5. fejezet - Bosszú?

Itt a várva várt ötödik fejezet! Jó olvasást!

5. fejezet – Bosszú?

Sokkolva néztem kettejüket. Egy tucatnyi érzés rohamozott meg hirtelen. Fájdalom, düh, bánat, gyűlölet. Nem tudom melyik volt a domináns. A fájdalom, mert Edward láthatólag élvezte, hogy engem kínozhat, vagy a gyűlölet. Annak a férfinak a gyűlölete, aki három éve levette tőlem az életem. Elfordítottam a fejemet, hogy ne kelljen tovább néznem, ahogy életem szerelme egy tizenéves kislánnyal enyeleg, és belefúrtam az arcomat Jason mellkasába, és becsuktam a szemem. Megpróbáltam a felhevült érzelmeimet újra kontrollálni, és csak Jasonre gondoltam, és hogy éppen ő tart a karjaiban. Megpróbáltam a hasonló emlékeimet Edwarddal kizárni az elmémből. Jason a hátamat simogatta. Mellette biztonságban éreztem magam. Olyan érzést keltett bennem, mintha minden rendben lenne. De tudtam, hogy ez nem a valóság. De ebben a pillanatban olyan jól esett ez az érzés, és most jobban szükségem volt rá, mint bármi másra. Felemeltem a fejem, és Jason szemébe néztem. Vágy égett benne. Szomorúan rámosolyogtam. Egyre közelebb hajolt felém, és én nme húzódtam el. Azt akartam, hogyha legalább egy pillanatra is, de boldog legyek. Már csak pár centire voltak az ajkai. Becsuktam a szemem, hogy kiélvezhessem ezt a pillanatot…

- Bocsi, nem szívesen zavarom meg ezt a pillanatot, de szeretném felkérni Bellát tácolni – hallottam egy ismert hangot, ahogy jól szórakozik.

Ez nem lehet igaz! Miért mindig én?

Jason és én ijedten húzódtunk el egymástól. Emmett! Persze, ki más. Még soha életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki ilyen jól tudott volna időzíteni, mint Emmett. Dühösen ránéztem, míg Jason zavarodottan nézett engem. Úgy tűnt, hogy először még vissza kell térnie a valóságba, hogy felfogja, mi történik körülötte. Azért ez hízelgő volt számomra, hogy ilyen hatással vagyok rá. Mellettünk állt Emmett és Rosalie. Emmett még a válaszomra várt, míg Rosalie Jasonhöz beszélt:

- Nem táncolunk? – kérdezte, és olyan csábosan nézett rá, hogy már majdnem ott tartottam, hogy mindkettejüket elküldöm a pokolba.

Mindig is utáltam ezt a nőt! És perpillanat csak még kevésbé kedvelem. Jason kérdően nézett rám, és én beleegyezően bólintottam. Szerencsére éppen egy gyorsabb dal szólt, de nem elég gyors. Emmett és én még így is tudtunk közben beszélgetni.

- Emmett meg tudnád nekem mondani, hogy mi a franc volt ez? – kezdtem én a beszélgetést. De ő csak vigyorgott és ezt mondta:

- Most, hogy láttam, hogy végre megtanultál táncolni, és már nem kell félnem, hogy megsebesítesz, gondoltam szerencsét próbálok. Különben is már olyan rég nem láttalak. Tudnom kell, hogy hogyan van az én elveszített hugicám.

Ha nem lett volna ilyen lehangoló a szituáció, még nevettem is volna.

- Én… téged megsebesíteni? És mégis hogyan? Hogyha rálépnék a lábadra, valószínűleg akkor is az enyém törne el. És elveszített hugicának se nevezhetsz, mivel soha nem voltam tagja a családnak, ha abból indulunk ki, hogy milyen simán leléptetek! Ez csak egy hülye kis játék, hogy távol tartsátok tőlem Jasont.

- De én csak veled szeretnél táncolni. És máshogy nem tudtalak volna rávenni – mondta Emmett kuncogva.

- Elég rossz hazudozó vagy egy vámpírhoz képest – válaszoltam felhúzott szemöldökkel. Emmett egy pillanatra felnevetett, de aztán újra komollyá vált.

- Edward megváltozott, amióta téged elhagyott – mondta homlokráncolva.

- Nem, ő semmit sem változott. Mindig is egy idióta volt, csak én korábban nem vettem észre – válaszoltam hevesen. Még mindig irtó dühös voltam, amiért a szemem előtt enyelgett az a kis senkiházival.

- Csak ha még egyszer meghallgatnád.

- Inkább nem, köszi. Már eleget hallottam Ashleyről, és kettőjükről is láttam már eleget. Mi történt, unatkozott, vagy mi? Vagy azért akartak újra kapcsolatba lépni velem, hogy legyen új témátok, amin röhöghettek? - mondtam dühödten, és állva maradtam – Vagy azért jöttetek, hogy újra pokollá változtassátok az életem? Keressetek magatoknak egy új hobbit, és hagyjatok békén! – közben már majdnem szétrobbantam a dühtől.

- Senki nem akarja pokollá változtatni az életed, Bella. Tényleg hiányoztál nekünk, és még mindig hiányzol. Már semmi nem olyan, mint régen. Gyere vissza hozzánk! Gondolj Edwardra, szüksége van rád! És mi van Esmével és Carlisle-lal? Ők szeretnék visszakapni a lányukat. Nem is tudod, hogy mennyire megbántod őket ezzel a viselkedéseddel! – mondta Emmett most már ingerülten. Dühösen ránéztem.

- Emmett, te és a családod döntöttetek. Most együtt kell élnetek a döntésetek következményeivel. Én bántom meg Esmet és Carlislet a viselkedésemmel? Belegondoltatok már valaha abba, hogy ti mit tettetek velem? Egyikőtöket se érdekelte, különben visszajöttetek volna. És ne gyere ezzel a család-szöveggel. Milyen család az, aki elhagyja a gyerekét? Soha nem tartoztam a ti családotokhoz, és most sem szeretnék hozzátok tartozni. Fogadjátok el végre, hogy már nem vagytok részesei az életemnek! És ami az ’Edward’ témát illeti, elmehet a pokolba az ő édes ki Ashley-jével együtt. Soha többé nem akarom mellettem tudni. Így is elég kárt okozott már az életemben! – el akartam menni a tánctérről, de Emmett megfogta a kezemet, és halkan ezt mondta:

- Amikor elmentünk, csak a te javadat akartuk. Edward soha nem fogja feladni. Soha nem fog békén hagyni. – Jeges tekintettel néztem rá, és ezt mondtam:

- Ha ez tényleg így van, akkor ezúttal én leszek az, aki itthagy titeket.

Emmett ijedten nézett rám. Odamentem Claire-hez, aki egy asztalnál ült Cedric-kel. Claire aggódóan figyelt engem. Ahogy hozzájuk mentem, elmentem Edward mellett. Edward engem nézett, de én nem foglalkoztam vele, csak a szemem sarkából figyeltem őt. A pillantásából ki tudtam olvasni, hogy hallotta az Emmett és köztem lejátszódó párbeszédet. Mellette állt „Kicsi Ashley”, és ismét felsőbbrendűen nézett rám, olyan „Edward-csak-az-enyém” pillantással.

Majd én megmutatom neked! – gondoltam, és gonoszan felnevettem. Leültem Clairehez és Cedrichez. Claire kérdőn nézett rám, Cedric pedig nyugtatólag rámmosolygott.

- Innen úgy tűnt, mintha veszekedtetek volna – mondta Claire.

- Itt a rövidített változat: A Cullenek három éve eltűntek az életemből, most újra itt vannak, és úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi. De ez nem így megy!

Claire tudta, hogy majd otthon mindent elmesélek neki, ezért nem is kérdezgetett tovább. Jason is eljött a tánctérről Rosalieval. Ő a mi asztalunkhoz jött, míg Emmett odament az ő kis feleségéhez. Dühösen néztem Rosaliera, míg ő engem homlokráncolva figyelt. Elég fura szituáció. Régen mindig ő nézett rám dühösen, és én voltam az, aki homlokráncolva figyeltem őt. Jason mellém ült az asztalnál, megfogta a kezem, és rámmosolygott. Nem tehettem mást, visszamosolyogtam. Már hallottam is újra a morgást. Felnéztem, és láttam, ahogy Edward dühödten nézi Jasont. Jasper Edward mögött állt, és próbálta megnyugtatni őt, nem túl sok sikerrel.

Edward, azt hiszed te vagy az egyetlen, aki játszani tud? – gondoltam dühösen.

A szabad kezemet Jason arcára helyeztem, gyengéden végigsimítottam rajta, ás csábítóan ránevettem. A szemem sarkából láttam, hogy Edward mennyire dühösen nézett minket. De még nem végeztem. Lassan előrehajoltam. Egyre közelebb került az arcunk. Becsuktam a szemem, és akkor összeértek az ajkaink. Egy gyengéd csók volt. Nem volt olyan mindent elsöprő csók, mint Edwarddal, és a pillangók se verdestek a gyomromban, mint amikor Edwardot csókoltam. De ez egy édes csók volt. Jól éreztem magam Jasonnel, és kezdetnek ez elég is. Mégis olyan érzésem volt, hogy csak kihasználom őt. És ezt nem akartam. Megint rosszul éreztem magam. Jason boldogan és szerelmesen nézett engem, míg én csak meleg tekintettel tudtam ezt viszonozni. Megkockáztattam egy pillantást Edwardra, és sokkolt a látvány. A szemei feketék voltak dühtől… és a gyűlölettől? Láttam, hogy Jasper egyik kezét rárakta a vállára, hogy jobban meg tudja nyugtatni… de ez sem segített. Emmett Edward és köztünk állt, hogy meg tudja állítani Edwardot, ha esetleg nekünk ugrana. Alice is ott állt, és levegőért kapkodott. Mintha szüksége lett volna rá.

Na, ez hogy tetszik Edward? Remélem, hogy ugyanúgy fáj neked is, mint nekem, amikor téged Ashley-vel láttalak!

Mindenesetre azért volt Edward és köztem egy hatalmas különbség: Amikor én megláttam őt Asley-vel, nekem fájdalmat okozott. És ez azért volt, mert még mindig szeretem őt. Olyan sok szenvedéllyel engem soha nem csókolt meg. De nála ez másképp volt. Ő úgy gondolja, hogy én a tulajdona vagyok. És zavarja őt, hogy mással látja azt a valakit, aki szerinte az ő tulajdona. Nem pedig azért, mert szeretett, hanem azért, mert ő volt először velem, ezért úgy gondolja, hogy én örökre az övé maradok. Hirtelen rossz lett a lelkiismeretem Jason miatt. Az, hogy én a saját életemet kockára teszem, az az én dolgom. De az, hogy Jasont is belerángatom, az megbocsáthatatlan… Hálás voltam Claire-nek, hogy lefoglalta Cedricet, így megúsztam pár kényelmetlen kérdést. Az viszont biztos, hogy miután hazaértünk Claire ki fog kérdezni. Jason még mindig engem nézett, szerencsére ő nem vette észre Edward kitörését, és nem látta a gyűlöletet a szemeiben. Ashleyre néztem. Teljesen rámászott Edwardra. Látszott, hogy nem tetszik neki, hogy Edward ilyen felhajtást csapott miattam. Találkozott a tekintetünk, és én gúnyosan rámosolyogtam. Hirtelen Edward Ashleyhez fordult, megfogta a kezénél, és a tánctérre húzta. Ashley még egyszer rámnézett, hogy gonoszan rámmosolyoghasson. Belülről fortyogtam a dühtől, de az arcomon még midig a gúnyos mosoly ült.

Ezért még megfizet Ashley… még hogyha ez is lesz életem utolsó tette.

Rosalie és Emmett követték a párost. Jasper kifürkészhetetlen pillantással nézett engem. Alice dühösen jött oda hozzám.

- Elmagyaráznád nekem, hogy mi van veled? – Jasonre néztem:

- Lennél olyan kedves és hoznál nekem még egy pohár vörösbort? – Mosolyogva válaszolt:

- Persze. Mindjárt jövök. – Adtam mégegy csókot az arcára. Kérlelően néztem Claire-re, és ő megértette, és elment táncolni Cedric-kel.

- Szóval, mit akarsz Alice? – kérdeztem hűvösen az egykori legjobb barátnőmtől.

- Miért kell így megbántanod őt? – kiabált velem.

- Honnan gondolod, hogy megbántom Jasont? – kérdeztem hülyén.

- Ki a franc beszél itt most Jasonről? Én Edwadra értettem. Miért teszed ezt vele? Mit tett veled, hogy így kínzod őt? – Minden egyes szóval hangosabb lett. Jasper megpróbálta lecsillapítani feleségét, és nála jobban is sikerült, mint az előbb Edward esetében.

- Alice, milyen galaxisban éltél te az elmúlt két órában? – kérdeztem hitetlenül. – Hogy mit teszek a te kis ’szegény’ bátyáddal? Azért vagyok itt, hogy szórakozzak. De mindig felbukkan valaki a családodból, és megpróbálja tönkretenni az életemet. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi a problémád!

- Az a problémám, hogy mindenféle alakokkal itt enyelegsz, és látom, hogy mennyire megbántod ezzel Edwardot – mondta Alice már lényegesen nyugodtabban.

- Oké, akkor most mégegyszer elölről. Az teljesen normális, hogy Edwardnak van egy barátnője, akit nyilvánosan megcsókol. De az már nem oké, hogy nekem van egy barátom. Jól értettem? – kérdeztem veszélyesen halkan, miközben a tánctérre néztem, és észrevettem, hogy Edward engem figyel.

- Nem erről van szó, Bella…!

- Dehogynem, pontosan erről van szó! – vágtam közbe. – Miért olyan természetesen mindannyiótoknak, hogy Edward keres magának egy barátnőt, és átváltoztatja, és miért egy halálos bűn a szemetekben az, hogy én keresek magamnak egy barátot, akivel boldog lehetek? – fűztem hozzá már valamivel nyugodtabban – Jasper, aki eddig csak nyugodtan Alice mellett állt, most elkezdett beszélni:

- Edwarddal kéne Ashleyről beszélned, nem pedig velünk.

- Bella, tudnod kell, hogy…

- Nem, Alice. Nem nekünk kell Bellának elmagyaráznunk. Ez Edward feladata – szakította meg felesége beszédét Jasper.Király, most még rejtvényekben is beszélnek! Ideje, hogy félbeszakítsam ezt a kis kvízt.

- Figyeljetek! Nincs semmi, amit Edwardnak mondhatnék, és az se érdekel, amit ő akar mondani. Neki is megvolt az esélye, de ő elhagyott, és egy kislány karjaiba menekült. Innen látszik, hogy milyen könnyen fordul a kocka, és hogy milyen könnyen kidobnak a családból, és helyettesítenek egy ilyen kis senkiházi tinédzserrel – Alice és Jasper idegesen néztek engem.

- Szóval ezt gondolod? Hogy mi már nem akartuk, hogy a család tagja legyél? – kérdezte Jasper kissé sokkoltan. Bólintottam, és dacosan néztem kettejüket.

- Reménytelen eset vagy, Bella Swan! – mondta Alice fejét csóválva.

Közben Jason is visszatért az italommal. Megfogtam a kezét, és aggódva kérdeztem:

- Hol voltál ilyen sokáig?

- Bocsi, csak összefutottam egy ismerőssel.

- Semmi gond – válaszoltam, és rámosolyogtam. Megpróbáltam Alice-szel és Jasperrel nem foglalkozni, míg egyszer Jasper meg nem szólalt:

- Bella, nincs kedved táncolni?

Mi a franc van a Cullen-fiúkkal? Eddig nem volt olyan fontos nekik, hogy velem táncoljanak. Alice-re néztem, akinek olyan mindenttudó tekintete volt. Oh-oh… remélem, hogy nem volt látomása. Jobban oda kéne figyelnem, hogy Alice ne láthassa a jövőmet. Jason-re néztem, aki csak mosolyogva bólintott. Na tessék, az egyedüli barátom most meg hátbatámad. Pillanat, barátom? Oké, a barátomként mutattam be őt, na de akkor is… Bár nem ezt akartam? Jasper megfogta a kezem. Remélem, most már jobban bírja az illatom. Még élenken él az emlékezetemben a legutóbbi találkozásunk.

- Ne aggódj, az évek során sokat fejlődött az önuralmam – mondta Jasper mosolyogva. Kérdőn néztem rá.

– Már elfelejtetted? Tudom, hogy mit érzel – fűzte még hozzá szemforgatva.

Közben megérkeztünk a tánctérre, és egymással táncoltunk, egy egész gyors dalra.

- Bár meg kell mondanom, hogy perpillanat eléggé összezavarsz.

- Miért? – kérdeztem riadtan.

- Mostanában nem tudom, hogy mit érzel. Úgy tűnik, megtanultad, hogyan kell elnyomni az érzéseidet – mondta Jasper félig viccesen félig komolyan.

- És ez idegesít téged – mondtam szárazon.

- Mondjuk úgy kellemetlen. Ilyen még sosem történt velem – mondta inkább csak magának.

’Volt három évem, hogy egy falat építsek magam köré’ – gondoltam ironikusan. Hirtelen megláttam Edwardot, aki Jasper mellett állt. Ekkor vettem csak észre, hogy vége volt a számnak.

- Szabad? – kérdezte Edward Jaspert, és közben engem nézett. A szívem újra hihetetlen gyorsasággal kezdett el verni, és ez újra feldühített engem. Mégis mit gondolt, ki ő? Dühösen néztem rá.

- Az összes testvéremmel táncoltál, akkor ezt tőlem se tagadhatod meg – mondta bizonytalanul mosolyogva.

Láttam, hogy Ashley mögötte áll, és gyilkos dühvel néz engem. Végre megfizet ha csak egy kicsit is a gonoszságáért. Hamisan rámosolyogtam, és ezt mondtam:

- Igazad van. Szívesen táncolok veled is.

Jasperre néztem, és kérdeztem:

- Nem baj, ugye?

- Persze, hogy nem.

Alicehez fordultam, aki még mindig az asztalnál ült, és Jasonnel beszélgetett. Győztesen nézett rám. Szóval igazam volt, és látomása volt. Újra Edwardhoz fordultam, aki kifürkészhetetlen pillantással nézett engem.

- Túl fogja élni Jason, hogy velem táncolsz.

- Persze. Hiszen tudja, hogy nincs mitől félnie.

Kivételesen egy lassú szám ment. A derekamra tette a kezét, én pedig a nyaka köré kulcsoltam az enyéimet.

- Ezt azért nem mondanám – mormolta halkan. Meglepetten néztem rá. Szűrtem a fogaim között.

- Abból kiindulva, hogy hogyan mutattál be minket, Jason semmit sem tud rólunk.

- Nincs semmi MI, Edward! – mondtam egy kicsit túlságosan is hevesen, és megpróbáltam kiszabadulni Edward karjaiból.

De ő csak még szorosabban ölelt magához, és még közelebb húzott magához. Olyan jó illata volt! Soha nem fogom elfelejteni az illatát. Legszívesebben odanyomtam volna az orrom az ingjéhez, és még egyszer mélyen beszívtam volna az illatát… csak még egyszer.

Stopp Isabella! Megint csak játszik veled! Megint meg fog csak bántani!

Megint a gyönyörű arcára néztem, ami nem könnyítette meg a dolgomat. Elkápráztatott az aranyló szemeivel. Amíg táncoltunk, egyszer odanéztem az asztalunkra. Claire, Cedric, Emmett, Rosalie, Jasper,… és Ashley is ott volt. Egymással beszélgettek, kivéve Ashleyt. Ő csak állt ott, és dühtől izzó tekintettel nézte Edwardot és engem. Elnyomtam a feltörni készülő nevetésemet. Inkább Edward mellkasára hajtottam a fejemet, és a nyakát simogattam. Észrevettem, hogy hogyan reagált erre Edward. Még közelebb húzott magához, úgy hogy már egy lapot se lehetett volna kettőnk közé csúsztatni. Most én voltam az, aki Ashley felé egy gonosz mosolyt küldött. Egyik kezemmel beletúrtam Edward hajába, a másikkal pedig még mindig a nyakát simogattam. Ő a hátamat simogatta az egyik kezével, a másik pedig már lejjebb vándorolt a derekamról. Így táncoltunk egy ideig. Még ha élveztem is a közelségét, gondoskodni fogok róla, hogy ez ne történhessen meg mégegyszer. Tapasztalatból tudom, hogy hogyan végződne, ha újra közel engedném magamhoz. Amikor mégegyszer Ashleyre pillantottam, láttam, hogy Jaspernek kell már lefognia, miközben olyan gyűlölettől izzó szemekkel nézett engem, hogy remegés futott végig a hátamon, Alice pedig gyanakvóan nézett engem. Edward észrevette mindezt, és halkan felnevetett. Komolyan azt gondolta ez az idióta, hogy miatta remegtem meg? Mennyire arrogáns lehet valójában? Ráadásul boldog voltam, hogy újra a karjaiban lehetek… hosszú idő után. De tényleg azt gondolta, hogy elég közel húznia magához, hogy újra visszamenjek hozzá? Ideje volt, hogy abbahagyjam a színészkedést.

- Lassan le kéne venned a kezeidet rólam, mert a barátnőd mindjárt megöl a tekintetével. És ha Jasper nem fogná le, akkor már valószínűleg halott lennék – mondtam hűvösen. Edward Ashleyre nézett, és összeráncolta a homlokát.

- Komolyan azt hiszed, hogy engedném, hogy valaki megöljön téged? – kérdezte halkan.

- Bárkinek biztos nem engednéd. De most Ashleyről beszélünk éppen, vele biztos kivételt tennél – mondtam hetykén, és reméltem, hogy nem hallatszódott ki a hangomból a féltékenység.

Közben már nem táncoltunk, csak álltunk egymással szemben. Bár Edward egyik keze még mindig a derekamon volt, az én kezeim már az oldalam mellett lógtak.

- Szeretnék neked Ashleyről beszélni, és erről az egész szituációról. El szeretném magyarázni, hogy miért nem hagyhatom egyedül – mondta Edward komolyan.

Nem sokra voltam egy hisztériás rohamtól. Most komolyan el akarja magyarázni, hogy miért Asleyvel van együtt, és miért nem velem? Tényleg azt akarja elmondani, hogy őt miért változtatta át, és engem miért nem? Mennyire volt bolond tulajdonképpen? Úgy tűnt, hogy komolyan élvezi, hogy engem kínozhat. Csak azt nem tudtam, hogy miért. Zavarodottan álltam előtte.

- Higgy nekem, nem érdekel a ti romantikus történetetek – mondtam jeges hangon.

- Csak ha mégegyszer meghallgatnál – sóhajtott Edward.

- Táncolni akartál velem, nem pedig beszélgetni. Táncoltunk, és most visszamennék a barátaimhoz – mondtam visszautasítólag. Elvette a kezét a derekamról, és lágyan az arcomra helyezte.

- Mi történt az én kicsi Bellámmal? – kérdezte fájdalmasan.

- Most ezt nem komolyan kérdezed, ugye? – kérdeztem hitetlenül. Bűnbánóan nézett rám.

- Edward, ne nézz így rám. Többet nem dőlök be ennek! Lehet, hogy ezzel Ashley tudod befolyásolni, de én már megtanultam a leckét. Végeztem veled!

Kiszabadítottam magam, és a barátaimhoz mentem. A Cullenek kíváncsian néztek rám, de én egy haragos pillantással elintéztem a dolgokat. Megpróbáltam legalább félig boldognak tűnni.

- Na, emberek? Nem megyünk? – kérdeztem.

- Éntőlem mehetünk. Már alig tudom nyitvatartani a szemem – mondta Claire, és megpróbált elnyomni egy ásítást.

Tudtam, hogy csak színészkedett. Időközben elég jól kiismert engem. Csak miattam mondta, hogy fáradt. Ha bulizásról volt szó, Claire nagyon jól bírta.

A barátaim elbúcsúztak a Cullenektől, én viszont nem vettem tudomást róluk. Edwardot kivéve. Felé még küldtem egy gyűlölettel teli pillantást, és ő gyorsan elfordult. Milyen hülye lehettem még három évvel ezelőtt, hogy mindannyian azt hiszik, mégegyszer eljátszhatják velem ugyanazt, amit akkor?

Jason a csípőmre rakta a kezét, és én ezért most hálás voltam. A mellkasára hajtottam a fejemet, és így mentünk a lakásunkhoz, annak tudatában, hogy az összes Cullen minket néz. Hogy volt mersze ahhoz, hogy el akarja nekem magyarázni, hogy miért jár Ashleyvel? Már a gondolattól is roszzul lettem. Az összes Cullen elmehet a pokolba! Nincs szükségem rájuk. Mostantól kezdve nem fogok velük foglalkozni. Oké, a múltkor se sikerült véghez vinnem ezt a tervem. De most sikerülni fog. Ahányszor csak megpróbálnak majd velem beszélni, el fogok menni, vagy egyszerűen nem fogok válaszolni. Valamikor csak megunják majd a próbálkozást.

Jason és Cedric az ajtóig kísértek minket.

- Hogyha félnétek, két emelettel feljebb lakunk- tréfálkozott Jason.

- Jó tudni – mondta Claire nevetve.

Én még mindig sokklva voltam attól, amit Edward mondott, így viszonylag nyugodt voltam.

- Nincs kedvetek holnap megnézni velünk pár filmet? – kérdezte Claire a fiúktól.

- Dehogynem! Mikor? – válaszolt Cedric.

Jason kérdően nézett rám.

- Örülnék, ha te is jönnél holnap – mondtam megjátszott boldogsággal.

- Akkor ezt megbeszéltük. Holnap este hétkor akkor.

Jason még adott nekem egy gyengéd búcsúcsókot, majd elindult Cedric-kel, aki ugyanúgy búcsúzott el Claire-től, mint Jason tőlem, a lifthez. Integettünk nekik, majd becsuktuk a bejárati ajtót. Claire ismét kérdőn nézett engem a zöld szemeivel.

- Mi történt? – kérdezte aggódva.

- Claire, elmondhatnám ezt holnap? Ma már nem akarok róla többet beszélni. Csak le akarok feküdni az ágyamba, és ezt a szörnyű estét elfelejteni.

- Persze. Gyere ide, had öleljelek meg még egyszer.

Megöleltük egymást, és mindketten elmentünk a szobánkba. Megfogtam a neszesszeremet, és bementem a fürdőbe, hogy megmossam az arcom. Utána felvettem a pizsamám, és visszamentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra, és egészen addig a mai estén gondolkoztam, amíg a fáradtság el nem nyomott. Nyugtalan álmom volt, Edwarddal álmodtam. Az éjszaka közepén valami vagy valaki felébresztett. Ahogy körbe akartam nézni, hogy mi vagy ki volt ez, egy hideg kéz tapadt a számra…

Léci ne öljetek meg a függővég miatt... :D