1. fejezet - Újrakezdés

Újrakezdés

Claire kezét fogva rohantam az utcákon, mintha maga az ördög kergetne, személyesen. Bár ez nem is olyan rossz megfogalmazás. Edward volt az én poklom. Csak nekem kitalálva.

Amikor már nem bírtam tovább szusszal megálltam egy kis sikátorban.

-Elmagyaráznád, mi volt ez az egész? – kérdezte Claire levegő után kapkodva.

-Ki az ördög volt ez, hogy végigfuttattál Seattle-n, Isabella?

-Edward – mondtam elfúló hangon. – Ő volt Edward.

-A te ex-pasid Edward? – kérdezte tőlem barátnőm teljesen feleslegesen. – Ismered azt a lányt aki mellette állt?

-Nem! – válaszoltam szűkszavúan. – Valószínűleg az ő új barátnője, vagy az ok, amiért szakított velem. – fűztem hozzá, és nem tudtam elrejteni hangom remegését.

Úgy éreztem, hogy a lyuk a mellkasomban újra felszakadt, és a legrosszabb az volt, hogy úgy tűnt, mintha meg is nagyobbodott volna. Ugyanazt a fájdalmat éreztem, mint akkor a tisztáson. Ahol elmondta, hogy nem szeret. Hogy nem vagyok elég jó neki. Most végre megértettem, hogy miért. A lány, aki mellette állt, szintén vámpír volt. És csodálatosan nézett ki. Sötétszőke fénylő haja volt. Az arca mint egy angyalé, és az alakja is kifogástalan volt. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint minden vámpír. Ezzel természetesen én nem vehettem fel a versenyt. Három hosszú éven át dolgoztam az önbecsülésemen, és amikor már azt gondoltam, hogy már félig sikerült, akkor Edward újra felbukkan, és két percen belül újra romokba dönti. Újból a kicsi, jelentéktelen Bellának éreztem magam.

Nekidőltem egy ház falának, és a térdeimre rogytam. Nem tudom, mikor kezdhettek el hullni a könnyeim, egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy Claire odajön hozzám, és megfogja a kezemet.

-El kell innen mennem – mondtam erőtlenül.

-Gyere, hazaviszlek – mondta barátnőm kedvesen.

-Nem, nem így gondoltam. Seattle-ből kell elmennem. Nem élhetek vele egy városban, egyszerűen nem megy! – mondtam kétségbeesetten.

-Isabella, ne legyél ostoba! Nem fogsz mindent feladni emiatt az idióta miatt! Nem ér ő annyit. Nem tudom, hogy össze fogtok-e még futni. De ha igen, akkor mutasd meg neki, hogy nélküle is boldogulsz. Hogy nincs szükséged rá! Na gyere, először hazaviszlek.

Amint felértünk a koleszban a mi lakásunkhoz, én rögtön a szobámba mentem, és az ágyamra vetettem magam. Arra gondoltam, amikor elhagyott, és az azutáni időkre, amikor azt hittem, hogy nem élhetek tovább. Ezekben az időkben zombiként éltem. Nem is voltam halott, de nem is éltem. De túléltem. Iskolába mentem, és az évfolyam legjobb érettségi-eredményével jutottam el Seattle-be, hogy építészetet tanuljak. Itt ismertem meg Claire-t, mivelhogy egy lakáson osztozunk ketten a koleszban. Rögtön megtaláltuk a közös hangot. Nem tudom miért, de rögtön bíztam benne. Így adódott, hogy összebarátkoztunk, és elmeséltem neki a történetemet. Ő hozott vissza az életbe, és ő segített abban, hogy újra higgyek önmagamban, és mindig ott volt, ha szükségem volt rá.

Halkan kopogtak az ajtómon, és Claire jött be.

- Mi lenne, ha csinálnánk egy DVD-estet, és valamikor máskor mennénk szórakozni? Holnap péntek, és úgyis korán kell felkelnünk.

Elmosolyodtam. – Gyorsan elmegyek zuhanyozni, és utána bemegyek a nappaliba.

-Oké, van valami kívánságod, hogy mit nézzünk meg?

-Igen, lenne egy filmed, ahol a helyes pasikat meggyilkolják az ex-barátnőik? – kérdeztem reményteljes hangon.

-Sajnos ilyenem nincs. – válaszolt a szemét forgatva. – De keresek magunknak egy vígjátékot, amin röhöghetünk, anélkül, hogy bármin is gondolkodunk kéne.

Miután lezuhanyoztam felvettem a piros pizsamámat és a nappali felé vettem az irányt. Claire bár berakott egy CD-t a DVD-lejátszóba, és a hatalmas kanapénkon ült. Kinyitott egy bort, és hozott két poharat is hozzá.

-Mit nézünk? – kérdeztem Claire-től.

-Jégkorszakot. Ezen a filmen aztán végképp nincs mit gondolkodni.

Egy ideig a kanapén ültünk és a filmet néztük. Viszonylag gyorsan újra a gondolataimba merültem. Mióta lehet Edward Seattle-ben? Vajon a többi Cullen is itt van, vagy csak ő egyedül a barátnőjével? Mi van, hogyha nem is a barátnője, hanem a felesége? Nyeltem egy nagyot. Lehetséges ez? Lehet, hogy tényleg a felesége? Ezért hagyott volna el engem? De mikor találkozhatott vele, amikor minden időnket együtt töltöttük? Ezernyi kérdés cikázott a fejemben, de egyikre se kaptam választ. Hirtelen éreztem, amint valaki a vállamat rázza.

Oldalra fordítottam a fejem, és Claire aggódó arcával találtam szembe magam.

-Na végre! A filmnek már tíz perce vége, és azóta próbállak felrázni a gondolataidból. Teljesen sikertelenül.

Kissé megilletődötten néztem rá.

-Sajnálom Claire, kicsit elgondolkoztam.

-Azt észrevettem. Komolyan megijesztettél. Edwardon gondolkozol, ugye?

Bólintottam.

-Éppen azon gondolkoztam, hogy az a lány aki vele volt, lehet, hogy a felesége.

Claire hitetlenkedve nézett rám.

-Hát ez meg hogy jutott eszedbe? Manapság senki nem házasodik meg ilyen fiatalon. Lehet hogy nincsenek is együtt.

Most rajtam volt a sor, hogy hitetlenkedő pillantásokat vessek Claire-re.

-Láttad, hogy nézett rá Edward. Teljesen biztos vagyok benne, hogy együtt vannak.

Claire a karjaiba vont, és nyugtatólag simogatta a hátamat.

-Még ha nem is költözik el, egyáltalán nem biztos, hogy újra összefuttok. Azért annyira nem kicsi Seattle. És ha mégis, tanulj meg így élni. Találkozz más pasikkal is, és mutasd meg neki, hogy már nem minden körülötte forog az életedben. Majd én segítek ebben. Együtt megoldjuk.

Bátorítóan rámmosolygott. Néha elgondolkozom, hogy mivel érdemeltem én ki egy ilyen jó barátnőt.

-Lefekszem, és megpróbálok elaludni. – Most egy kis magány jót fog tenni nekem.

-Oké, de ha bármi van, nyugodtan ébressz fel!

Mégegyszer megöleltük egymást, majd elmentem lefeküdni. Ez a mostani egy volt az elmúlt három év legrosszabb éjszakái közül. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, és végigsírtam az éjszakát.

Másnap reggel korán felkeltem, és elmentem lezunyahozni a fürdőszobába. Majdnem sokkot kaptam, amint megláttam magamat a tükörben. Szörnyen néztem ki, az arcom fel volt dagadva az egész éjszakás sírástól.

Ennek véget kell vetnem. Nem élhetem le az életem élőhalottként. A mai naptól újrakezdem az életem. Megfogadom Claire tanácsát, és újra elkezdek randizni. Tudom, hogy soha nme fogom túltenni magam Edwardon, de talán ettől függetlenül találok majd valakit, aki iránt érzek valamit. Nem ez lenne a „Nagy Szerelem”, mivel én azt már elvesztettem pár éve. De miért ne szerethetnék egy másik férfit is? Már az is több lenne, mint ami a legtöbb embernek megadatik.

Újult erővel álltam be a zuhany alá, és hagytam, hogy a meleg víz végigfolyjon testemen. Utána gondosan kiválasztottam a ruhámat. Egy rövid, világoskék ruhára esett a választásom. A felsőrésze vállnélküli volt, és az alakomat kihangsúlyozva a szoknyarésze egy kissé kiszélesedett. A ruha a térdem fölé ért. Felvettem egy a ruhához illő magassarkút. Ez a szín jól állt nekem. Ezután kisminkeltem magam, hogy az éjszaka nyomait eltüntessem, és feltűztem a hajamat.

Kimentem a konyhába, és csináltam reggelit Claire-nek és magamnak. De inkább Claire-nek. Én ma beérem egy kávéval is. Nemsokára megjelent Claire is a konyhában. A tekintetéből meglepettséget és csodálkozást tudtam kiolvasni.

-Wow, remekül nézel ki! – mondta lelkesen.

Elvörösödtem, és zavaromban felnevettem.

-Úgy gondoltam, hogy megfogadom a tanácsodat, és végre elkezdek élni, úgy igazán. Csak előre fogok tekinteni, és más férfiaknak is adok egy esélyt, és ezt ma el is kezdem! Nem hagyom, hogy a múltam tönkretegyen!

Claire a nyakamba ugrott.

-Az én tanítványom! Jól fogunk szórakozni, megígérem! Úgyhogy most gyorsan felöltözök, és már mehetünk is.

Fél órával később Claire végre elkészült.

-Miattam indulhatunk! – mondta boldogan.

-Már azt hittem belefulladtál a zuhanyzóba – húztam Claire-t.

-Isabella, nem gondolod, hogy te majd végigvonulsz az utcákon, mint valami gyönyörű hattyú, én meg majd a rút kiskacsa szerepét fogom játszani! – mondta barátnőm megjátszott felháborodással.

Ismételten csodálatosan nézett ki. Claire-re még egy krumpliszsákot is ráhúzhatnék, és ő még abban is jól nézne ki!

-Ha férfi lennék, akkor rögtön elvennélek – vigyorogtam rá kacéran.

Tényleg jól állt neki a szűk farmer és a fekete csőtopp. Fekete magassarkút vett fel, olyant, amiben a régi Bella tuti, hogy beleborult volna egy árokba.

Claire örült a bóknak, és kissé el is pirult.

-Bárcsak Cedric is így gondolná – sóhajtotta.

Cedric szintén építészetet tanult, és Claire már vagy egy éve bele volt zúgva. Miután pár hónapja szakított a barátnőjével, Calire újra elkezdett reménykedni. És ha jól láttam, Cedric is érdeklődött Claire iránt. Cedric helyes, kedves, és sármos férfi volt, olyan, akit én is Claire-nek kívánnék. Hogy miért? Mert megérdemli.

Újból Claire zökkentett ki a gondolataimból.

-Mennünk kell, különben elkésünk!

Átfutottunk a kollégium épületén egyenesen ahhoz az épülethez, ahol az első előadásunk volt. A fiúk megfordultak utánunk, és néhányukra rá is mosolyogtam. Páran meglepetten bár, de visszamosolyogtak.

A terem ajtajánál állt Cedric, és ránkmosolyogott. Claire ettől úgy elalélt, hogy attól féltem, bármelyik pillanatban szívinfarktust kaphat. Szomorúan gondoltam arra, hogy én is éreztem már így.

Stopp Isabella! Gondolj az újéletedre, ami ma kezdődik! Egy gondolatot se szabad elpazarolnod a a régi érzéseidre!

Barátságosan visszamosolyogtam rá.

-Jó reggelt Cedric! Hogy vagy?

-Köszönöm jól, és te? Isabella… ööö… azt szeretném kérdezni, hogy nem ülhetnék-e ma én Claire mellé.

Nagyon aranyos volt, ahogyan ilyen körülményesen fogalmazta meg ezt.

-Persze, nem probléma, hogyha Claire-nek sincs ellenére.

Mellettem hallottam, ahogy Claire elfelejt levegőt venni. Csodás. Most már a szívinfarktus mellett amiatt is aggódhatok, nehogy megfulladjon. Közben az jutott eszembe, hogy mi, nők, elpusztíthatatlanok lennénk, hogyha nem lennének a férfiak.

Claire bizonytalan rám nézett.

-Biztos, hogy nem gond? Melléd ülhetek, ha nem akarsz egyedül ülni.

Rámosolyogtam.

-Ne butáskodj, Claire! Ez most a te nagy esélyed!

Megkerültem mindkettőjüket, majd vigyorogva még Claire fülébe súgtam:

-Gyerünk, csábítsd el!

Az utolsó előtti sorban ültem le egy üres asztalhoz. Két sorral előttem láttam, ahogy Claire és Cedric csevegnek, és nevetgélnek. Felsóhajtottam magamban. Nagyon szép párt alkotnak.

három sorral előttem ült Jason, aki már régóta szerelmes volt belém. Talán adhatnék neki egy esélyt. Kedves fiúnak tűnik. Ránéztem. Először zavartnak tűnt, de örömmel mosolygott vissza rám. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy majdnem felugrottam ültő helyemben, amikor valaki megérintette a vállamat.

-Bella – hallottam egy ismerős hangot…