba fojtott bánat (2. rész)

Sziasztok!

Szóval itt van a tizenkettedik fejezet második része is. A ti dolgotok, hogy el akarjátok-e olvasni vagy sem, de én előre szólok, hogy 18as karikás. Még soha nem írtam ilyet, mivelhogy ez az első fanfiction-öm, szóval bocsi, ha nem lett olyan jó. Léci kritikákat majd!

- Akkor egy vodka-narancsot kérnék kezdésnek.

Nem tudom, hogy hogyan fogom érezni magam holnap, mert nagyon ritkán ittam eddig csak alkoholt. Néha-néha egy-egy üveg bort Claire-rel. De ma este szükségem volt erre. Beszélgettem pár emberrel, akiket az egyetemről vagy a kocsmából ismerek. Pár egyetemistával és megszámlálhatatlan vodkával később már nem is tudtam, nemhogy egy értelmes mondatot kinyögni. De mindegy volt. Jól éreztem magam, és végre tudtam felejteni.

- Norton, kérek még egy tequilát – dadogtam vigyorogva. Norton rámmosolyogott, és azt mondta:

- Édesem, nem gondolod, hogy már eleget ittál?

- Nem, még messze nem ittam eleget! – vigyorogtam, mintha valami jó viccet mondott volna.

- Szerintem a főnöködnek igaza van – mondta egy szórakozott hang mellettem.

Meg akartam fordulni a hang irányába, de lecsúsztam a székről, és ezzel a lendülettel le is huppantam volna a földre, ha nem fog meg két erős kar. Felnéztem, és megláttam Edwardot.

- Van egyáltalán olyan hely ezen a Földön, ahová úgy el tudok menni, hogy te ne lennél ott? – kérdeztem dühösen.

Pontosabban dühösnek kellett volna hangzania, de csak értelmetlen dadogás lett belőle. Edward halkan felnevetett. Belenzétem a szemeibe, ami egy hatalmas hiba volt. Elmerültem bennük. Megpróbáltam újra fleülni, és Nortonhoz fordultam.

- Még egy tequilát és egy vodka-narancsot, és utána hazamegyek.

- Egyedül akarsz hazamenni? De hiszen még állni se tudsz egyedül! – mondta Norton aggódva.

- Léci, léci, léci – kérleltem őt.

- Isabella, nem engedhetlek el egyedül – mondta határozottan.

Bociszemekkel néztem rá, amitől ő és Edward is elkezdtek nevetni.

- Léci! – kérleltem tovább. Mellettem felsóhajtott Edward.

- Adja oda neki azt a két italt. Majd én hazaviszem – mondta kissé frusztráltan. Norton megkönnyebbülve nézett rá.

- Én is ki tudom magam szolgálni – dadogtam, de a szavak összemosódtak.

- Bella, kedvesem. Egyedül még erre a bárszékre se tudsz felülni – válaszolt Edward láthatóan jól szórakozva, és az egyik kezét a derekamra tette. Hülyén rávigyorogtam.

- „Kedvesemnek” neveztél. Már hosszú ideje nem hívtál így

Edward könnyedén rámmosolygott, és gyengéden végigsimított egyik kezével az arcomon. Olyan jó érzés volt!

Norton a pultra rakta a tequilát és a vodka-narancsot.

- Bella, ha ezt megittad, hazaviszlek – mondta Edward szigorúan.

- Nem akarok hazameni – mondtam durcásan.

Edward közelebb jött, és gyengéden a mellkasára fektette a fejemet.

- Kedvesem, azt mondtad, hogy ha megittad ezt, akkor utána hazamész. És én foglak hazavinni – válaszolt Edward kuncogva.

Elhelyezkedtem a hideg, kemény mellkasán. Olyan érzés volt, mint régen… ugyanolyan jó! Becsuktam a szemem, és egyszerűen élveztem a közelségét.

- Ne elaludni, Bella – hallottam halkan vigyorogni.

- Nem alszom, csak élvezkedek – dadogtam érthetetlenül. Most halkan felnevetett. Hogy hiányzott ez nekem!

- Gyere, idd meg, aztán hazamegyünk – suttogta a fülembe, és gyengéden megcsókolta a hajamat.

Miután megittam mindkét italomat Edward lesegített a bárszékről.

- Egyedül is tudok menni – mormoltam, és megpróbáltam félretolni Edwardot. De szorosan átkarolta a csípőmet, és kisegített a kocsmából.

- Holnap találkozunk Norton – kiabáltam még vissza.

Norton vigyorgott, és elbúcsúzott egy intéssel.

A friss levegő jót tett nekem. De a fejemet nem tudta kitisztítani. Épp ellenkezőleg, olyan volt, mintha egy vastag, ködös felhőbe löktek volna bele.

Bár Edward szorosan tartott, még így is botladoztam mellette.

Engem nézett, és a kedvenc féloldalas mosolyom volt az arcán. Nem tudtam mást tenni, én is csak mosolyogtam. Bár ez nálam valószínűleg egy hülye vigyornak nézhetett ki.

- Miért ittad le magad? Ez nem jellemző rád – kérdezte Edward.

- Bár mondjuk ma már szinte semmi nem jellemző rád a régebbi viselkedésedből – fűzte még hozzá nyomatékosan. – Szóval, mi volt az alkalom? – kérdezte újra.

- Frusztráció – mondtam egyszerűen. Najó, azt nem tudom, hogy hogy hangzott, de én így akartam mondani.

- Mi miatt? – kérdezte kíváncsian.

- Mert te olyan egy idióta vagy – mondtam szomorúan. Edward megállt, és közel húzott magához.

- Miért vagyok én idióta? – suttogta nagyon közel az arcomhoz.

- Azt te magad is tudod – mormoltam leszegett fejjel. Nem tudtam tisztán gondolkozni, de nem tudom, hogy ez az alkohol, vagy Edward miatt volt-e.

Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. Így álltunk egy ideig, elmerülve egymásban. Míg Edward feje egyre közelebb nem jött, és meg nem éreztem édes illatát. Gyengéden megcsókolt. Először még nagyon gyengéden csókolgatott, majd egyre hosszabbá váltak csókjaink, míg végül már nyelveink is vad táncot jártak. Olyan volt, mintha áramot vezettek volna belém, és ez átviharzott volna a testemen. Edward még közelebb húzott, míg én a hajába túrtam. Halkan felsóhajtottam, Edward pedig kéjesen felnyögött. Addig csókolóztunk, amíg én már nem kaptam levegőt. De Edward nem hagyta abba. Ajkai a számról az arcomra vándoroltak, majd le a nyakamra. Végighúzta a nyelvét a nyakamon, kínzóan lassan, és én beleborzongtam. Olyan közel húztam magam Edwardhoz, amennyire csak tudtam, de még mindig nem éreztem elég közel magamhoz.

- Bella, Bellám – lehelte Edward a nyakamba.

Felemelte a fejét, és fogságban tartott tekintetével. A szemei feketék voltak a vágytól. Szerelmesen rámmosolyogott, majd a karjaiba vett, és futni kezdett. A fejemet a nyakába fúrtam, hogy ne legyek rosszul a sebességtől. A gyomrom egy kicsit liftezett, de mielőtt rosszabbra fordulhatott volna a helyzet már a lakásom előtt álltunk.

- Ideadnád a kulcsot? – kérdezte halkan, és az egyik kezét odatartotta, de nem engedett el öleléséből.

Nem gondoltam arra, hogy nem kéne odaadnom Edwardnak a kulcsot. Előhalásztam a táskámból, és odanyújtottam neki. Gyorsan kinyitotta az ajtót, és bevitt a lakásba. Egyedül voltunk, mivel Claire Cedricnél aludt.

- Jobb, ha ágyba duglak most – mondta halkan. Olyan volt a hangja, mint aki még szívesen maradna.

Bevitt a hálószobámba, és levette rólam a csizmámat. Ezután leült mellém az ágyra. Az egyik kezét az arcomra rakta, és engem nézett. Rámosolyogtam.

- Mennem kéne, kedvesem – mondta, de most már biztos voltam benne, hogy nem szívesen megy el. Ezért én csak még jobban belecsimpaszkodtam a karjába.

- Kérlek maradj velem. Úgy mint rég – kérleltem.

Mosolygott, levette a cipőjét, és mellém feküdt. Egyszerűen csak a karjaiban tartott. A mellkasára raktam a fejem, és végigsimítottam a hasán, míg ő a tarkómat simogatta. A kezem becsúsztattam az ingje alá, és úgy simogattam tovább hideg mellkasát. Olyan volt a bőre, mint a selyem. Edward halkan felsóhajtott. Az egyik kezemet lecsúsztattam a hasára, és érzékien simogatni kezdtem. Edward még közelebb húzott magához. Felemeltem a fejem, és végighúztam a nyelvem Edward ajkain. Edward kezei gyorsan megtalálták a pólóm alját, én pedig tovább csókoltam az arcát, majd a nyakát. Megpróbáltam kigombolni az ingjét, ami nem volt olyan egyszerű feladat az agyamat még mindig ellepő köd miatt, amit az alkohol okozott. Minden szabad négyzetcentimétert végigcsókoltam Edward testén, és ő elégedetten nyögött fel. Kínzóan lassan húzta le rólam a pólómat és a melltartómat. Villámgyorsan a hátamra fektetett, és felém feküdt. Végigcsókolta a nyakamat egészen a melleimig, majd haladt lejjebb a nyelvével. Felnyögtem az élvezettől, és a nevét suttogtam. Az egyik lábamat a csípője köré tekertem, míg ő a belső combomat simogatta érzékien. Lassan lehúztam a válláról az inget, és tökéletes felsőtestében gyönyörködtem. Egyszerűen gyönyörű volt Edward. Végigsimítottam a felsőtestén miközben ő lehúzta rólam a szoknyámat, és az én kezeim is megtalálták az utat az ő nadrágjához. Segített lehúzni a nadrágját, és immár meztelenül feküdt mellettem. Egyszerűen nem tudtam betelni a testének látványával. Szenvedélyesen megcsókoltam, és míg nyelveink vad táncot jártak Edward végigsimított az oldalamon, egészen a tangámig. Leszabta rólam, és a szoba másik felébe hajította.

- Gyönyörű vagy – lehelte Edward érzékien.

Ismét ő került felülre, és mélyen beszívta illatomat, mielőtt végigcsókolta a hasamat. Beletúrtam a hajába, ő pedig végigsimított testemen, olyan finoman, mintha madártollal simogatnának. Amikor azt gondoltam, hogy már nem bírom tovább, Edward felém feküdt. Lábaimat a csípője köré fontam, ő pedig óvatosan belém hatolt, mintha a megerősítésemre várt volna. Majd lassan elkezdett mozogni bennem. Amikor már azt hittem, hogy szétrobbanok az élvezettől, zihálni kezdtem. Edward egy kis ideig még húzta a pillanatot, majd végül mindketten egyszerre értünk fel a csúcsra.

Egy jó ideig csak feküdtünk egymás mellett zihálva. Miután kicsit lenyugodtunk Edward a mellkasára húzott, és gyengéden megcsókolt, és a fülembe suttogta:

- Aludj kedvesem.

Miközben én lassan álomba merültem még én éreztem amint Edward megpuszilja a hajamat, felsóhajt, és gyengéden azt mondja:

- Szeretlek.

Ezután elaludtam. Amikor másnap reggel felébredtem szörnyen éreztem magam. Pokolian fájt a fejem, és tényleg rosszul voltam. Amint az egyik kezemet a lüktető fejemre raktam hallottam, amint valaki halkan felkuncog. Lassan kinyitottam a szemem, és éreztem, hogy valami keményen fekszem. Ahogy felemeltem a fejemet megláttam őt.

Edward.

Nem tudtam, hogy most mi van.

- Edward! Mi a francot keresel te meg itt?

12. fejezet - Alkoholba fojtott bánat (1. rész)

A tizenkettedik fejezetet két részbe vettem inkább, mert úgy gondolom, hogy a második része megérdemel egy külön fejezetet, meg így hamarabb kaptok frisset. Szóval itt az első rész, ez inkább csak ilyen bevezető fejezet, de azért remélem majd élvezitek ezt is! :)

12. fejezet – Alkoholba fojtott bánat

Carlisle rögtön Esme előtt termett védekező állásban, míg Emmett és Jasper nekiugrott Ashleynek. Én is éppen Ashleyre akartam vetni magam, de Alice és Edward visszatartott.

- Megőrültél, Bella? Ugye nem gondoltad komolyan, hogy nekiugrasz egy vámpírnak! – mondta Edward félig dühösen, félig aggódóan.

Zavartan néztem rá, de aztán megpróbáltam elszakadni tőle. Míg Alice és Rosalie védelmezően elém álltak, Edward körbeölelt a karjaival.

- Engedj el, Edward! – kiabáltam rá dühösen.

- Bella, légy észnél! – sziszegte Edward.

- Ashley, most azonnal bocsánatot kérsz Esmetől a viselkedésedért! – mondta Edward dühösen.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! A családod a kezdetek óta nem fogad be. Folyamatosan sértegetnek, és akkor még én kérjek elnézést? – kiabált ez a kis szörnyeteg hisztérikusan.

Idegesen forgattam a szemeimet.

- Micsoda egy dráma-királynő. Talán el kéne gondolkoznod rajta, hogy miért nem szeret téged senki! – mondtam.

- Hagyd, Bella! – sziszegte Edward.

- Bocsáss meg, te idióta! Nem én vagyok az, aki nekiugrott az anyádnak! – mondtam dühösen. Végre elengedett.

Dühösen néztük egymást.

Ashley még mindig úgy viselkedett, mint egy fúria. Megpróbált kiszabadulni Emmett és Jasper szorításából, hogy Esmere vesse magát.

- Megint provokáltad őt! – kiabálta nekem dühösen Edward.

- Én nem provokáltam őt. Csak az igazságot mondtam neki. Ha ez nem tetszik neki, akkor Esme, vagy én, vagy bárki más ebből a családból tehet ez ellen! Téged kivéve. Még támogatod is a hisztérikus viselkedését, Edward! – ordítottam.

- Különben is, Ashley kezdte! – kelt védelmemre Alice.

- Most már te is Ashley ellen vagy – mondta Edward dühösen testvérének.

- Most aztán már elég! – állt kettőjük közé Carlisle.

- Ashley, ebben a családban már nincs hely számodra. Úgy gondolom, elég türelmesek voltunk veled. Beszélni fogok a Denali-klánnal, hogy magukhoz vennének-e téged. És elhiheted, ha én mondom, hogy Tanya, Irina és Kate nem viselik el az ilyen magatartást. Vagy megjön végre az eszed, vagy rosszul fog ez végződni számodra. Addig a pár napig, amíg mindent előkészítünk ittmaradhatsz. De utána soha többé nem akarlak látni.

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, és Edwardhoz fordultam.

- Igazad volt. Ő nem olyan, mint én. Ilyen rossz irányba nem változhattam.

- Ashley, veled megyek – mondta Edward dühösen, anélkül, hogy rámnézett volna.

Most már nagyon közel voltam egy dühkitöréshez. Szóval ilyen nő kell neki. Egy fúria. Olyasvalaki, aki nem tud viselkedni, és mindenkit egymás ellen fordít, akivel csak találkozik. Milyen szánalmas!

- Minél jobban megismerem ezt az oldaladat, annál jobban örülök, hogy ott van nekem Jason. Már arra se vagy képes, hogy ellent mondj ennek a kis bestiának. Nem is mondasz semmit arra, hogy Ashley így beszél a saját anyáddal. Azokután, amit Esme és Carlisle tett érted! Milyen gyáva egy teremtmény vagy te! – mondtam megvetően. Ha nem lett volna olyan gyerekes, vagy nem tette volna tönkre a szőnyeget, akkor most Edward cipőjére köptem volna. Edward újra azzal a gyilkos tekintettel nézett rám. Alice gyorsan megfordult, hogy Edward elől is meg tudjon védeni. De nem volt semmi jele annak, hogy nekem akarna ugrani Edward. Ehelyett Ashley ordított rá Edwardra:

- Bestiának nevezett! Hogy hagyhatod, hogy ez a fruska így megsértsen?

Ashleyhez fordultam, és felhúzott szemöldökkel mondtam:

- A viselkedésed hagy még maga után kívánnivalót.

De mielőtt bármit is mondhatott volna Ashley, Edward mellette termett, és megfogta a karját.

- Mi most kimegyünk a friss levegőre – mondta megnyugtatóan neki.

Zavarodottan néztem Edwardra. Ennyire ő sem lehet hülye, vagy? Miután kimentek a házból odamentem Esmehez, és kézen fogtam.

- Sajnálom, hogy ezt át kellett élned! – mondta Esme, és olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt.

- Tulajdonképpen én akartam bocsánatot kérni. Ha nem provokáltam volna Ashleyt, akkor valószínűleg nem próbált volna meg rátámadni – mondtam szégyenlősen.

Emmett felhorkantott, míg Carlisle válaszolt:

- Ő kezdett el téged provokálni. És mióta itt van Ashley, csak gond van vele. Ez nem az első alkalom, hogy rátámad valamelyikünkre. Eddig tekintettel voltunk Edwardra, de ha ő úgy gondolja, hogy Ashleyvel akar menni, akkor csak menjen. Előbb utóbb úgyis újra visszajön. Mert egy idő után már nem lesz elég a rossz lelkiismerete ahhoz, hogy vele maradjon, észhez fog térni, és végre észreveszi, hogy Ashley is szörnyeteg. De higgy nekem, ez nem a te hibád! Most felhívom Carment, és megkérdezem, hogy magukhoz vennék-e Ashleyt.

- Bárcsak ne akadályoztuk volna meg Emmett-tel akkoriban, hogy Edward megölje Ashleyt. Akkor most nem lenne ilyen problémánk – mondta Jasper dühösen.

- Hazavigyelek? – kérdezte Rosalie. Megpróbáltam feloldani egy kicsit a hangulatot.

- Nem, mielőtt nem ettem meg mindent. Különben hiába fáradozott ennyit Esme! – mondtam megjátszott felháborodással.

Mindannyian elnevették magukat, de még látszottak rajtuk az elmúlt pillanatok eseményei. És én átkoztam Edwardot, amiért ilyet tett a családjával.

- Most, hogy Ashley elköltözik, ideköltözhetnél – mondta Alice boldogan.

Tipikus Alice. Semmi nem tudja hosszabb ideig elrontani a jókedvét.

- Mindenképp megér egy gondolatot. De csak ha én rendezhetem be a szobámat! – mondtam vigyorogva.

- Ha feltétlenül ezt akarod. De azért segíthetek? – kacsintott rám.

Még egy jó ideig hülyéskedtünk, majd a család lassan szétszéledt. Mindannyian megpróbáltuk megmenteni valahogy ezt az estét. Ami félig sikerült is, de senki nem tudta elfelejteni Ashley kitörését. Hálás voltam Alice-nek, hogy az én oldalamra állt. Ez azt mutattam hogy Ashley a képessége ellenére se tudja teljesen befolyásolni az embereket. De Alice-re is ugyanaz vonatkozik, mint a többi Cullenre. Még vissza kell nyerni a bizalmamat. Ha őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor az már jelent valamit, hogy Alice kiállt Edward ellen.

Késő este Rosalie hazavitt. Még beszélgettünk egy kicsit a bevásárló túránkról amit jövő pénteken akarunk megejteni. Egyszercsak azt mondta:

- Bella, nagyon örülök, hogy végre jól megértjük egymást – és közben rámmsolyogott.

- Őszintén szólva én is. Nem szeretek veszekedni – válaszoltam.

- És Edwardról is szó lenne – mondta kacsintva.

- Te is láthatod, hogy még mindig nem hagy békén – mondtam sóhajtva. Rosalie erre felnevetett.

- De be kell vallanod, hogy azért te se vagy semmi!

- Lehet. De én nem fekszek le Jasonnel Edward szeme láttára. Képzeld el, éppen jövök ki Carlisle-lal az irodájából, és elmegyünk Edward szobája mellett, aminek nyitva van az ajtaja. Ő pedig ott fekszik Ashleyn meztelenül. Mondhatsz amit akarsz, de én biztos vagyok benne, hogy direkt hagyta nyitva a szobája ajtaját – mondta egy kicsit szomorúan. Rosalie homlokráncolva nézett rám.

- Komolyan lefeküdt Ashleyvel a szemed láttára? Biztos vagy ebben? Én semmit sem hallottam – mondta elgondolkozva, inkább magának.

- Hát igen, nem visszhangzott a ház az élvezetüktől – mondtam ironikusan.

- De mi meghalljuk az ilyet. Minden egyes kis zajt meghallunk.

- Hidd el, nekem nagyon is úgy tűnt, hogy éppen szexeltek. De nem válthatnánk témát? Nem akarom elképzelni Edwardot egy másik nővel szex közben – mondtam.

- Sajnálom Bella. Még mindig szereted őt, vagy? Biztos vagyok benne, hogy Edward csak féltékennyé akar tenni téged. Csak a te közeledben viselkedik ilyen furcsán. Máskor tartja a három lépés távolságot Ashleytől – mondta Rosalie együttérezően.

Kinéztem az ablakon, amikor válaszoltam, hogy ne lássa meg Rosalie a könnyeimet, amik csendesen potyogtak.

- Még érzek iránta valamit. De ez nem elég ahhoz, hogy újrakezdjük. Túlságosan megbántott. Amúgy is szerintem együtt van Ashleyvel. Elég sokszor az orrom alá is dörgöli ezt. Legutoljára még azt is mondta, hogy örül, hogy nem kell tovább bajlódni egy olyan ügyetlen valakivel, mint amilyen én vagyok. Hogy ilyenre nincs szüksége.

- Ezt mondta Edward? – kérdezte Rosalie dühösen.

- Mondok neked valamit, Rosalie. Ha mégegyszer meglátom Edwardot az ablakpárkányomon, akkor gátlástalanul fogok szexelni Jasonnel. És akkor majd ő is végignézheti! – mondtam dacosan, bár én magam is tudtam, hogy ez elég gyerekesen hangzott. Rosalie elismerően fel is nevetett.

- Az ablakodnál ült? Édes istenem, lassan kém lesz belőle – mondta még mindig nevetve.

- Igen, ezt már én is mondtam neki. De nem úgy tűnik, mintha érdekelné őt. Idióta! – szitkozódtam.

Mikor megérkeztünk a kollégiumhoz búcsúzásul megöleltem Rosaliet.

- Ne gondolkozz annyit Edwardon. Igazad van, ő egy idióta! – mondta Rosalie nyugtatólag.

Bólintottam.

- Holnap reggel találkozunk az egyetemen – búcsúzott.

Mégegyszer megsimogatta a hátam, próbálva megnyugtatni, majd kiszálltam a kocsiból. Amint kiniytottam az ajtó Claire már jött is velem szembe Claire.

- Isabella, Jason és én megpróbáltunk téged felhívni, de ki voltál kapcsolva. Jasonnek el kellett utaznia Bostonba, mert az apukájának volt egy autóbalesete, és most kórházban van – hadarta Claire.

A francba, elfelejtettem feltölteni a mobilom. Rosszul éreztem magam. Jason mindig ott volt mellettem, amikor szükségesm volt rá, de most, hogy neki lett volna szükségem rá, én eltűntem.

- Visszahívom… - kezdtem, de Claire közbeszólt.

- Fel fog hívni, amint leszállt a repülőgépről. Most nem lenne értelme felhívnod őt. Valószínűleg még a repülőn ül.

Gyorsan felraktam töltőre a mobilom, majd Claire és én a nappaliba mentünk, és ledobtam magam a kanapéra.

- Nem vagyok valami jó barátnő – mondtam szomorúan.

- Azért ennyire nem rossz a helyzet. Hiszen te is tudod, hogy Jason mindent megbocsát neked – mondta barátnőm mosolyogva.

- Igen. De nekem mellette kéne lennem, amikor szüksége van rám – mondtam lesújtva.

- Hogy ment a Culleneknél? – váltott témát Claire.

- Egész jól – mondtam szarkasztikusan. – Carlisle kiszedte a varratokat, majd elmentem Edward szobája előtt, és láttam, amint nyitott ajtó mögött a barátnőjével szexel. Ekkor Carlisle és én gyorsan lementünk a konyhába, ahol Esme lasagnat csinált nekünk. Ashley lejött, és sértegetni kezdett, de én megvédtem magam, majd tökéletes zárásként Ashley nekiugrott Esmenek. A történet vége az, hogy Ashleyt kidobták a házból, és Edward vele megy. Pár nap múlva már el is mennek – fejeztem be a rövidített változatot sóhajtva.

- Mond csak, ilyen liberális a családjuk, vagy csak azt akarta Edward, hogy meglásd őt? – kérdezte Claire rémülten.

- Szerintem az volt a célja, hogy meglássam őt – válaszoltam még mindig dühösen, ahogy az emlékek a felszínre törtek.

- Mennyire beteg is ő tulajdonképpen? Édesem legyél boldog, hogy nemsokára elmegy. Akkor végre újra nyugalmad lesz – mondta Claire dühösen.

Felsóhajtottam. De szerencsére ezt a választ elkerültem, mert megszólalt a telefon. Claire felvette, majd odaadta a kagylót, halkan suttogva, hogy Jason az.

- Jason, kedvesem, annyira sajnálom, hogy nem voltam itt – szóltam bele a telefonba rögtön.

- Szerelmem emiatt ne aggódj. Az apukám szerencsére csak a lábát törte el. Csak szólni akartam neked, hogy egy pár napig nem leszek Seattle-ben – válaszolt Jason.

Miért kell mindig ilyen megértőnek lennie? Ettől csak még rosszabban érzem magam.

- De veled mehettem volna. Olyan rosszul érzem most magam – Halkan felnevetett.

- Kincsem, nem kell emiatt rosszul érezned magad! Majd mégegyszer iderepülünk együtt, és akkor majd bemutatlak a családomnak. Most le kell tennem, mert megjött értem a bátyám, hogy elvigyen. Reggel majd még hívlak. Aludj jól, édesem. Szeretlek – mondta szerelmes hangon.

- Én is szeretlek Jason – búcsúztam el tőle.

Tényleg nem érdemeltem meg őt. Biztos voltam benne, hogy ő tényleg szeret engem. De én egyszerűen nem tudtam viszonozni a szerelmét ugyanilyen intenzitással. Jobban szerettem, mint egy barátot, de elég ennyi egy kapcsolathoz? Megtehetem ezt Jasonnel? Talán egyszer el kéne utaznom vele egy hétvégére. Csak mi ketten, hogy letisztázhassam az érzelmeimet.

Újra Claire.hez fordultam.

- Épségben megérkezett. Holnap reggel majd újra felhív – mondtam mosolyogva.

- Én most lefekszem. Teljesen kész vagyok mára – mondtam Claire-nek.

- Oké, én ma Cedricnél alszom.Vagy szeretnéd, ha veled maradnék? – kérdezte. Mosolyogva nemet intettem.

- Üdvözlöm Cedricet – mondtam még.

Kimentem a fürdőbe, és leszedtem a sminket magamról. Miután felvettem a pizsamámat rögtön be is feküdtem az ágyba. De alvásra még gondolni se mertem. Örültem, hogy holnap csak kilenckor kezdődött a suli, mert beteg a professzor. Az ágyamban feküdtem, és Edwardon és Jason-ön gondolkodtam. Rosszulr éreztem magam, mert nem tudtam kiverni a fejemből a képet Edwardról és Ashleyről, és rosszul éreztem magam amiatt is, hogy nem tudom úgy szeretni Jasont, ahogy ő azt megérdemelné. Álomba sírtam magam. Sirattam azt, amit elvesztettem, és ami valószínűleg már soha többé nem lesz az enyém.

Az Igaz Szerelmet. Igazi érzéseket egy másik ember iránt.

Reggel gyűrötten ébredtem. Mielőtt elmentem zuhanyozni még gyorsan kerestem magamnak ruhát, amit fel tudnék ma venni. Ezúttal egy hosszú farmerszoknya és egy fekete póló mellett döntöttem, és fekete csizmát vettem hozzá fel.

Miután elkészültem a konyhába mentem, hogy csináljak magamnak egy kávét. Közben magamban szitkozódtam. Mióta Edward újra felbukkant az evés nem igazán jelentett számomra semmit. Ha nem akarok csont és bőr lenni, akkor nem ártana ezen változtatni. Talán nem is olyan szörnyű, hogy Edward elmegy Seattle-ből. De ettől a gondolattól úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna. Megpróbáltam elhessegetni ezt a gondolatot.

Elég húzósnak ígérkezik a mai nap. Claire és Cedric a mai napot csak egymásnak akarják szentelni, ezért nem jönnek ma órákra. Remélem, hogy legalább Emmett és Rosalie itt lesznek. Nem hiszem, hogy Edward jönne. Most biztos azzal van elfoglalva, hogy összecsomagoljon.

Megittam a kávémat, és átmentem az egyetemre, az előadóterembe, ahol az első órám volt. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy valaki mellette sétál.

- Hol hagytad Jasont? Csak nem törted össze ennek a kedves fiúnak a szívét? – hallottam Edward gúnyos hangját.

Először azt akartam válaszolni, hogy neki ehhez semmi köze sincs, és hogy menjen az ördögbe. De inkább a tervemet követtem, és nem foglalkoztam vele. De nem adta fel ilyen könnyen.

- Most nem beszélsz velem? – kérdezte zavarodottan.

Okos fiú!

Továbbra se foglalkoztam vele. Felsóhajtott, majd megfogta a karomat, és maga felé fordított.

- Bella, ez olyan gyerekes – mondta egy kissé bosszúsan.

De én csak elnéztem mellette, és még mindig nem voltam hajlandó tudomást venni róla. De akkor jött Alice.

- Hello Bella, hogy vagy? – kérdezte vidáman, mint mindig. Alice az én megmentőm!

- Köszi Alice, jól vagyok, és te? – kérdeztem ugyanolyan vidáman. Elfordultam Edwardtól, és Alice-szel bementem az előadóterembe. Hallottam, ahogy Edward szarkasztikusan megjegyzi:

- Jé, beszél – majd elment mellettünk.

Alice és én vidáman néztünk egymásra. Az ebédszünetig nem szólt hozzám Edward. Megint a Cullen testvérekhez ültem a kávézóban. Sajnos Edward is odajött hozzánk, de én ismét nem foglalkoztam vele. Emmett-nek ez természetesen feltűnt, és elkezdett kuncogni.

- Ki jön a búcsúpartimra? – kérdezte Edward. Bár szerintem ezt csak azért mondta, hogy tudtomra adja, hogy elmegy Seattle-ből.

A többi Cullen komoran nézett rá. Mielőtt eszembe juthatott volna, hogy én nem beszélek Edwarddal, gúnyosan megszólaltam:

- Hát, úgy néz ki nincs túl sok barátod. Szóval ez egy kedves kis parti lesz kettesben. Te és Ashley.

- Ne aggódj, Ashley és én könnyen feltaláljuk magunkat, hogy mivel foglalkozzunk.

Ahogy a „foglalkozzunk” szót kétértelműen kimondta, alig láthatóan magamba roskadtam. Nem gondoltam volna, hogy a lyuk a mellkasomban még tovább növekedhet.

- Elég Edward! Ha csak a magánéletedet akarod kibeszélni, akkor tűnj el! Ashley társasága nem tesz jót neked – mordult rá Jasper.

Döbbenten néztem Jasperre. Ezt az oldalát eddig egyáltalán nem ismertem. De gondolom érezte a fájdalmamat. Valószínűleg a többiek is látták rajtam. Nem akartam Edwardra nézni. Még ilyen hosszú idő után is ki tud készíteni. Szívesen rábeszéltem volna Claire-t egy csajod estére, hogy kibeszélhessük a problémáinkat. De nem akartam elhúzni Cedrictől. Már így is eleget tett értem. Szóval ma este egyedül leszek. Csak holnap kell dolgoznom. Bár én is lehetek vendég a kocsmában! Igen, ma a bánatomat alkoholba fogom fojtani. Legalább majd jól tudok aludni.

Vége volt a szünetnek. Éppen elindultam volna Alice-szel a következő óránkra amikor Edward feltartott.

- Bella… - mondta gyengéden, de közbevágtam.

- Hagyj békén! – kiáltottam rá jéhidegen. Alice csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit.

Az órák minden különleges dolog nélkül teltek el, és Edward is távol tartotta magát tőlem. Néha észrevettem, hogy engem figyel, de nem foglalkoztam vele.

Amikor hazaértem, Jason hívott. Azt mondta, hogy csütörtökön jön vissza, most hogy már tudja, hogy az apukája jól van.

Egy órán keresztül a kanapén döglöttem, majd öt óra körül nekiálltam készülődni. Odafigyeltem minden kis részletre. Senkit nem akarok felszedni, hiszen ott van már nekem Jason. De csak azért, mert rosszul érzem magam, még nem kell rosszul is kinéznem, nem? Fekete miniszoknyát vettem fel, egy piros nyakbakötős felsőt, egy rövid fekete bőrkabátot és a kedvenc fekete magassarkú csizmámat. A hajamat feltűztem. Egész tűrhetően néztem ki.

Hat körül aztán elindultam a kocsmába. Amint beléptem, rögtön bele is futottam Nortonba.

- Isabella, édesem, mit csinálsz te itt? Csak holnap kell dolgoznod.

- És vendégként már nem is jöhetek ide? – kérdeztem csintalanul mosolyogva. – Valami erősre van most szükségem – fűztem még hozzá.

Norton odajött hozzám, és üdvözlésképp megölelt.

- Bármit is iszol, a ház vendége vagy – mosolygott rám.

- Norton, te vagy a legjobb! – mondtam boldogan. Leültem az egyik bárszékre.

- Akkor egy vodka-narancsot kérnék kezdésnek.

10.ezer látogató!!!

Sziasztok!

Az oldal eddigi látogatottsága a mai nap folyamán elérte a tízezret! Ezen különleges alkalomkor szeretném megköszönni azt, hogy ennyien látogatjátok az oldalt, és olvassátok a fanfiction-ömet! Szeretném megköszönni az eddigi 42 rendszeres olvasónak, és annak a lelkes csapatnak, akik írják a kommenteket és akikkel a chaten is találkozni! Le sem tudom írni, hogy milyen örömet szereztek nekem ezzel!

Na de most térjünk rá arra a részre, amit talán jobban vártok! Az elmúlt 1-2 napban, akik nézték a chatet, észrevehették, hogy beígértem egy kis meglepetést, ha elérjük a tízezer látogatót. Namármost a meglepetés több részből áll, az egyik részt még a mai nap folyamán felteszem majd, ez tulajdonképpen egy lejátszási lista olyan zenékből, amik úgy gondolom illenek a történethez, remélem ti is egyetértetek majd ebben! A második rész, hogy ezentúl minden nap lesz egy kis idézet a Twilight Saga első három könyvéből (azért csak az első háromból, mert eddig ez jelent meg magyarul, és bár én már olvastam a Breaking Dawnt is, nem szeretném senkinek lelőlni a poént a negyedik könyvből, aki még esetleg nem olvasta azt :) ). A harmadik, legnagyobb része a meglepetésnek pedig egy teljesen úgy design lesz az oldalra, ami azonban valószínűleg csak hétvégén kerül fel, mert még nem tudtam teljesen befejezni, meg a felrakása is kissé időigényes, és hétköznap erre sajnos nem érek rá :(

Szóval remélem tetszenek majd a meglepetések, nem nagyok, tudom, csak kis apróságok, amik élvezetesebbé tehetik a One More Chance olvasását.

Még egyszer köszönöm: Rosalie

Ui: Valamint gondolkozom azon, hogy Stephenie Meyer honlapján található pár kivágott rész a Twilightból, ha van rá igény, akkor lefordítom.

11. fejezet - Vita II

11. fejezet – Vita II.

- Mióta van Edwardnak ágya?

Esme és Carlisle váltottak egy gyors pillantást, majd rámnéztek. Rossz előérzetem volt. Lehet, hogy már akkor is volt valakije, amikor még együtt voltunk? Ashley biztos nem lehetett, ezt most már tudom. De akkor volt még egy harmadik nője is? Ki volt az, ismerem vajon?

Carlisle habozott.

- A tizennyolcadik születésnapodon… amikor az a kis baleset történt Jasperrel. Edward meg akart téged lepni. Vett egy ágyat, csak neked. Azt remélte, hogy így majd nála alhatsz néha. Azt akarta, hogy olyan kényelmes legyen neked, amennyire csak lehet.

Nyeltem egy nagyot. Edward nekem vette ezt az ágyat. És most Ashleyvel hentereg rajta. Rosszul lettem ettől a gondolattól. Mennyire zakkant is ő valójában?

- Jól vagy, kedvesem? – kérdezte Esme aggódva.

Mosolyt erőltettem magamra.

- Igen… igen, persze. Csak azon csodálkoztam, hogy még egyszer sem említette ezt meg Edward – válaszoltam.

- Akkoriban már nem is mondhatta el, mert már a költözésünket terveztük – mondta Carlisle zavartan.

A kényelmetlen csendet a bejárati ajtó nyílása és Claire megjelenése törte meg. Ekkor néztem először az órára, és láttam, hogy már vagy négy órája beszélgetünk. Claire mellém ült a kanapéra.

- Claire, szeretném bemutatni neked Esme és Carlisle Cullent, Emmett és Rosalie szüleit – mondtam udvariasan, és elkerültem, hogy Edwardot meg kelljen említenem. De nem is volt szükség erre, hiszen Claire pontosan tudta ezt.

Miután udvariasan üdvözölték egymást, Carlisle és Esme felálltak.

- Most már megyünk. Holnap kora reggel már be kell mennem a kórházba, és nektek is az egyetemre – mondta Carlisle mosolyogva.

- Mit szólnál ahhoz, ha jövő hétfőn meglátogatnál minket? Akkor ki tudnám szedni a varratokat, és Esme főzhetne vacsorát – fűzte még hozzá.

- Jól hangzik. Akkor jövő hétfőn – válaszoltam, és búcsúzásképpen megéegyszer megöleltem mindkettejüket.

Claire és én még egy ideig a kanapén ültünk a nappaliban, és a Carlisle-lal és Esme-vel folytatott beszélgetésemről meséltem neki.

- Egész idő alatt olyan érzésem volt, hogy Edward számára még nem vagy közömbös. Lehet, hogy együtt van ezzel az Ashleyvel, de folyamatosan követ és figyel téged. És emlékszem még arra az estére kocsmában is, akkor is mellette ült a barátnője, mégis egész végig csak téged nézett, és azt akarta, hogy te szolgáld ki őt – mondta barátnőm hamiskásan mosolyogva.

Felsóhajtottam. Biztos voltam benne, hogy fel fog tűnni ez Claire-nek. Mondjuk nem is csinált belőle túl nagy titkot Edward.

- Akkoriban úgy döntött, hogy elhagy. Nem fogok mégegyszer átmenni a poklon, csak azért, mert Edward azt akarja – válaszoltam ingerülten.

- Nem tudod nekem bemesélni, hogy már nem érdekel téged Edward. Ahhoz már túl jól ismerlek. Szereted még őt? – kérdezte Claire.

- Gyűlölem és szeretem őt egyszerre. Gyűlölöm azért, amit velem tett, és még mindig tesz, de még mindig szeretem, és tudom, hogy egy részem mindig is szeretni fogja. De ez nem változtatja meg a döntésemet, hogy azt akarom, hogy eltűnjön az életemből. Ha visszamennék hozzá, csak újra elhagyna. Claire, te tudod, hogy hogyan néztem ki az elején, amikor megismerkedtünk. Nem fogok újra az életem romhalmazán állni! – válaszoltam az igazsághoz hűen. – Különben is, ott van már neki Ashley – fűztem még hozzá szarkasztikusan.

Most Claire sóhajtott fel.

- Talán most komolyan gondolja… - mondta, de közbeszóltam.

- Nem, most sem gondolja komolyan. Mindig csak a saját feje után megy. Csak most nme bírja elviselni, hogy én együtt vagyok Jasonnel. Edward úgy gondolja, hogy a tulajdona vagyok, és ezért viselkedik így.

- Isabella, tudod, hogy én kedvelem Jasont. De nekem csak az a fontos, hogy te boldog légy – mondta Claire gyöngéden.

- Tudom. De megpróbálom Jasonnel. Edward csak újra megbántana. Egyszer már átéltem ezt – sóhajtottam.

Miután még egy kicsit beszélgettünk, majd elmentünk lefeküdni.

Másnap az első óránk nyolckor kezdődött, és addigra már legalább félig ébren akartam lenni. Jason és Cedric már fél nyolckor itt voltak nálunk, hogy elkísérjenek. Jason és én megbeszéltük, hogy este elmegyünk moziba. A nagy tervezgetés miatt aztán elkéstünk.

Ahogy beléptünk a terembe Alice és Edward már a helyükön ültek. Mindketten engem néztek. De míg Alice még mindig bocsánatkérően nézett rám, Edward félig dühösen, félig frusztráltan fürkészett engem tekintetével.

Jasont egy másik hely felé húztam magammal, távol onnan, ahol általában ültünk. Semmi kedvem nem volt Edwardhoz.

Jason csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit, míg leültünk.

- Miért bámul mindig téged ez az Edward Cullen? Tudom, Forksból ismeritek egymást. De úgy tűnik, hogy érdeklődik irántad – kérdezte Jason kíváncsian.

Megmerevedtem. Ez jogos kérdés volt. Haboztam.

- Egy rövid ideig együtt voltunk. Semmi komoly. Csak egy középiskolai szerelem. Nem is tartott sokáig. Nem tudom, hogy miért bámul ennyire. Valószínűleg semmit nem jelent ez – mosolyogtam Jasonre megnyugtatólag.

Tudtam, hogy Edward hallott engem, de nem néztem rá. Azt is éreztem, hogy dühösen néz engem. De valahogy mély megelégedést éreztem emiatt. Legalább egy kis részt visszaadhatok neki abból, amit ő velem tett.

Az ebédszünetig nyugalmam is volt, ami miatt meg is voltam könnyebbülve. Éppen a kávézó felé indultunk Cedric-kel, Claire-rel, és Jason-nel, amikor hirtelen megjelent Edward. A tekintete semmi jót nem ígért.

- Bella, beszélni szeretnék veled… egyedül – mondta Jasonre pillantva.

Claire mindenttudóan nézett rám, de én idegesen forgattam a szemeimet. De nem akartam jelenetet rendezni, ezért Jasonhöz fordultam:

- Kedvesem, menj csak nyugodtan a többiekkel a kávézóba. Mindjárt jövök én is.

Jason bizalmatlanul méregette Edwardot, de megnyugtatólag megszorítottam a kezét, majd elindult a többiekkel a kávézó felé.

Edward és én kerestünk egy üres termet, ahol beszélhetnénk. Miután becsuktuk az ajtót, hátat fordítottam neki.

- Mi van már megint, Edward? – sóhajtottam.

- Csak egy középiskolai szerelem? – mondta ingerülten.

- Miért több voltál? – kérdeztem vissza. De Edward nem válaszolt, helyette megint csak kérdezett:

- Hogy sikerült Carlislet és Esmet is ellenem fordítanod? – szűrte összezárt fogai között.

- Nem tudom, miről beszélsz – mondtam kihangsúlyozva unottságomat.

- Megkértek engem, hogy hagyjalak békén – mondta egyre hevesebben.

- Ki van itt ellened, Edward? Már én magam is többször megkértelek rá, hogy hogy hagyjál békén! Már nem volt több ötletem. Remélem, hogy az okát is elmondták neked.

Edward úgy járkált fel és alá, mint egy tigris, és én újra elámultam földöntúlian gyönyörű mozgásán.

- Ashley semmit se fog tenni veled. Megígértettem vele… - Közbeszóltam, és gúnyosan rámosolyogtam.

- Persze hallgatni is fog rád.

- Bella, nem kéne őt provokálnod.

- Edward, lassan kezd elegem lenni. Ő kezdte ezt az egészet. És különben is, te vagy az, aki a féltékenységét táplálja. És én szenvedek amiatt, hogy nincs önuralma. De a jelek szerint halottnak szeretnél tudni, csak nincs bátorságod hozzá, hogy saját kezűleg tegyél a dolog érdekében. Így inkább Ashleyt provokálod, hogy ő megtegye helyetted – kiabáltam dühösen.

- Tudom, hogy ő kezdte. De akkor is veszélyes provokálnod őt. Mindig veszélyes egy vámpírt provokálni. Ezt már tudnod kéne – sóhajtotta Edward, és beletúrt a hajába.

Majd felém fordult. Az egyik kezét a fejem mellé tette, és egyre közelebb hajolt hozzám, már majdnem összeért az orrunk. A szívem hihetetlen gyors tempóban kezdett el verni, és magamban elátkoztam Edwardot.

- Miért gondolod, hogy én a halálodat akarom? – kérdezte suttogva. Nyeltem egy nagyot.

- Jobban kéne ismerned a barátnődet. Már az elejétől fogva nem volt valami barátságos velem. És te direkt provokálod őt. És Emmett volt az, aki megmentett. Nem te. Te odaengedted őt a közelembe, és eltitkoltad ezt a családod elől, kivéve Alice-t. Te csak álltál, míg Emmett letépte rólam a te kis barátnődet. És akkor most kérdezd meg mégegyszer, hogy miért gondolom, hogy a halálomat akarod – mondta levegő után kapkodva.

- Lefogtam őt – mondta még mindig suttogva.

- Nem, megölelted őt. Majdnem olyan volt, mintha meg akarnád védeni őt a gonosz Isabellától – válaszoltam gúnyosan, és elszakadtam Edwardtól.

- Most már tudod, hogy hogyan lett vámpír Ashley – váltott témát. Idegesen felhorkantam.

- És? Most mit akarsz ezzel mondani? – kérdeztem zavarodottan.

- Hallottam Carlisle gondolataiban, hogy azt gondolod, hogy lecseréltelek Ashleyre – mondta elgondolkozva.

- Már három éve vége. Nem mindegy, hogy mit gondolok? – kérdeztem ingerülten. – Az a helyzet, hogy mindketten párkapcsolatban élünk, és nincs kedvem veled a múltról, a jelenről, vagy a jövőről beszélni. Akkoriban te szakítottál velem, és egy okot meg is neveztél, hogy miért. Már túl vagyok rajta, és már neked is tovább kéne lépned. Nem az én bajom, ha rossz a lelkiismereted, és ne zaklass engem emiatt – fűztem még hozzá csípősen. Most ő vigyorgott rám.

- Azt hiszed, hogy a rossz lekiismeretem miatt akarom veled tartani a kapcsolatot? – kérdezte szórakozottan.

- Igen, Ashley ezt mondta. De ha jobban belegondolok, neked nincs is lelkiismereted. Se jó, rossz – mondtam megjátszottan elgondolkozva. Edward komoran nézett rám.

- Még ha Ashley és én „közelebb” is állunk egymáshoz, mint a legelején, attól mi még lehetnénk barátok. És nem mondom, hogy minden igaz, és jó, amit ő mond.

Már csak az, ahogy a közelebb szót kihangsúlyozta, legszívesebben felpofoztam volna, ha tudtam volna, hogy ez bármennyit is számít.

- Nem, ezt nem tehetem meg Jasonnel. Hogy magyarázzam meg, hogy mindig rámorogsz? Egyébként örülök, hogy akkoriban szakítottál velem. Különben valószínűleg soha nem ismertem volna meg Jasont. Mióta már nem vagy része az életemnek, nagyon jól érzem magam. Miért akarnám ezt megváltoztatni? – kérdeztem.

Egy rövid pillanatig mintha fájdalmasan nézett volna rám. De olyan gyorsan elmúlt ez a pillanat, hogy valószínűleg csak beképzeltem magamnak.

- Sokan, akik szakítottak, még barátok tudnak maradni, és jól megértik egymást. Ha már nincs semmi köztük – mondta Edward közömbösen.

- Úgy gondolod, hogy Ashley is látja ezt? – kérdeztem gúnyosan.

- Hagyd ki ebből Ashleyt! Ha valaki közelebbről megismeri, akkor meglátja, hogy egy kedves lány – mondta.

- Az elején úgy gondoltam, hogy Ashley olyan, mint te. De ahogy közelebbről megismertem, láttam, hogy ez nem így van, és hogy ez az oka annak, hogy belészerettem. Nem kell mégegyszer egy ilyen ügyetlen lány. Bár te időközben megváltoztál – fűzte még hozzá megalázóan.

Amikor az egykori ügyetlenségemre emlékeztetett, mintha gyomron vágtak volna. Mindig is gondoltam, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy elhagyott.

De valami itt nem oké. Először azt mondja, hogy lehetnénk barátok, a következő pillanatban meg már arról beszél, hogy milyen megterhelő volt számára az ügyetlenségem. Nagyon unalmas lehet a kapcsolata Ashleyvel, ha már rólam beszélgetnek.

- Egyszer már visszaéltél a bizalmammal. Ezt nem hagyom mégegyszer. Ha olyan barátja van valakinek, akkor már nincs is szüksége ellenségekre – mosolyogtam hűvösen.

- Soha nem éltem vissza a bizalmaddal! – válaszolt Edward hevesen.

- Dehogynem! Vagy akkor honnan tud rólam ennyi mindent Ashley? – kérdeztem dühösen.

- Más is elmondhatta neki a családból – válaszolt szintén dühösen.

- Hazudsz… már megint – mondtam idegesen. – És most szívesen kiélvezném az ebédszünetem hátramaradt részét a barátaimmal. Akkor számíthatok arra, hogy ezentúl békén hagysz? Ennek semmi értelme. Csak megnehezítjük egymás életét – fűztem még hozzá.

Edward megint lassan felém közelített, és megfogta a kezemet.

- Bella, csak szeretnék az életed része lenni. Ezt a testvéreimnek és Carlisle-nak és Esmenek is megengeded – mondta gyengéden.

- Nem. Alice-hez már semmi közöm nincsen, és ennek örülök is. Nem akarom, hogy újra az életem része legyél. Neked is megvolt az esélyed. De miért olyan fontos ez neked? – Hamisan rámmosolygott.

- Ezt nem árulom el. Talán egyszer majd magadtól is rájössz.

Ezzel az ajtóhoz ment. Mielőtt még kiment volna a teremből kiment volna mégegyszer felém fordult, és ezt mondta:

- Mindegy, hogy mi bajod van velem, ahhoz Alice-nek semmi köze. Szenved attól, hogy nem foglalkozol vele, és hogy már nem akarod, hogy közöd legyen hozzá. Ezt nem érdemelte ki.

- Az, hogy kivel akarok jóban lenni, és kivel nem, csak rám tartozik! – vágtam hozzá.

Mégegyszer szemrehányóan rámnézett, majd elment. Méghogy mi még lehetnénk barátok, annak ellenére, hogy ő „közel” áll Ashleyhez. Bezár ebbe a terembe, hogy megint az orrom alá dörgölje a kapcsolatát ezzel a kis senkiházival. Gyűlöllek, Edward Cullen!

De ketten tudják játszani ezt a játékot, és meg fogom neki mutatni, hogy én is nagyon jól érzem magam Jasonnel.

A hét további részében békén hagyott Edward. Csak azt vettem észre, hogy mindig figyelt engem, és hogy vészjósló pillantásokat vetett, ha Jasont az ő szeme láttára csókoltam meg, vagy flörtöltem vele. Alice még mindig szomorúan nézett engem. Sajnáltam őt, de aztán mindig eszembe jutott, hogy csak úgy odaengedte hozzám Ashleyt, és újra dühös voltam rá. Az ebédszünetben Rosalie szórakozva és mindenttudó pillantással nézett rám, Emmett pedig részben rajtam, részben Edwardon szórakozott. Mikor Jason megint a karjaiba vett… Edward szeme láttára, és nem választotta el őt sok attól, hogy rátámadjon Jasonre, Emmett megpróbálta lenyelni a kitörő nevetését, és valami olyasmit mormogott, hogy: „Ezek a mai fiatalok”

Emmett és Rosalie meglátogattak engem csütörtök este a kocsmában. Rosalie félrevont, és azt mondta:

- Tudod, hogyan kell játszani, ez tetszik nekem.

Anélkül, hogy akartam volna, elvigyorodtam. De soha többé nem fogok gyengének mutatkozni Edward Cullen előtt. Meg fogom mutatni, hogy hogyan megbántott a megjegyzéseivel őróla és Ashleyről. Sőt, ugyanolyan hévvel fogom ezt neki megmutatni neki, mint ahogy ő tette. Néha úgy mozdultam előtte, hogy felé szálljon az illatom. Ilyenkor mindig azzal a kétségbeesett kifejezéseel az arcán nézett rám, én viszont csak egy győztes mosolyt küldtem felé, ami kb. ezt jelentette:

„Nem tudsz ellenállni nekem!”

Néha én sem értettem saját magamat. Azt akarom, hogy hagyjon békén Edward, de közben meg én nem akarom őt békén hagyni. És közben tudom, hogy egyáltalán nem vagyok közömbös számára. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ez miattam, vagy a vérem miatt van-e.

De egy valamiben biztos voltam: Van bennem valami, ami Ashleyből hiányzik. Valami, ami hozzám vonzza Edwardot. És ez rendkívül boldoggá tett engem.

Jason mostanában az osztatlan figyelmemet élvezhette általában, így nem kérdezett többet Edwardról. Egy kellemes hetünk volt. Voltunk moziban, elmentünk enni, vagy csak a kanapén ültünk. De a csókokon, és a kézfogáson kívül semmi sincs köztünk. Jó, még csak egy hete vagyunk együtt. De egyszerűen nem ment. Még nem kerültem olyan távol Edwardtól, hogy bármi intimebbre gondoljak Jasonnel.

Vasárnap volt. Rosalie és Emmett átjöttek, hogy újra csináljunk egy közös DVD-estet. Rosalieval időközbne olyan közel kerültünk, hogy azt terveztük, együtt megyünk el vásárolni… természetesen Claire-rel. Nélküle még mindig nem mentem sehova. Mondhatni lassan összebarátkoztunk Rose-zal.

- Mikor jöjjek érted holnap reggel? – kérdezte Emmett.

- A fél hat jó?

Már elmondtam Jasonnek, hogy a Cullenekhez megyek, hogy Carlisle kiszedhesse a varratokat. Mivel kedvelte Emmett-et és Rosalie-t nem volt ellenvetése. Bár tudta, hogy Edward is ott lakik. Nem akartam, hogy Jason velem jöjjön. Furcsa lett volna, Carlisle-nak és Esme-nek is. Főleg mivel még mindig abban reménykedtek, hogy én és Edward újra egy pár leszünk.

- Mit szólnátok hozzá, ha pénteken elmennénk vásárolni? – kérdezte Rosalie Claire-től és tőlem.

- Rendben! – válaszolt Claire mindkettőnk helyett. És én tényleg örültem ennek.

Mindannyian a filmet néztük. Tizenegy körül Rose és Emmett elbúcsúztak, Claire és Cedric pedig elmentek Claire szobájába, míg Jason és én az én szobámat vettük célba. Jason mellkasára raktam a fejem, és hamar el is aludtam.

Hétfőn délután fél hatkor Emmett már itt is volt értem, és elvitt engem.

Az egyetemen semmi különleges nem történt, azon kívül, hogy Edward arckifejezése időről időre összezavart. Néha gúnyos mosollyal nézett rám, néha még gonoszan is. És nekem fogalmam sem volt, hogy már megint mit talált ki. Merthogy tervez valamit, az tuti.

Emmett vigyorogva nézett engem.

- Fel a második menetre! – Zavartan néztem rá.

- Mire gondolsz?

- Rólad és Edwardról beszélek. És a ti kis játékotokról: Melyikőtöknek sikerül előbb az őrületbe kergetnie a másikat.

- Nem tudom, hogy mire gondolsz – állítottam makacsul, de Emmett csak nevetett.

Rögtön tudtam, hogy Edward kitervelt valamit. És volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan meg is fogom tudni, hogy mit.

Amint megérkeztünk a Cullen házhoz Esme rögtön kint termett, és szorosan megölelt. Karöltve mentünk be a házba. Ahogy beléptünk a nappaliba Edward már a zongoránál ült, és egy számomra ismeretlen dalt játszott. Mellette ült Ashley, és az egyik kezét Edward derekára rakta. Már tudom, mire gondolt Emmett.

Ez a gonosz kígyó az én helyemen ül! Nem Isabella! Az már nem a te helyed többé!

Nem foglalkoztam velük, és Jasperrel kezdtem el beszélgetni. Vagy nem vett észre semmit Jasper, vagy ismét nagyon jól el tudtam rejteni az érzelmeimet előle. Egyszercsak megszólalt Ashley.

- Hát nem gyönyörű ez a dal? Ezt nekem írta Edward – mondta, és közben megalázóan nézett rám.

Láttam, ahogy Edward egy félig mindenttudó, félig gonosz mosollyal nézett, míg a többiek komoran néztek Ashleyre és Edwardra. De én csak gúnyosan mosolyogtam, és megjátszott unalommal a hangomban mondtam:

- Igen, az hallatszódik. Edward, kéne venned pár zongoraleckét. Ez úgy hangzik, mintha egy kacsát fojtogatnának… nagggyon lassan.

A gúnyos mosoly eltűnt Edward arcáról, és gyilkosan nézett rám. Közben Ashley újra a már jólismert gyűlölködő pillantással „jutalmazta” hozzászólásomat.

Na, megy ez!

A többi Cullen megpróbálta elrejteni a mosolyát.

- Kedvesem, amint Carlisle kiszedte a varratokat, jöhetnél enni. Lasagnat csináltam neked – mondta Esme jókedvűen.

- Esme, te egy megfizethetetlen kincs vagy – válaszoltam örömmel, és megpusziltam az arcát, aminek Esme nagyon örült.

Ashley fújtatott.

- Mennyire jól tudsz főzni, Esme? – kérdezte Ashley lenézően.

Sokkolva néztem Edwardra, aki kerülte a tekintetemet, de nem tett semmit. Fortyogtam a dühtől, és ezt Jasper is érezte, láttam rajta. Felugrottam, és dühösen Ashleyhez fordultam:

- Te hülye kis senkiházi! Idejössz ebbe a családba, és ahelyett, hogy hálás lennél, hogy attól függetlenül, hogy nemkívánatos személy vagy, bevesznek maguk közé, még szidalmazod is Esmet! Edward, fogd a kis elkényeztetett szörnyedet, és költözz valahova máshová! Amíg én itt vagyok ebben a házban, nem akarlak titeket kettőtöket többször látni!

Erre Edward is felugrott, és dühösen nézett rám, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Carlisle közénk állt.

- Bellának igaza van. Nem szeretném mégegyszer meglátni Ashleyt ma este. És mi ketten holnap elbeszélgetünk az ehhez a családhoz való hozzáállásodról… utoljára – fűzte még hozzá Ashleyre nézve.

Edward megfogta Ashley kezét, és a szobájába futott vele, ha jól sejtem. Kínos csend állt be ezután. Meglepetésemre Alice szólalt meg először:

- Nincs miért bocsánatot kérned, Bella. Csak azt mondtad ki, amit mi mindnyájan gondolunk már egy ideje. De egyikünk se mondott semmit Edwardra tekintettel.

Döbbenten néztem Alice-re. Talán mégis tévedtem, ami Alice és Ashley kapcsolatát illeti. Mindenesetre rajta fogom tartani a szemem.

Most Jasper kezdett el nevetni.

- Bella, megijesztesz – mondta.

Ezzel feloldódott a hangulat, és mindenki együtt nevetett.

- Soha többé nem szórakozok rajtad – mondta Emmett, még mindig nevetve.

Felhúzott szemöldökkel néztem rá, és vigyorogva mondtam:

- Majd emlékeztetni foglak erre a kijelentésedre, amikor majd megint előállsz valami hülye viccel.

- Most kiszedem a varratokat, hogy utána már mehess is enni – mondta Carlisle mosolyogva.

Felmentünk Carlisle irodájába. Közben elmentünk Edward szobája mellett, aminek az ajtaja csukva volt. Nem akarom tudni, hogy mit csináltak ott bent.

Míg Carlisle kiszedte a varratokat, még egyszer halkan felnevetett.

- Bella, nem is tudtam, hogy ilyen védelmező is tudsz lenni – Nevetnem kellett.

- Gondolod, hogy inkább óvónőnek kellett volna mennem, ahelyett, hogy építészetet tanulok?

- Hát igen, ha nem jönne be az építészet, még mindig jó alternatíva. – Mindketten nevettünk.

- Ennek ellenére sajnálom. Nincs jogom hozzá, hogy kidobjak valakit a ti házatokból. De annyira feldühített! Hogy beszélhet így Ashley Esmevel? – mondtam komolyan.

- Megvédted a feleségemet, ehhez van jogod! – mondta Carlisle még mindig mosolyogva.

Miután végzett, vissza akartunk menni a nappaliba, és újra elmentünk Edward hálószobája előtt, de most nyitva volt az ajtó. Mindketten megálltunk. Edward Ashleyn feküdt a „mi” ágyunkban. Takaró alatt voltak, és Edward olyan szenvedélyesen csókolta Ashleyt, hogy egy pillanatra megállt a szívem. Ashley egyik kezével Edward hajába túrt, a másik pedig valószínűleg valahol Edward testén lehetett, a takaró alatt. Ahogy láttam, Edward pucér felsőtesttel feküdt, és valószínűleg lejjebb se volt rajta túl sok minden. Először a száján csókolta Ashleyt, majd a nyakára vándorolt, majd vissza az ajkaira. És közben Edward halkan morgott.

A nagy gombócot lenyeltem a torkomból, és megpróbáltam nem foglalkozni a szívemben lévő fájdalommal. Hányingerem lett. Nem sok választott el attól, hogy könnyekben törjek ki. Szinte nem is vettem észre, amikor Carlisle megfogta a kezemet, és elhúzott a szoba ajtaja elől. Mégegyszer Edwardra néztem. Először győztes mosoly volt az arcán, majd olyan volt, mintha bűnbánóan nézett volna rám. Megpróbáltam újra felvenni a közömbösség maszkját. Hallottam, ahogy Carlisle dühösen mondja:

- Edward, nem tudom, hogy ezzel mi a célod. De hálás lennék, ha legközelebb becsuknád az ajtódat, és mindannyiunknak megspórolnád ezt a pillanatot.

Közben már újra kontroll alá vontam magam és az érzelmeimet.

- Hagyd csak Carlisle. Csak tapasztalatot akar gyűjteni, hogyha legközelebb újra megcsókolna, akkor ne egy kezdő álljon velem szemben, nem igaz, Edward? Bár én azt tanácsoltam, hogy egy nőt keressen magának. Ebből olyan soha se lesz – mondtam gúnyosan, és hűvösen mosolyogva.

Komolyan gondoltam ezt? Zavartan nézett rám?

- Miről beszél, Edward – kérdezte Ashley ingerülten.

- Oh, kérdezd csak meg tőle, hogy mi történt előző héten az egyetemen – válaszoltam Edward helyett, és megjátszott sajnálattal néztem rá.

Carlisle-ra néztem, aki kérdőn nézett vissza. De csak megvonta a vállát. Amint leértünk a nappaliba mindenki aggódva nézett engem. De egy könnyű mosolyt varázsoltam az arcomra. Jasper előtt nem tudtam megjátszani magam, de hálás voltam neki, hogy nem árult el. Megöleltem Esmet.

- Olyan jó illata van! – mondtam, és bizonyítékul meg is kordult a gyomrom.

Bár Edward akciója után már nem igazán volt étvágyam, de Esme annyit foglalkozott ezzel a vacsorával, nem akartam csalódást okozni neki. Miközben ettem, Emmett és Rosalie, Alice és Jasper, Esme és Carlisle mind az asztal körül ültek, és várakozásteljesen néztek rám.

- Esme, szívesen feleségül mennék hozzád! Te vagy a világ legjobb szakácsnője! – mondtam, és így is gondoltam.

Erre mindenki elkezdett nevetni.

- Kincsem, ha szeretnéd, minden nap főzök neked! – mondta boldogan.

- Ez egy nagyon csábító ajánlat… - kezdtem, de Ashley közbeszólt.

- A fruska még mindig itt van!

- Igen, és megmondtam már neki, hogy ma este nem akarom mégegyszer meglátni – kontráztam.

Míg a többiek a kommentáromon nevettek, Ashley dühösen nézett rám. Edward egyik kezét Ashley derekára tette, a nyakába csókolt, és úgy tett, mintha semmit sem hallott volna. Én is megcsókoltam már Jasont az ő szeme láttára. De Edward már szexelt is előttem.

- Te mindjárt kimész a házból. De én mindig itt leszek ebben a családban. Elfelejted, hogy Edwardnak én kellek, és nem te. Engem változtatott át, hogy az örökkévalóságot együtt tölthessük, és nem téged – mondta gúnyosan Ashley.

De mivel most már tudtam, hogy mi az igazság, szárazon válaszoltam:

- Ha megkérném Carlisle-t, akkor biztosan ő is átváltoztatna engem. Nem kéne az erdő szélén állnom, és esdekelnem, hogy változtassanak át. Egyébként meg engem látnak itt szívesen, és nem téged. Edward a te oldaladon áll. De nem csak Edwarddal laksz itt.

- Elég volt! – morgott Edward, és megpróbálta távol tartani tőlem Ashleyt.

- Igen, elég volt. Eljött az ideje, hogy Ashley repüljön innen – mondta Emmett dühösen.

- Na, te se tudod befogni végre a szádat! – kiabálta ez a kis szörnyeteg, és Esmere vetette magát…

Léci írjatok majd véleményeket, megjegyzéseket, mert nagyon fontos nekem, hogy mit gondoltok róla!