25. fejezet - Karácsonyi vásár

Sziasztok!

Az 50 komment miatt már ma itt van a 25. fejezet. Jó olvasást :)

25. fejezet – Karácsonyi vásár

Lassan elengedett engem Edward, és szerelemmel teli tekintettel néztünk egymás szemébe. Most jól jött, hogy már nincs szükségem oxigénre, különben a hosszas csókcsata során már elájultam volna.

Felmentünk a szobámba. Éppen be akartam menni az ajtón, amikor Edward újra magához húzott, és még egyszer szenvedélyesen megcsókolt.

- Lehetséges, hogy még nem kaptál elég csókot? – húztam Edwardot vigyorogva.

- Megtehetem, hogy itt is megcsókollak. Nézz csak fel – nevetett Edward.

A szobám ajtófélfájára néztem, és újabb fagyöngyöt véltem felfedezni. Megjátszott idegesen sóhajtottam fel.

- Alice egy csókoázist csinált a házból.

- Nekem tetszik – válaszolt Edward csillogó szemekkel.

Lefeküdtünk az ágyra, és hozzábújtam Edwardhoz. Egy ideig így feküdtünk ott, csendben. Edward az egyik kezével átölelte a vállamat, és a hajammal játszadozott, miközben én a hasára rajzoltam képzeletbeli vonalakat. Nevetnem kellett, amikor egyszercsak úgy kezdett el dorombolni, mint egy macska. Olyan jó volt a közelében leni. Egyszercsak Edward megtörte a csendet.

- El se tudod képzelni mennyire hiányoztál nekem. Már sokkal hamarabb visszajöttem volna, de féltem, hogy nem akarsz majd a közeledben tudni. Az, hogy most itt feküdhetek melletted olyan, mintha álmodnék. Egy gyönyörű álom, amiből soha többé nem akarok felébredni.

Felé fordultam, és komolyan a szemeibe néztem, miközben az egyik kezemet az arcára raktam.

- Nem álmodsz Edward. Tényleg együtt vagyunk. De valamit meg kell ígérned nekem. Soha többé ne hagyj el. Nem akarom, hogy bármi is elszakítson tőled még egyszer. Ashley se. Nem akarom, hogy egyedül legyél a közelében. Ha újra megjelenik, akkor sem engedem, hogy egyedül menj oda hozzá. Kérlek hadd menjek akkor én is veled. Végre rá kell ébrednie, hogy mi összetartozunk.

Edward gyengéden megcsókolta a homlokomat mielőtt válaszolt.

- Egyszerűen túl sok hibát vétettem. Soha többé nem engedlek el. Egyszer már mondtam ezt neked, de most elmondom még egyszer. Te vagy az életem. Nélküled nem vagyok teljes. És ne aggódj Ashley miatt. Ő semmit sem jelent nekem. És ha nem szeretnéd, akkor többet nem megyek hozzá egyedül. Nem akarom, hogy bármi is közénk álljon még egyszer.

Boldogan és immár megnyugodva mosolyogtam rá, és megcsókoltam. De ez nem csak egy egyszerű csók volt. Ez egy ígéret volt, hogy soha többé nem válunk el egymástól. Ezután egyszerűen csak egymáshoz bújva feküdtünk, mindkettőnk a gondolataiba mélyedve. Kellemes csend telepedett a szobára. Csak élveztük egymás közelségét, és ehhez nem volt szükség szavakra. Egyszercsak Emmett „puha” hangja pukkasztotta ki a buborékot, ami eddig elzárt minket a külvilágtól, amiben csak mi ketten léteztünk.

- Bella! Edward! Ha végeztetek az egymáshoz bújással, aki mi szívesen elmennénk a karácsonyi vásárra!

Az összes Cullen felnevetett, még Edward is halkan felkuncogott. Ránéztem, és a szemeimet forgattam.

- Ez a család néha igen idegesítő tud lenni.

- Nekem mondod? – válaszolt Edward egy könnyed mosollyal ajkain.

- Mindjárt jövünk. Csak átöltözünk – mondta Edward a többieknek.

- Mármint úgy érted, hogy felöltöztök – nevetett Emmett.

- Nem, átöltözünk – szólt vissza Edward.

Edward és én nekiálltunk tiszta ruhákat keresni. Utána egymásnak háttal öltöztünk át, hogy mégis adjunk a másiknak egy kis privát szférát. Ez végülis tök felesleges volt, hiszen már láttunk egymást meztelenül. De az egy más szituáció volt, és sötét volt akkor. Bár valószínűleg Edward így is teljesen tökéletesen látott engem azon az éjszakán.

Néha-néha azért lopva rápillantottam, és megcsodáltam tökéletes testét. Edward persze ugyanezt tette. Amikor találkozott a tekintetünk mindketten szégyenlősen néztünk félre.

Amikor készen voltunk, lementünk a többiekhez. De az egyik fagyöngy alatt megálltunk, és újra megcsókoltuk egymást. Ezúttal a csókunk addig tartott, míg a többiek meg nem zavartak minket.

- Egy örökkévalóságig tartott, mire leértetek – mormolta Emmett türelmetlenül.

- Köszönd meg Alice-nek. Ő aggatott mindenhová fagyöngyöket – mondtam vigyorogva, és rákacsintottam Alice-re. Alice is visszakacsintott.

Esme és Carlisle boldogan néztek minket, Jasper meg mivel mindenkiből csak úgy sugárzott a boldogság, neki esélye sem volt mást érezni.

- Szóval kedveseim. Most, hogy végre mindenki itt van el is indulhatunk. Alice, Jasper, ti Edwarddal és Bellával mentek. Claire, Rosalie, Emmett, ti velünk jöttök – mondta Carlisle, most teljesen a család apjaként viselkedve.

Így el is indultunk. Én elölre ültem Edward mellé. Ő, magát egy pillanatra se meghazudtolva kinyitotta nekem az ajtót, majd be is csukta miután beültem a kocsiba. Alice és Jasper hátra ültek.

Edwarddal az egész út alatt fogtuk egymás kezét, és időről-időre bezsebeltünk egymástól egy-egy szerelmes pillantást. Alice teljesen izgatott volt, és fel-le ugrált az ülésen. Jasper próbálta őt lefogni az ölelésével, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat.

- Mi van veled, Alice? – kérdeztem barátnőmet.

- Olyan izgatott vagyok, Bella!

- Oh, ne mond. Erre magamtól biztos nem jöttem volna rá. Kívülről olyan nyugodtnak tűnsz pedig – hecceltem őt.

Válasz helyett csak kinyújtotta rám a nyelvét Alice.

- Még soha nem ült körhintán, és abban bízik, hogy itt majd lesz egy – válaszolt Jasper a felesége helyett.

Alice felé fordultam, és szeretetteljesen ránéztem. Az én kis energiabombám egyszerűen olyan aranyos. Az ilyen kis dolgoknak is hogy tud örülni.

- Bella, ha lesz körhinta akkor felülsz rá velem? – kérdezte Alice reményteljesen.

Mintha valaha is tudtam volna neki nemet mondani.

- Persze, Alice – válaszoltam mosolyogva.

Alice-től ezért kaptam is egy ragyogó mosolyt. Alice-t testvéremként és legjobb barátnőmként is szeretem, és ha ő boldog, akkor én is az vagyok. Kettőnk között egy nagyon erős kötelék alakult ki az évek során. Nem arról van szó, hogy Rosalie-t vagy Esme-t kevésbé szeretném. Rosalie időközben elfogadott engem, és immáron kedveljük is egymást. És azt is tudom, hogy ha problémáim lennének, akkor számíthatnék rá. De a barátság Rosalie és Claire között egyszerűen szorosabb volt, olyan, mint Alice és énköztem.

Esme egy teljesen más kategória. Rá az anyukámként tekintek, akit nagyon-nagyon szeretek. Ő az anyuka, aki törődik velem, és szeret, mint egy anya a lányát.

Néha gondolok Charlie-ra és Renee-re, és elgondolkozom, hogy vajon hogy vannak. Elszomorít a tudat, hogy az emlékeim róluk elhalványulnak. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor elővettem a naplómat, és beleolvastam. Nem akartam elfelejteni az emberi életemet, és ezzel sikerült mindig felelevítenem azokat az éveket. Örülök, hogy írtam naplót. De ezeket olvasva néha olyan érzésem volt, mintha valaki más életéről olvasnék. De valahol ez igaz is, hiszen akkor még ember voltam, most pedig már vámpír vagyok.

- Bella? – Edward aggódó hangja ébresztette fel gondolataimból. Összezavarodva néztem rá.

- Minden rendben, szerelmem? – Megnyugtatóan rámosolyogtam.

- Minden csodás. Csak elgondolkoztam.

Kinéztem a kocsi ablakán, és láttam, hogy megérkeztünk. Edward kiszállt, és kinyitotta a kocsiajtót nekem, majd megfogta a kezem és kisegített a kocsiból.

- Elmondod min gondolkoztál? – kérdezte, és úgy nézett a szemeimbe, hogy olyan érzésem támadt, mintha egészen a lelkemig látna.

- Csak azon gondolkoztam, hogy mennyire szeretem ezt a családot, és a régi életemen, hogy milyen gyorsan elhalványultak az emlékeim. Pont mint ahogy egykor te is mesélted nekem. De az a fura, hogy minden kettőnkkel kapcsolatos dologra viszont kristálytisztán emlékszem.

Edward nyomott egy gyors csókot a számra, átölelte a derekamat, és odamentünk a többiekhez, akik már vártak ránk. Láttam, hogy Esme átölelte Claire vállát. Szomorú voltam, hogy Claire-nek nem volt partnere.

- Claire egy nagyon aranyos lány – suttogta Edward, hogy csak én halljam.

- Sajnálom, hogy nincsen partnere. Nekünk mindannyiunknak van valakink, csak Claire-nek nincs. Amint újra egy városban fogunk lakni, ezen változtatni kell – sóhajtottam.

- Az ilyet nem lehet erőltetni. Valamikor majd ő is megtalálja az igazit. Vegyük csak az én esetemet, nekem is milyen hosszú ideig tartott míg rád leltem. De megéri várni.

Edward rámnézett a szerelmes szemeivel, én pedig ha lehet még közelebb húzódtam hozzá. Így sétáltunk a különböző standok között. Sok stand volt, ahol ételt árultak, de ezek mellett inkább a lehető leggyorsabban elmentünk, mert már a szagtól is rosszul voltunk. Sokan árultak kézzel készített apróságokat is, és volt körhinta, de csak gyerekeknek. Alice csalódott lesz.

- Bella, nézd csak, van körhinta! – Kellett nekem emlegetnem.

- Alice, ez gyerekeknek van – mondtam neki.

- Igen és? A körhinta az körhinta. Különben is megígérted, hogy felülsz velem rá. Meg mi is tudunk nagyon gyerekesek lenni – válaszolt Alice.

Kétségbeesve néztem Edwardra, aki megpróbálta elfojtani kitörni készülő nevetését.

- Komolyan gondolja ezt, vagy? – kérdeztem Jaspert. Ő csak vigyorogva bólintott.

Felsóhajtottam, és azt mondtam:

- Oké Alice, menjünk.

- De nem nélkülem – jött Emmett is nevetve.

- Én is jövök – Azt eddig is tudtam, hogy Claire minden őrültségben benne van.

- Még valaki? – kérdeztem családomat, és közben reményteljesen néztem Edwardra.

Végül még Jasper és Edward is feláldozták magukat Alice és énmiattam. Rosalie, Esme és Carlisle úgy döntöttek, hogy ők inkább csak messziről néznek minket.

- Ugye tudja Ön, hogy ez egy gyerekkörhinta? – kérdezte az eladó a körhintánál Alice-től.

- Ez azt jelenti, hogy mi nem ülhetünk fel rá? – kérdezte Alice, és közben olyan szomorú kutyus szemekkel nézett az eladóra, hogy még nekem is összeszorult a szívem.

Az eladó elmosolyodott, és végülis ezt mondta:

- Természetesen ti is felülhettek, hiszen nektek is kijár a szórakozás.

El kellett fojtanom a nevetésemet. Alice egyszerűen hihetetlen. Úgyis tudta már előre, hogy felengedik majd. Odamentünk a többiekhez, és kiosztottuk a jegyeket. Amikor megállt a körhinta odamentünk, hogy keressünk helyet. Edward és én egy tűzoltókocsiban kötöttünk ki, Alice és Jasper egy közeli lóra ültek, míg Claire és Emmett egy kocsiban helyezkedtek el. Edwarddal egymásra néztünk, és elkezdtünk nevetni. Emmettet egy ilyen kis kocsiban látni egyszerűen túl vicces volt, és azon gondolkoztam, hogy hogyan fog kiszállni belőle. De nem csak mi tartottuk viccesnek Emmett látványát. Az emberek, akik a körhinta körül álltak egytől egyig nevetésben törtek ki. A körhinta elindult, és hallottam, ahogy Edward azt mormogja, hogy mehetne gyorsabban is. Ránéztem.

- Edward, ez egy gyerekkörhinta!

- Igen és? Szerinted a gyerekek nem akarnak szórakozni?

Én csak a fejemet rázva néztem rá, és nevetnem kellett. Edward a kezébe vette a kezemet, és csókokkal hintette be, miközben én a vállára hajtottam a fejemet, és becsuktam a szemeimet.

Edward épp egy napja van itt, de olyan boldog vagyok, mint még soha. Végre egésznek érzem magam. De egy probléma még mindig van: Ashley. De erre most nem akarok gondolni. Éreztem ahogy Edward megcsókolja a homlokom, és kinyitottam a szemeimet.

- kedvesem, ki kéne szállnunk – mondta Edward mosolyogva.

- Segítene valaki? – kérdezte Emmett kétségbeesve.

Mindannyian Emmettre néztünk, aki kétségbeesetten próbált kikászálódni a kocsiból anélkül, hogy összetörné. Megint nevetnem kellett. Tipikus Emmett. Odamentünk hozzá, hogy megpróbáljuk valahogyan kiszedni őt onnan. De ez azért nem volt olyan egyszerű.

Először a lábait szedtük ki, utána pedig a kezeit. Edward és Jasper megfogták a kezeit, és addig húzták, amíg ki nem esett a kocsiból. Szerencsére sikerült úgy kibányásznunk onnan, hogy semmit nem tettünk tönkre. Visszamentünk Esmehez, Carlisle.hoz és Rosalie-hoz, akik nevetve álltak a körhinta előtt.

- Emmett, szerintem fogyóznod kéne – mondtam neki.

- Kedves Bellám. Én nem vagyok kövér, csak vastagabbak a csontjaim mint nektek.

- Persze, Emmett – válaszoltam, és megpaskoltam a hasát, amire a többiek újból elkezdtek nevetni.

Egy ideig még sétálgattunk a karácsonyi vásárban. Edward vett nekem egy kék sálat, mert úgy gondolta, hogy biztosan nagyon jól fog állni nekem. Nem sokkal később újra beültünk a kocsikba és hazamentünk. Csodás este volt, és az, hogy Edwarddal voltam, csak megduplázta az élvezetet.

Az autóban Claire-ről gondolkoztam. Ma este majd csinálok egy programot vele és Edwarddal. Nem akarom, hogy felesleges harmadiknak érezze magát. Meg szerettem volna, ha Edward is jobban megismeri őt.

- Játszhatnánk otthon később majd társasjátékot – kérdeztem Edwardot.

- Amit csak szeretnél szerelmem – válaszolt ő mosolyogva.

- Szeretem a társasjátékokat – szólt közbe Alice is lelkesen.

- Ja és Bella, a hátsó gondolataid ezzel kapcsolatban is jók – fűzte még hozzá.

- Milyen hátsó gondolatok? – nézet rám Edward összezavarodva.

- Szeretném, ha kicsit többet foglalkoznánk Claire-rel, hogy ne érezze magát annyira kívülállónak, és hogy jobban megismerd őt – válaszoltam.

Edward adott egy csókot, majd azt mondta:

- Már tudom, miért szerettem beléd. Te olyan melegszívű nő vagy.

Boldogan néztem Edwardra. Amikor hazaértünk Alice a többieknek is elmondta, hogy társasozni akarunk, és ők is mind nagyon izgatottak voltak.

- Mit játszunk – kérdezte Claire.

- mit szólnátok a Tabuhoz? – kérdeztem.

Mivel mindenki egyetértett Esme elővette a játékot. Esme és Carlisle alkottak egy csapatot, Alice és Jasper, Rosalie és Emmett, és Edward, Claire és én voltunk az egyetlen hármas csapat. Egész éjjel játszottunk, és nagyon jól szórakoztunk. Edward megpróbálta a többiek gondolataiból kiolvasni a megoldásokat, míg Alice a jövőt kereste ugyanennek reményében. Edward és Claire egész jól kijöttek.

Esme és Carlisle nyerte az összes játékot. De megérdemeltél. Míg mi többiek végig azon ügyködtünk, hogy hogyan tudnánk csalni tulajdonképpen, ők fairül játszottak, és nyertek.

- A tisztesség győzött – mondta Carlisle.