4. fejezet - És még mindig lehet rosszabb... (1. rész)

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy a negyedik fejezetet két részben rakom fel az oldalra, mert elég hosszú, és így akkor nem is kell olyan sokat várnotok, már ma megkapjátok az első részt, a másodikat meg megpróbálom megírni holnapra! Jó olvasást!

4. fejezet: És még mindig lehet rosszabb…( 1. rész)

Zavarodottan néztem Ashley-re. Úgy látszik mindenről tud. Tudja, hogy azt szerettem volna, ha Edward átváltoztat. Tudja, hogy örökké Edwarddal akartam lenni. Tudja, hogy ő volt az életem, és hogy érte mindent feladtam. Tudja, hogy ő volt életem szerelme. De miért mondta el ezt neki Edward? Nem volt elég neki, hogy összetörte a szívemet? Hogy élőholtan ott hagyott? Mit tettem vele, ami miatt így megalázott? Végre tudatosult bennem, amit tudalatt már rég tudtam: Soha nem akarta az örökkévalóságot velem eltölteni! Soha nem voltam neki elég jó! Soha nem szeretett! Csak egy beteges játékot űzött velem. De ennek most vége! Többé nem veszek részt a hülye kis játékában! Lassan visszatértem a valóságba. Alice-re néztem, aki ismét aggódóan nézett rám. Edwardra pillantottam, aki félig döbbenten, félig aggódóan nézett engem.

Nem, kedves Edward! Még egyszer nem dőlök be neked.

Egyikük se szólalt meg. Claire kijött a próbafülkéből, rámnézett, majd aggódóan kérdezte:

- Tiszta sápadt vagy! Mi történt?

Csak megráztam a fejemet.

- Claire, kifizetnéd az én cuccaimat is, majd otthon odaadom a pénzt. Mindjárt én is megyek.

Miután mégegyszer aggódóan rámnézett bólintott, majd elment a kasszához. Ashley diadalmasan nézett rám. Nagyon élvezte a kínzásomat. Hűvösen mosolyogva mégegyszer végignéztem mindhármójukon, és jeges hangon csak Ashley-hez beszéltem:

- Szóval téged is átváltoztatott Edward. Hát igen, mindig is szerette büntetni magát.

Miközben ezt mondtam végigmértem őt. A diadalmas mosolya eltűnt, a helyén tiszta gyűlölet volt most.

Hát igen, Drágám. Azt hiszem most nálam a pont!

Az egész megkoronázásaként még Edwardra és Ashley-re nézve hozzáfűztem:

- Ahogy elnézlek titeket… egy nagyon cuki kis pár vagytok.”

Majd csak Edwardra nézve folytattam:

- Edward, te csak azért létezel, hogy kiélhesd az öngyűlöletedet, és Ashley – fordultam hozzá, és ismét végignéztem rajta – csak azért él, hogy az irigységét ápolja, és hogy a rosszindulatával Edward önutálatát segítsen kiélni.

Közben Ashley már nekemugrott volna, ha Alice nem reagál ilyen gyorsan, és nem fogja le. Gúnyos mosollyal az arcomon Edwardra néztem, és ezt mondtam:

- Megnevelhetnéd a kis barátnődet. Képzeld csak el, ha kitör itt a nyilvánosság előtt, és a Volturi tudomást szerez róla. Akkor már nem sok örömöt lelnél benne, azok alapján, amit a Volturi-ról meséltél nekem. Mond csak, milyen idős is Ashley? Tizennégy vagy tizenöt?

- 16 vagyok! – szűrte a fogai között, és még mindig megpróbált kiszabadulni Alice szorításából. Megjátszott ijedtséggel néztem Edwardra:

- Nem tudtad volna megvárni, amíg nagykorú lesz, mielőtt egy szörnyeteget csinálsz belőle?

Edward úgy állt ott, mint egy szobor. Nem tudott megmozdulni, de még egy értelmes szót sem kinyögni. Pár érzelmet felismertem az arcán. Sokk, fájdalom… és még düh is. Azért volt dühös, mert az ő kicsi Bellája már nem létezik, vagy azért, mert az ő kicsi Bellájának immár önértékelése is van? Nem tudtam eldönteni. De minden esetre elégtételt vettem most rajta. Alice-re pillantottam, de az ő tekintetében csak döbbenetet láttam. Edward egyszer azt mondta nekem, hogy én vagyok a legveszélyesebb lény akivel valaha találkozott. És most megmutatom neki, hogy menyire igaza volt! Mert egy valamit biztosan tudtam. Mégha játszadozott is az érzelmeimmel… Mégha meg is játszotta a szerelmet irántam… Volt egy valami, aminek nem tudott, pontosabban csak nagyon nehezen tudott ellenállni. A véremnek. Hogyan is nevezte? Az ő saját drogja. Talán ezt a kis gyengeségét kijátszhatnám ellene. Egy utolsó lenéző pillantást vetettem Edwardra, majd hirtelen megfordultam. A hajamat hátravetettem a vállamon, úgy, hogy az illatom az ő irányába szálljon. A szemem sarkából láttam, ahogy kezeit ökölbe szorította. Nem vett levegőt… de már késő volt. Az illatomtól rögtön megmerevedett. Király! Úgy látszik az illatom még mindig ugyanolyan hatással van rá.

- Miért tetted ezt? – kérdezte kétségbeesetten, inkább csak magának feltéve a kérdést.

Még meg meri kérdezni, hogy mit tettem vele? És ő mit tett velem? Ezen elgondolkozott már valaha? A kassza felé sétáltam, ahol Claire már várt rám, de visszafordultam mégegyszer, és ártatlanul mosolyogva mondtam:

- Jó volt újra beszélni.

Oké, megváltoztam. Ezt én is tudtam eddig is. Meg is akartam változni, és a régi életemet magam mögött hagyni. De azzal eddig én sem voltam tisztában, hogy ennyire bátor lennék, és hogy ilyen jó lenne az önuralmam. A szívem még mindig hangosan kalapált, és gyorsan vert Edward közelében. De teljesen máshogy viselkedtem. Nem csoda, hogy Edward is meglepődött. Bár vámpírokat provokálni nem volt túl okos dolog az én részemről. De vállalom ezt a rizikót. Azt akarom, hogy Edward ugyanúgy szenvedjen, ahogy én szenvedtem. Azt akarom, hogy legalább egyszer ő is átélje azt a fájdalmat, amit ő okozott nekem. Claire és én a Starbucks felé tartottunk, ahogy Alice hangja megállított.

- Bella, várj! – Claire felé fordultam, és idegesen a szemeimet forgattam.

- Várj egy kicsit, mindjárt jövök – mondtam barátnőmnek, és elindultam Alice felé. Alice rámnézett, de semmit sem tudtam leolvasni az arcáról.

- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi történt az üzletben. De nem úgy van, ahogy te gondolod. Ez az egész dolog Ashley-vel más. Bella, Edward mindig szeretett téged. – Hihetetlen, hogy még mindig ilyen hülyének tartottak.

- Alice, tartsd meg magadnak a hazugságaidat. Edward csak egy személyt szeret, és az ő maga. Jah, nem, bocsi… Most már szeret még valakit… Ashleyt! – válaszoltam szarkasztikusan.

- Teljesen másról van szó Ashleynél. Engedd, hogy megmagyarázzam…

- Nem! – vágtam közbe csípősen. – Többé már nem a kicsi, naiv Bella vagyok, aki mindent elhisz, amit ti, ’oh, de szuper Cullenek’ mondotok. Ashley valószínűleg megérdemelte, hogy átváltoztassák, én pedig nem. De mondhatok valamit? Most már nagyon örülök ennek! Lehet normális életem, és boldog lehetek, miközben Ashley kikészíti Edwardot a viselkedésével. Remélem, hogy még sokáig maradtok Seattle-ben, hogy ezt még sokszor láthassam!

- Ezt te se gondolhatod komolyan! – suttogta Alice.

- Oh, dehogynem! Fogalmad sincs, mennyire komolyan gondolom! Talán vethetnél egy pillantást a látomásaidra, lehet, hogy találsz majd pár érdekes dolgot – fűztem hozzá gúnyosan.

- Már régóta nincsenek látomásaim rólad – Mondta Alice frusztráltan.

Na, ezen nem csodálkozom. Elég gyorsan változtatom a véleményeimet. Nem lát semmit, és tenni fogok róla, hogy ez így is maradjon.

- Claire már vár rám. Mennem kell – És ezzel megfordultam, és otthagytam.

Csak magamat védtem. Akkor miért rossz a lelkiismeretem?! Egy Cullennek se volt rossz lelkiismerete, amikor elhagytak. Nem érdekelte őket, hogy élek-e vagy halok. Elmentek, és magukkal vitték az életemet. Mit gondolnak úgy mégis? Komolyan azt hiszik, hogy elég, ha megint felbukkannak, én meg majd örömmel rohanok hozzájuk, mintha mi se történt volna? Hogy újra az ő kis játékszerük legyek, akin átgázolhatnak, ha úgy tartja kedvük? Már elegem van abból, hogy mindig én legyek az, aki szenved. Ennek mostantól vége! Ezalkalommal más fog szenvedni, és már tudom is, hogy ki. Már egy hónapja itt vannak a Cullenek. Tegnap véletlenül összefutottam velük, ma meg lépten-nyomon találkozom valamelyikükkel. Mi rosszat tettem én, hogy ezt érdemlem? Viszont örültem a gondolatnak, hogy azzal a kis senki Ashley-vel még sokszor össze fogok futni. Én pedig könyörtelen leszek! Közbne megérkeztünk a Starbuckshoz, és leültünk a kedvenc helyünkre az ablaknál, ahonnan az embereket szoktuk figyelni. De most ehhez egyikünknek se volt kedve. Claire engem nézett. Tudtam, hogy azt akarja tudni, mi történt az üzletben. De mit mondhattam volna neki? Hogy az életem szerelme egy vámpír, és ahelyett, hogy engem is átváltoztatott volna, egy 16 éves szőkét választott, és őt rögtön át is változtatta? Oké, azt, hogy tényleg rögtön átváltoztatta-e, nem tudtam. De hogy sok időt nem töltöttek el előtte, az biztos. Úgy döntöttem, hogy egy kis füllentés belefér. Rosszul esett, hogy hazudnom kell Claire-nek. De sajnos nem volt választásom. Valószínűleg teljesen hibbantnak nézett volna, ha elmondtam volna neki az igazságot.

- Az orrom alá dörgölte, hogy Edward miatta hagyott el – imádkoztam, hogy Isten megbocsássa ezt a hazugságomat.

- Egy tizennégy évesért hagyott el téged?

- Tizenhat – mondtam leverten.

- És milyen idős ő?

- Edward huszonkettő.

- Huszonkét éves, és egy tizenhat évessel jár? Mindig is mondtam neked, hogy nem stimmel vele valami!

- Nem válthatnánk témát? Nem szeretnék több szót fecsérelni erre.

- Oké, akkor beszéljünk a holnapi partiról – mondta Claire boldogan, és örültem, hogy nem feszegette tovább a témát.

– Mi van közted és Jason között? – kérdezte vigyorogva.

- Hát, egyelőre nem sok. Még csak ismerkedünk. Egyébként Jason és Cedric holnap nyolckor itt lesznek értünk.

- Higgy nekem, holnap minden tekintet ránk fog szegeződni – mondta Claire magabiztosan. – Edward még ezerszer meg fogja bánni, hogy egy ilyen rosszindulatú senkire lecserélt.

Claire megbánóan nézett rám.

- Sajnálom…

- Semmi baj, Claire. Nem kell úgy bánnod velem, mint egy hímes tojással – szóltam közbe.

Nem tudtam mérges lenni rá. Még nagyon jól emlékezett, hogy milyen egy élőholt zombi voltam, amikor megismerkedtünk. Az órára néztem, és meglepődve láttam, hogy már négy órája ülünk itt. A mai nap történései miatti sokk és a Claire-rel való beszélgetés miatt teljesen elvesztettem az időérzékem.

- Claire, mennünk kell. Norton már vár! Oda akarja adni nekünk a jövő heti beosztást.

Norton annak az egyetemi kocsmának volt a tulajdonosa, ahol dolgoztunk. Miután elmentünk a Starbucksból gyorsan a kocsinkhoz mentünk, és a kocsmához vezettem. Norton mosolyogva üdvözölt minket. A negyvenes éve közepén járó férfi volt, és már kb. tizennégy éve az övé ez az egyetemi kocsma. Alacsony volt, világosszőke hajjal, és az az apáskodó típus, hatalmas szívvel. Jó volt neki dolgozni. Ebben a kocsmában találkozott nagyon sok egyetemista. Ide jöttek tanulni, barátokkal itt találkoztak, és csak simán lazítani is ide jártak. Kellemes hely volt, az ötvenes évek stílusában berendezve. Mindenhol képek függtek Elvis Presley-ről, Marylin Monroe-ról, és más ötvenes évekbeli hírességekről. Volt egy nagy ovális pult, körbe bárszékekkel. És folyamatosan szólt a zene, szintén az ötvenes évekből. Párnázott padok és asztalok álltak a falaknál és az ablakoknál. A kocsma közepén kisebb asztalok voltak székekkel, de ezeket hétvégenként kipakolták, hogy a vendégek a felszabadult helyen táncolhassanak.

- Na, hogy megy az egyetem lányok? – kérdezte ránk kacsintva.

- Egész jól – felelte Claire vigyorogva.

- A heti beosztásotokért jöttetek, ugye? – Mindketten bólintottunk. Norton hátrament, és két beosztással a kezében jött vissza.

- Ezen a héten hétfőn, kedden, és csütörtökön dolgoztok. Hattól tízig.

Elvettük a beosztást, megöleltük Nortont, majd a kocsihoz mentünk. Amikor elkezdtünk dolgozni rábeszéltük Nortont, hogy had dolgozzunk együtt. Beleegyezett, de csak ha a munkánkra figyelünk. Közben aztán úgy összenőttünk, hogy most már képtelenség minket szétválasztani. Kedveltek minket az egyetemisták. Amikor Claire és én dolgoztunk, mindig akkor jöttek a legtöbben, és ez persze jót tett az üzletnek.

Ahogy megérkeztünk a lakásunkhoz mindketten kimerülten rogytunk le a kanapéra.

- Claire, segítened kell nekem. Holnap különösen jól akarok kinézni.

- Ah, csak nem idegesíteni akarsz valakit? – válaszolt nevetve.

- De – válaszoltam tömören, de vigyorogva.

- Nálam a legjobb kezekben vagy, Isabella.

Még elég sokáig beszéltünk erről-arról, majd éjféltájt elmentünk lefeküdni. Rémálmom volt, amiben Ashley és Edward egy párként jelentek meg, és Edward az iránta érzett érzelmeimen szórakozott. Másnap reggel gyűrötten, és rosszkedvűen ébredtem. Már tizenegy óra volt. Egy ilyen éjszaka után megérdemeltem volna, hogy tovább aludjak. De most fontosabb volt, hogy jól nézzek ki az esti partin. Majdnem teljesen biztos volt benne, hogy Edward is ott lesz Ashleyvel, ezért kifogástalanul akartam kinézni. Tudtam, hogy soha nem leszek olyan tökéletes, mint egy vámpír. De csak emiatt nem rejtőzhettem el. Mert én viszont ismertem Edward gyenge pontjait. Claire halkan kopogott az ajtómon, majd bedugta a fejét.

- Csináltam reggelit, nem jössz? – kérdezte mosolyogva.

Sóhajtottam, majd felkeltem. Nem igazán voltam éhes, de mivel az utóbbi napokban szinte semmit sem ettem, inkább kimentem Claire-rel a konyhába. Nem akartam, hogy az én rosszkedvem elrontsa Claire hangulatát is, meg tapasztalatból tudtam, hogy Claire-nek mindig sikerül felvidítani.

- Mit csinálunk ma? – kérdeztem miután leültem az étkezőasztalhoz.

- Ma egész nap szépítkezni fogunk, hogy este jól nézzünk ki, de ahogy elnézlek rád is fér ez – mondta Claire mosolyogva.

Ennyit arról, hogy Claire mindig felvidít… Amíg a toastomat megkentem a gondolataim ismét Edward felé kalandoztak. Tegyük fel, hogy ma tényleg eljön a partira. Képes leszek továbbra is ilyen érzelemmentesen viselkedni vele? Mi van, ha elvesztem a kontrollt önmagam felett, mert le se tudja majd venni a kezeit Ashley-ről? De arra is van esély, hogy nem jön el. Ezek a partik általában elég zsúfoltak, nem éppen vámpíroknak való. Nem, nincs nekem ilyen szerencsém, engem utál a végzet. Ma megpróbálok csak Jasonnel foglalkozni, amennyire csak lehet. Újra eszembe jutott a tegnap reggeli ígéretem. Az új életem. Talán Jasonnel, de biztosan nem Edwarddal.

- Föld hívja Isabellát! – ébresztett fel gondolataimból Claire.

- Bocsi Claire, mondtál valamit? – kérdeztem.

- Igen, méghozzá többször is. Azt mondtam, hogy venned kéne egy habfürdőt. Utána kilakkozom a körmeidet. Azután jön a tökéletes sminked, végül a hajadat is megcsinálom.

Claire már megint az egykori legjobb barátnőmre emlékeztetett. Alice. Mindketten szeretnek másokat öltöztetni, és kisminkelni. Claire megmutatta nekem, hogy hogyan sminkeljek, vagy hogyan csináljam meg a hajam. De amikor ő csinálta, sokkal jobban nézett ki. Alice. Hiányzik. De nem tudtam, és nem is akartam megbocsátani. Lehet, hogy minden Edward barátnőcskéje miatt volt. De akkor is nem tudott volna legalább elbúcsúzni? Állítólag én voltam a legjobb barátnője. Egy magyarázatot, vagy legalább egy búcsúszót talán nem esett volna nehezére kinyögni… nem… ennyit megérdemeltem volna!

- Jól hangzik. Be is ülök rögtön a kádba. Mit csinálsz, amíg én a habfürdőben ázok? – kérdeztem Claire-től.

- Addig majd kifestem a körmeimet. Úgyhogy ráérsz! – mondta vigyorogva. Claire felállt, és a fürdőszoba felé kezdett lökdösni.

Miután már két órája a fürdőkádban ültem Claire kopogott a fürdőszoba ajatján.

- Mond csak, megfulladtál?

- Nincs akkora szerencséd, mindjárt jövök!

Claire kilakkozta a körmeimet, és újra azon csodálkoztam, hogy milyen türelmes. Ugyanolyan pirosra festette, mint amilyen a ruhám volt. Csak a végeredményt nézhettem meg. Claire tökéletes munkát végzett. Utána felvettem a ruhámat, és Claire nekiállt, hogy kisminkeljen. Majd miután ezzel is végzett, megcsinálta a hajamat. Hullámosra sütötte, és feltűzte. Jobb és bal oldalon is kihagyott egy-egy tincset a fülemnél.

- Kész! – mondta Claire büszkén. – Vedd fel a cipődet, és akkor megnézheted a végeredményt a tükörben.

Claire utasítását követve felvettem a magassarkúmat, és odasétáltam a hatalmas tükörhöz, ami a folyosón volt. Elakadt a szavam a látványtól. Mindig is tudtam, hogy Claire-nek jó érzéke van a divathoz, de most túlszárnyalta önmagát is. Nem ismertem magamra. Minden tökéletesen passzolt rajtam. A piros, szűk miniruhához tökéletesen illett a hajam és a sminkem. Az ajkaimat Claire ugyanolyan pirosra festette, mint a ruhám és a körmeim. Kevés sminket használt, de azt a ügyesen. Most már felveszem a verseny egy vámpírral is, gondoltam büszkén. Köszönetképpen megöleltem a barátnőmet.

- Tökéletes lett, köszönöm! – mondtam hálásan barátnőmnek. Örült a bóknak, és elpirult.

- Akkor most elmegyek én is készülődni, mert mindjárt jönnek fiúk, én meg fürdőköpenyben ülök még.

És már el is tűnt. Egy órával később Claire is elkészült. Csodásan nézett ki. Mint egy kis erdei manó… mint Alice, gondoltam fájdalmasan. Nem, nem gondolhatok Alice-re! Claire feltűzte a haját, és görögös frizurát készített magának. A zöld ruha pedig kihangsúlyozta zöld szemeit. Magára se kent túl sok sminket, bár szerintem neki nincs is szüksége rá. Nem sokkal később kopogtak. Jason és Cedric állt az ajtóban. Odamentünk mindketten az ajtóhoz, hogy beengedjük őket. Leesett állal bámultak ránk.

- Wow…! – mondták egyszerre.

- Ezek szerint jól nézünk ki – nevetett Claire.

- Az nem kifejezés! Mindketten gyönyörűek vagytok! – mondta Jason.

- És mi vagyunk azok a mázlisták, akik a világ két legszebb nőjét elkísérhetik – tette hozzá Cedric mosolyogva.

Jól éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy jól fog sikerülni az este. Claire és én magunkhoz vettük a táskánkat, és bezártuk a lakást.

Várom a véleményeket!