12. fejezet - Alkoholba fojtott bánat (1. rész)

A tizenkettedik fejezetet két részbe vettem inkább, mert úgy gondolom, hogy a második része megérdemel egy külön fejezetet, meg így hamarabb kaptok frisset. Szóval itt az első rész, ez inkább csak ilyen bevezető fejezet, de azért remélem majd élvezitek ezt is! :)

12. fejezet – Alkoholba fojtott bánat

Carlisle rögtön Esme előtt termett védekező állásban, míg Emmett és Jasper nekiugrott Ashleynek. Én is éppen Ashleyre akartam vetni magam, de Alice és Edward visszatartott.

- Megőrültél, Bella? Ugye nem gondoltad komolyan, hogy nekiugrasz egy vámpírnak! – mondta Edward félig dühösen, félig aggódóan.

Zavartan néztem rá, de aztán megpróbáltam elszakadni tőle. Míg Alice és Rosalie védelmezően elém álltak, Edward körbeölelt a karjaival.

- Engedj el, Edward! – kiabáltam rá dühösen.

- Bella, légy észnél! – sziszegte Edward.

- Ashley, most azonnal bocsánatot kérsz Esmetől a viselkedésedért! – mondta Edward dühösen.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! A családod a kezdetek óta nem fogad be. Folyamatosan sértegetnek, és akkor még én kérjek elnézést? – kiabált ez a kis szörnyeteg hisztérikusan.

Idegesen forgattam a szemeimet.

- Micsoda egy dráma-királynő. Talán el kéne gondolkoznod rajta, hogy miért nem szeret téged senki! – mondtam.

- Hagyd, Bella! – sziszegte Edward.

- Bocsáss meg, te idióta! Nem én vagyok az, aki nekiugrott az anyádnak! – mondtam dühösen. Végre elengedett.

Dühösen néztük egymást.

Ashley még mindig úgy viselkedett, mint egy fúria. Megpróbált kiszabadulni Emmett és Jasper szorításából, hogy Esmere vesse magát.

- Megint provokáltad őt! – kiabálta nekem dühösen Edward.

- Én nem provokáltam őt. Csak az igazságot mondtam neki. Ha ez nem tetszik neki, akkor Esme, vagy én, vagy bárki más ebből a családból tehet ez ellen! Téged kivéve. Még támogatod is a hisztérikus viselkedését, Edward! – ordítottam.

- Különben is, Ashley kezdte! – kelt védelmemre Alice.

- Most már te is Ashley ellen vagy – mondta Edward dühösen testvérének.

- Most aztán már elég! – állt kettőjük közé Carlisle.

- Ashley, ebben a családban már nincs hely számodra. Úgy gondolom, elég türelmesek voltunk veled. Beszélni fogok a Denali-klánnal, hogy magukhoz vennének-e téged. És elhiheted, ha én mondom, hogy Tanya, Irina és Kate nem viselik el az ilyen magatartást. Vagy megjön végre az eszed, vagy rosszul fog ez végződni számodra. Addig a pár napig, amíg mindent előkészítünk ittmaradhatsz. De utána soha többé nem akarlak látni.

Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, és Edwardhoz fordultam.

- Igazad volt. Ő nem olyan, mint én. Ilyen rossz irányba nem változhattam.

- Ashley, veled megyek – mondta Edward dühösen, anélkül, hogy rámnézett volna.

Most már nagyon közel voltam egy dühkitöréshez. Szóval ilyen nő kell neki. Egy fúria. Olyasvalaki, aki nem tud viselkedni, és mindenkit egymás ellen fordít, akivel csak találkozik. Milyen szánalmas!

- Minél jobban megismerem ezt az oldaladat, annál jobban örülök, hogy ott van nekem Jason. Már arra se vagy képes, hogy ellent mondj ennek a kis bestiának. Nem is mondasz semmit arra, hogy Ashley így beszél a saját anyáddal. Azokután, amit Esme és Carlisle tett érted! Milyen gyáva egy teremtmény vagy te! – mondtam megvetően. Ha nem lett volna olyan gyerekes, vagy nem tette volna tönkre a szőnyeget, akkor most Edward cipőjére köptem volna. Edward újra azzal a gyilkos tekintettel nézett rám. Alice gyorsan megfordult, hogy Edward elől is meg tudjon védeni. De nem volt semmi jele annak, hogy nekem akarna ugrani Edward. Ehelyett Ashley ordított rá Edwardra:

- Bestiának nevezett! Hogy hagyhatod, hogy ez a fruska így megsértsen?

Ashleyhez fordultam, és felhúzott szemöldökkel mondtam:

- A viselkedésed hagy még maga után kívánnivalót.

De mielőtt bármit is mondhatott volna Ashley, Edward mellette termett, és megfogta a karját.

- Mi most kimegyünk a friss levegőre – mondta megnyugtatóan neki.

Zavarodottan néztem Edwardra. Ennyire ő sem lehet hülye, vagy? Miután kimentek a házból odamentem Esmehez, és kézen fogtam.

- Sajnálom, hogy ezt át kellett élned! – mondta Esme, és olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt.

- Tulajdonképpen én akartam bocsánatot kérni. Ha nem provokáltam volna Ashleyt, akkor valószínűleg nem próbált volna meg rátámadni – mondtam szégyenlősen.

Emmett felhorkantott, míg Carlisle válaszolt:

- Ő kezdett el téged provokálni. És mióta itt van Ashley, csak gond van vele. Ez nem az első alkalom, hogy rátámad valamelyikünkre. Eddig tekintettel voltunk Edwardra, de ha ő úgy gondolja, hogy Ashleyvel akar menni, akkor csak menjen. Előbb utóbb úgyis újra visszajön. Mert egy idő után már nem lesz elég a rossz lelkiismerete ahhoz, hogy vele maradjon, észhez fog térni, és végre észreveszi, hogy Ashley is szörnyeteg. De higgy nekem, ez nem a te hibád! Most felhívom Carment, és megkérdezem, hogy magukhoz vennék-e Ashleyt.

- Bárcsak ne akadályoztuk volna meg Emmett-tel akkoriban, hogy Edward megölje Ashleyt. Akkor most nem lenne ilyen problémánk – mondta Jasper dühösen.

- Hazavigyelek? – kérdezte Rosalie. Megpróbáltam feloldani egy kicsit a hangulatot.

- Nem, mielőtt nem ettem meg mindent. Különben hiába fáradozott ennyit Esme! – mondtam megjátszott felháborodással.

Mindannyian elnevették magukat, de még látszottak rajtuk az elmúlt pillanatok eseményei. És én átkoztam Edwardot, amiért ilyet tett a családjával.

- Most, hogy Ashley elköltözik, ideköltözhetnél – mondta Alice boldogan.

Tipikus Alice. Semmi nem tudja hosszabb ideig elrontani a jókedvét.

- Mindenképp megér egy gondolatot. De csak ha én rendezhetem be a szobámat! – mondtam vigyorogva.

- Ha feltétlenül ezt akarod. De azért segíthetek? – kacsintott rám.

Még egy jó ideig hülyéskedtünk, majd a család lassan szétszéledt. Mindannyian megpróbáltuk megmenteni valahogy ezt az estét. Ami félig sikerült is, de senki nem tudta elfelejteni Ashley kitörését. Hálás voltam Alice-nek, hogy az én oldalamra állt. Ez azt mutattam hogy Ashley a képessége ellenére se tudja teljesen befolyásolni az embereket. De Alice-re is ugyanaz vonatkozik, mint a többi Cullenre. Még vissza kell nyerni a bizalmamat. Ha őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor az már jelent valamit, hogy Alice kiállt Edward ellen.

Késő este Rosalie hazavitt. Még beszélgettünk egy kicsit a bevásárló túránkról amit jövő pénteken akarunk megejteni. Egyszercsak azt mondta:

- Bella, nagyon örülök, hogy végre jól megértjük egymást – és közben rámmsolyogott.

- Őszintén szólva én is. Nem szeretek veszekedni – válaszoltam.

- És Edwardról is szó lenne – mondta kacsintva.

- Te is láthatod, hogy még mindig nem hagy békén – mondtam sóhajtva. Rosalie erre felnevetett.

- De be kell vallanod, hogy azért te se vagy semmi!

- Lehet. De én nem fekszek le Jasonnel Edward szeme láttára. Képzeld el, éppen jövök ki Carlisle-lal az irodájából, és elmegyünk Edward szobája mellett, aminek nyitva van az ajtaja. Ő pedig ott fekszik Ashleyn meztelenül. Mondhatsz amit akarsz, de én biztos vagyok benne, hogy direkt hagyta nyitva a szobája ajtaját – mondta egy kicsit szomorúan. Rosalie homlokráncolva nézett rám.

- Komolyan lefeküdt Ashleyvel a szemed láttára? Biztos vagy ebben? Én semmit sem hallottam – mondta elgondolkozva, inkább magának.

- Hát igen, nem visszhangzott a ház az élvezetüktől – mondtam ironikusan.

- De mi meghalljuk az ilyet. Minden egyes kis zajt meghallunk.

- Hidd el, nekem nagyon is úgy tűnt, hogy éppen szexeltek. De nem válthatnánk témát? Nem akarom elképzelni Edwardot egy másik nővel szex közben – mondtam.

- Sajnálom Bella. Még mindig szereted őt, vagy? Biztos vagyok benne, hogy Edward csak féltékennyé akar tenni téged. Csak a te közeledben viselkedik ilyen furcsán. Máskor tartja a három lépés távolságot Ashleytől – mondta Rosalie együttérezően.

Kinéztem az ablakon, amikor válaszoltam, hogy ne lássa meg Rosalie a könnyeimet, amik csendesen potyogtak.

- Még érzek iránta valamit. De ez nem elég ahhoz, hogy újrakezdjük. Túlságosan megbántott. Amúgy is szerintem együtt van Ashleyvel. Elég sokszor az orrom alá is dörgöli ezt. Legutoljára még azt is mondta, hogy örül, hogy nem kell tovább bajlódni egy olyan ügyetlen valakivel, mint amilyen én vagyok. Hogy ilyenre nincs szüksége.

- Ezt mondta Edward? – kérdezte Rosalie dühösen.

- Mondok neked valamit, Rosalie. Ha mégegyszer meglátom Edwardot az ablakpárkányomon, akkor gátlástalanul fogok szexelni Jasonnel. És akkor majd ő is végignézheti! – mondtam dacosan, bár én magam is tudtam, hogy ez elég gyerekesen hangzott. Rosalie elismerően fel is nevetett.

- Az ablakodnál ült? Édes istenem, lassan kém lesz belőle – mondta még mindig nevetve.

- Igen, ezt már én is mondtam neki. De nem úgy tűnik, mintha érdekelné őt. Idióta! – szitkozódtam.

Mikor megérkeztünk a kollégiumhoz búcsúzásul megöleltem Rosaliet.

- Ne gondolkozz annyit Edwardon. Igazad van, ő egy idióta! – mondta Rosalie nyugtatólag.

Bólintottam.

- Holnap reggel találkozunk az egyetemen – búcsúzott.

Mégegyszer megsimogatta a hátam, próbálva megnyugtatni, majd kiszálltam a kocsiból. Amint kiniytottam az ajtó Claire már jött is velem szembe Claire.

- Isabella, Jason és én megpróbáltunk téged felhívni, de ki voltál kapcsolva. Jasonnek el kellett utaznia Bostonba, mert az apukájának volt egy autóbalesete, és most kórházban van – hadarta Claire.

A francba, elfelejtettem feltölteni a mobilom. Rosszul éreztem magam. Jason mindig ott volt mellettem, amikor szükségesm volt rá, de most, hogy neki lett volna szükségem rá, én eltűntem.

- Visszahívom… - kezdtem, de Claire közbeszólt.

- Fel fog hívni, amint leszállt a repülőgépről. Most nem lenne értelme felhívnod őt. Valószínűleg még a repülőn ül.

Gyorsan felraktam töltőre a mobilom, majd Claire és én a nappaliba mentünk, és ledobtam magam a kanapéra.

- Nem vagyok valami jó barátnő – mondtam szomorúan.

- Azért ennyire nem rossz a helyzet. Hiszen te is tudod, hogy Jason mindent megbocsát neked – mondta barátnőm mosolyogva.

- Igen. De nekem mellette kéne lennem, amikor szüksége van rám – mondtam lesújtva.

- Hogy ment a Culleneknél? – váltott témát Claire.

- Egész jól – mondtam szarkasztikusan. – Carlisle kiszedte a varratokat, majd elmentem Edward szobája előtt, és láttam, amint nyitott ajtó mögött a barátnőjével szexel. Ekkor Carlisle és én gyorsan lementünk a konyhába, ahol Esme lasagnat csinált nekünk. Ashley lejött, és sértegetni kezdett, de én megvédtem magam, majd tökéletes zárásként Ashley nekiugrott Esmenek. A történet vége az, hogy Ashleyt kidobták a házból, és Edward vele megy. Pár nap múlva már el is mennek – fejeztem be a rövidített változatot sóhajtva.

- Mond csak, ilyen liberális a családjuk, vagy csak azt akarta Edward, hogy meglásd őt? – kérdezte Claire rémülten.

- Szerintem az volt a célja, hogy meglássam őt – válaszoltam még mindig dühösen, ahogy az emlékek a felszínre törtek.

- Mennyire beteg is ő tulajdonképpen? Édesem legyél boldog, hogy nemsokára elmegy. Akkor végre újra nyugalmad lesz – mondta Claire dühösen.

Felsóhajtottam. De szerencsére ezt a választ elkerültem, mert megszólalt a telefon. Claire felvette, majd odaadta a kagylót, halkan suttogva, hogy Jason az.

- Jason, kedvesem, annyira sajnálom, hogy nem voltam itt – szóltam bele a telefonba rögtön.

- Szerelmem emiatt ne aggódj. Az apukám szerencsére csak a lábát törte el. Csak szólni akartam neked, hogy egy pár napig nem leszek Seattle-ben – válaszolt Jason.

Miért kell mindig ilyen megértőnek lennie? Ettől csak még rosszabban érzem magam.

- De veled mehettem volna. Olyan rosszul érzem most magam – Halkan felnevetett.

- Kincsem, nem kell emiatt rosszul érezned magad! Majd mégegyszer iderepülünk együtt, és akkor majd bemutatlak a családomnak. Most le kell tennem, mert megjött értem a bátyám, hogy elvigyen. Reggel majd még hívlak. Aludj jól, édesem. Szeretlek – mondta szerelmes hangon.

- Én is szeretlek Jason – búcsúztam el tőle.

Tényleg nem érdemeltem meg őt. Biztos voltam benne, hogy ő tényleg szeret engem. De én egyszerűen nem tudtam viszonozni a szerelmét ugyanilyen intenzitással. Jobban szerettem, mint egy barátot, de elég ennyi egy kapcsolathoz? Megtehetem ezt Jasonnel? Talán egyszer el kéne utaznom vele egy hétvégére. Csak mi ketten, hogy letisztázhassam az érzelmeimet.

Újra Claire.hez fordultam.

- Épségben megérkezett. Holnap reggel majd újra felhív – mondtam mosolyogva.

- Én most lefekszem. Teljesen kész vagyok mára – mondtam Claire-nek.

- Oké, én ma Cedricnél alszom.Vagy szeretnéd, ha veled maradnék? – kérdezte. Mosolyogva nemet intettem.

- Üdvözlöm Cedricet – mondtam még.

Kimentem a fürdőbe, és leszedtem a sminket magamról. Miután felvettem a pizsamámat rögtön be is feküdtem az ágyba. De alvásra még gondolni se mertem. Örültem, hogy holnap csak kilenckor kezdődött a suli, mert beteg a professzor. Az ágyamban feküdtem, és Edwardon és Jason-ön gondolkodtam. Rosszulr éreztem magam, mert nem tudtam kiverni a fejemből a képet Edwardról és Ashleyről, és rosszul éreztem magam amiatt is, hogy nem tudom úgy szeretni Jasont, ahogy ő azt megérdemelné. Álomba sírtam magam. Sirattam azt, amit elvesztettem, és ami valószínűleg már soha többé nem lesz az enyém.

Az Igaz Szerelmet. Igazi érzéseket egy másik ember iránt.

Reggel gyűrötten ébredtem. Mielőtt elmentem zuhanyozni még gyorsan kerestem magamnak ruhát, amit fel tudnék ma venni. Ezúttal egy hosszú farmerszoknya és egy fekete póló mellett döntöttem, és fekete csizmát vettem hozzá fel.

Miután elkészültem a konyhába mentem, hogy csináljak magamnak egy kávét. Közben magamban szitkozódtam. Mióta Edward újra felbukkant az evés nem igazán jelentett számomra semmit. Ha nem akarok csont és bőr lenni, akkor nem ártana ezen változtatni. Talán nem is olyan szörnyű, hogy Edward elmegy Seattle-ből. De ettől a gondolattól úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna. Megpróbáltam elhessegetni ezt a gondolatot.

Elég húzósnak ígérkezik a mai nap. Claire és Cedric a mai napot csak egymásnak akarják szentelni, ezért nem jönnek ma órákra. Remélem, hogy legalább Emmett és Rosalie itt lesznek. Nem hiszem, hogy Edward jönne. Most biztos azzal van elfoglalva, hogy összecsomagoljon.

Megittam a kávémat, és átmentem az egyetemre, az előadóterembe, ahol az első órám volt. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy valaki mellette sétál.

- Hol hagytad Jasont? Csak nem törted össze ennek a kedves fiúnak a szívét? – hallottam Edward gúnyos hangját.

Először azt akartam válaszolni, hogy neki ehhez semmi köze sincs, és hogy menjen az ördögbe. De inkább a tervemet követtem, és nem foglalkoztam vele. De nem adta fel ilyen könnyen.

- Most nem beszélsz velem? – kérdezte zavarodottan.

Okos fiú!

Továbbra se foglalkoztam vele. Felsóhajtott, majd megfogta a karomat, és maga felé fordított.

- Bella, ez olyan gyerekes – mondta egy kissé bosszúsan.

De én csak elnéztem mellette, és még mindig nem voltam hajlandó tudomást venni róla. De akkor jött Alice.

- Hello Bella, hogy vagy? – kérdezte vidáman, mint mindig. Alice az én megmentőm!

- Köszi Alice, jól vagyok, és te? – kérdeztem ugyanolyan vidáman. Elfordultam Edwardtól, és Alice-szel bementem az előadóterembe. Hallottam, ahogy Edward szarkasztikusan megjegyzi:

- Jé, beszél – majd elment mellettünk.

Alice és én vidáman néztünk egymásra. Az ebédszünetig nem szólt hozzám Edward. Megint a Cullen testvérekhez ültem a kávézóban. Sajnos Edward is odajött hozzánk, de én ismét nem foglalkoztam vele. Emmett-nek ez természetesen feltűnt, és elkezdett kuncogni.

- Ki jön a búcsúpartimra? – kérdezte Edward. Bár szerintem ezt csak azért mondta, hogy tudtomra adja, hogy elmegy Seattle-ből.

A többi Cullen komoran nézett rá. Mielőtt eszembe juthatott volna, hogy én nem beszélek Edwarddal, gúnyosan megszólaltam:

- Hát, úgy néz ki nincs túl sok barátod. Szóval ez egy kedves kis parti lesz kettesben. Te és Ashley.

- Ne aggódj, Ashley és én könnyen feltaláljuk magunkat, hogy mivel foglalkozzunk.

Ahogy a „foglalkozzunk” szót kétértelműen kimondta, alig láthatóan magamba roskadtam. Nem gondoltam volna, hogy a lyuk a mellkasomban még tovább növekedhet.

- Elég Edward! Ha csak a magánéletedet akarod kibeszélni, akkor tűnj el! Ashley társasága nem tesz jót neked – mordult rá Jasper.

Döbbenten néztem Jasperre. Ezt az oldalát eddig egyáltalán nem ismertem. De gondolom érezte a fájdalmamat. Valószínűleg a többiek is látták rajtam. Nem akartam Edwardra nézni. Még ilyen hosszú idő után is ki tud készíteni. Szívesen rábeszéltem volna Claire-t egy csajod estére, hogy kibeszélhessük a problémáinkat. De nem akartam elhúzni Cedrictől. Már így is eleget tett értem. Szóval ma este egyedül leszek. Csak holnap kell dolgoznom. Bár én is lehetek vendég a kocsmában! Igen, ma a bánatomat alkoholba fogom fojtani. Legalább majd jól tudok aludni.

Vége volt a szünetnek. Éppen elindultam volna Alice-szel a következő óránkra amikor Edward feltartott.

- Bella… - mondta gyengéden, de közbevágtam.

- Hagyj békén! – kiáltottam rá jéhidegen. Alice csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit.

Az órák minden különleges dolog nélkül teltek el, és Edward is távol tartotta magát tőlem. Néha észrevettem, hogy engem figyel, de nem foglalkoztam vele.

Amikor hazaértem, Jason hívott. Azt mondta, hogy csütörtökön jön vissza, most hogy már tudja, hogy az apukája jól van.

Egy órán keresztül a kanapén döglöttem, majd öt óra körül nekiálltam készülődni. Odafigyeltem minden kis részletre. Senkit nem akarok felszedni, hiszen ott van már nekem Jason. De csak azért, mert rosszul érzem magam, még nem kell rosszul is kinéznem, nem? Fekete miniszoknyát vettem fel, egy piros nyakbakötős felsőt, egy rövid fekete bőrkabátot és a kedvenc fekete magassarkú csizmámat. A hajamat feltűztem. Egész tűrhetően néztem ki.

Hat körül aztán elindultam a kocsmába. Amint beléptem, rögtön bele is futottam Nortonba.

- Isabella, édesem, mit csinálsz te itt? Csak holnap kell dolgoznod.

- És vendégként már nem is jöhetek ide? – kérdeztem csintalanul mosolyogva. – Valami erősre van most szükségem – fűztem még hozzá.

Norton odajött hozzám, és üdvözlésképp megölelt.

- Bármit is iszol, a ház vendége vagy – mosolygott rám.

- Norton, te vagy a legjobb! – mondtam boldogan. Leültem az egyik bárszékre.

- Akkor egy vodka-narancsot kérnék kezdésnek.