Prológus

Prológus:

3 év telt el mióta Edward elhagyott. Azóta nagyon sokat változtam. Már nem a kicsi, félénk, ügyetlen Bella vagyok.

Isabellának hívatom magam, és immár öntudatos lettem, valamint az ügyetlenségemet is már félre tudtam tenni…már amennyire

2 éve járok egyetemre Seattle-be. Nagyon népszerű vagyok az egyetemen. A lányok olyanok akarnak lenni, mint én, és a fiúk mindenáron randizni akarnak velem. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mitől van ez. Gyanítom, hogy a fiúknál csak a versengésről volt szó, hogy az elérhetetlen Isabella Swan-nal randizhassanak. A lányok meg csak azért akarnak velem lógni, mert azt remélik, hogy így jobban felhívhatják magukra a fiúk figyelmét. Mint mindig, most sem keltette fel egy fiú se az érdeklődésemet, és az az Ő hibája volt. Néha elgondolkoztam rajta, hogy valaha is képes leszek-e még egy normális kapcsolatra. Az évek során megtanultam a fájdalommal együtt élni. Néha már-már boldog is tudtam lenni. Amit leginkább a lakótársamnak, Claire-nek köszönhetek. Az ő könnyed, vidám természetével mindig sikerült kihúznia a hullámvölgyeimből. De olyan napok is voltak, amikor minden reményemet elvesztettem, és a fájdalom elviselhetetlen volt. Ilyenkor próbáltam elterelni a figyelmemet valamivel, és nem a múltamra gondolni. Claire ilyenkor mindig mellettem állt, és mindent megtett, hogy jobban legyek. Ő volt az egyetlen, aki tudott Edwardról. Persze azt nem tudta, hogy vámpír, de ezen kívül mindent elmeséltem neki a kapcsolatunkról, egészen addig a napig, amíg el nem hagyott engem.

Tegnap éjjel hosszú idő után ismét Edward-dal álmodtam. Sikítozva és verejtékben úszva ébredtem. Claire rögtön odajött hozzám, és nyugatatgatni próbált.

Miután nagyjából összeszedtem magam, Claire azt mondta, hogy el kéne mennünk szórakozni. Az talán elterelné a gondolataimat. Így hát beleegyeztem. Már tényleg nem ártana nekem egy kis kikapcsolódás…

Úgyhogy most éppen Seattle-ben sétáltunk, hogy új ruhát keressünk magunknak.

-Mindenképpen szexi cuccokra van szükségünk ma estére. – zökkentett ki Claire a gondolataimból.

-Hová készülsz? – kérdeztem mosolyogva.

Claire ravaszul rámmosolygott.

-Semmi különös, csak azt akarom, hogy mindenki, attól függetlenül, hogy szingli, vagy nem, megforduljon utánunk. Az jót tesz az egónknak.

-Enélkül is megbámulnak – mondtam még mindig mosolyogva, és a vállára tettem a kezemet.

Claire egy kicsit Alice-re emlékeztetett. Ugyanolyan hiperaktív, körülbelül ugyanolyan magas volt, és szintén fekete haja volt. Csak Claire haja hosszú, göndör fürtökben omlott a vállára. És volt még egy hatalmas különbség kettőjük között. Claire soha nem hagyna el búcsú nélkül.

-Lehet, hogy ma éjjel összefutsz életed férfijával. – mondta a barátnőm.

Homlokráncolva néztem rá. – Még nem tartok ott. – válaszoltam halkan.

-Isabella, – mondta puhán – már eltelt 3 év. El kell kezdened végre élni az életed. Ne engedd, hogy egy ilyen idióta tönkretegye…

Amíg Claire tovább beszélt hozzám, a tekintetem az utca másik felére vándorolt, és két emberen megakadt a szemem, akik egy üzlet előtt álltak. Egy fiú és egy lány. Rögtön megmerevedtem. Bármikor felismerném őt. Akár 1 millió ember vagy vámpír közül is. Edward. Az egyik kezével átkarolta a lányt a vállánál, és rámosolyogott, amíg ő a haját simogatta. Olyan érzésem volt, mintha soha többé nem tudnék levegőt venni. A szívem másodszorra tört össze életemben.

-Edward – leheltem. Az utca zsibongása ellenére meghallotta a hangom. Az én irányomba fordult, és a szemembe nézett. Ha akartam se tudtam volna másfelé nézni.

Többféle érzelmet láttam átsuhanni az arcán. Csodálkozás, zavar, öröm, fájdalom, és… szerelem. Bár biztos voltam benne, hogy az utolsó érzelmet csak én képzeltem oda. Ő nem szeret engem, és soha nem is szeretett. Csak megjátszotta magát. Neki ez csak egy játék volt, amiben érdekelte a kár, amit maga után hagyott.

-Bella! – Nem hallottam őt. De láttam, ahogyan a nevemet, jobban mondva az egykori nevemet formálja a szájával.

Megszakítottam a szemkontaktust, és a lányra néztem. Ő először kíváncsian méregtett, majd utálattal. Úgy fogta meg Edward kezét, mintha az ő tulajdona lenne.

Claire felé fordultam, megfogtam a kezét, és úgy rohantam, mint akit üldöznek.

Remélem tetszett, várom a kritikákat:)