7. fejezet - Hazugságok

Mindenki tessék hálákodni a nagybátyámnak, akitől kölcsönkaptam egy internet-sticket, így most fel tudom rakni az új fejezetet! Ez most annyira nem lett hosszú, de remélem tetszik majd. Továbbra is várom a véleményeteket! Jó olvasást!

7. fejezet – Hazugságok

- Miért tetted ezt?

Értetlenül néztem rá.

- Edward, nem én vagyok a gondolatolvasó. Elmondanád végre, hogy mire gondolsz?

- Ashley – csak ennyit mondott – Megvetően felhorkantottam.

- Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy a te kis Ashleyd engem támadott meg ész nélkül, nem mást. Mi rosszat tettem? – fűztem hozzá még kérdőn.

- Ashley tegnap este átment hozzád, hogy bocsánatot kérjen tőled. Össze is akart barátkozni veled. És te mit csinálsz? Alaptalanul megalázod. És ha ez még nem lett volna elég, ráadásul provokáltad is. Még új a vámpír létben, és te pontosan tudod, hogy ez milyen veszélyes!

Ez a kétszínű kis ribanc!

- Ebből semmi sem igaz! – mondtam felháborodottan. – Azért jött hozzám, hogy elmesélje nekem a ti kis romantikus történeteteket az elejétől a végéig. Ezek után pedig megfenyegetett, hogy vegyem le rólad a kezeimet. Erre mondtam neki, hogy nekem nem lenne ezzel semmi problémám, annál inkább Edwardnak. Lehet, hogy ezzel provokáltam. De kérlek, az éjjel közepén bejön a szobámba, fogalmam sincs hogyan, csak hogy elmesélje a történeteteket, ami engem egyáltalán nem érdekel, és hogy megfenyegessen. És akkor még én vagyok a hibás? Mond csak, amikor átváltoztattad az agyát is kiszívtad? – kiabáltam ingerülten.

- Ne hazudj – mondta veszélyesen halkan.

- Miért hazudnék? – kérdeztem sértetten.

- Olvastam Ashley gondolatait. Tudom, hogy miért járt nálad. Nem akart téged megölni. Azért volt ott, hogy bocsánatot kérjen – mondta Edward szemrehányóan.

- Sajnálom, hogy ezt nekem kell veled közölnöm Edward, de a barátnőd hazudik. Úgy tűnik elég jól tud manipulálni téged – mondtam dühösen. Ekkor bejött Ashley.

- Én nem hazudok! Az egyetlen, aki nem az igazat mondja, az itt te vagy. Bocsánatot akartam kérni tőled, de te alaptalanul megaláztál – mondta sírós hangon.

Egy színésznő veszett el benne!

Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan kihasználja ezt a kislányos viselkedést! Rosszul leszek tőle. Hitetlenkedve néztem kettőjükre.

- Igazam volt. Nagyon jól összeilletek. Egyszerűen szánalmasak vagytok – mondtam jeges hangon.

Annyira dühös voltam, hogy Edward még a védelmébe is vette Ashleyt. Meg akart engem ölni, és akkor Edward még támogatja is őt! Edward a karjaiba vette Ashleyt, dühösen nézett rám, és hidegen mondta:

- Igen, Ashley és én együtt vagyunk. Sokkal jobban illünk egymáshoz, mint veled. Sokkal könnyebb az életem vele, mint veled!

Hogy lehet ennyire hűvös? Mit tettem én vele, hogy ezt érdemlem? Csak azért követ, hogy újra és újra az orrom alá dörgölhesse, hogy ők ketten egy pár? De ha azt gondolta, hogy ezzel mégjobban összetörheti a szívemet, akkor tévedett. Többet nem hagyom magam. Nincs szükségem Edwardra. Már ott van nekem Jason. Remélem, hogy közben visszanyertem a kontrollt az érzelmeim felett, és se nem érezte, se nem látta, hogy mit érzek igazából. Előtte soha többé nem fogom elveszteni a kontrollt. Ashley újra felsőbbrendűen nézett rám. Megköszörültem a torkomat, és hűvösen mosolyogva mondtam Edwardnak:

- Jó, hogy végre tisztáztuk ezt. Remélem, hogy akkor mostantól nem fogsz követni, hogy beszélgetésre kényszeríts, vagy bármi másra. Többé nem tartok igényt a társaságodra!

Erre a reakcióra aztán végképp nem számított Edward. Sértődötten nézett rám.

- Ne nézz rám ilyen rémülten. Neked ott van Ashley, nekem meg Jason. Te már a múltamhoz tartozol, és nem tervezem, hogy újra beengedjelek az életembe – fűztem hozzá gúnyosan.

Ahogy kiejtettem Jason nevét elfintorodott, és halkan felmordult, de abban a pillanatban egyszerűen nem számított. Ezentúl csak annyira fognak számítani az érzései irántam, már ha egyáltalán voltak neki ilyenjei, amennyire nekem az enyémek. Hirtelen Edward durván megfogta a kezemet.

- Engedj el! – mondtam ingerülten.

Mielőtt Edward bármit is mondhatott volna, Emmett beviharzott a szobába.

- Engedd el! – mordult rá Edwardra Emmett.

Egyszercsak az egész családi a szobában termett. Úgy tűnik Emmett lett az én személyi életmentőm. Edward elengedte a karomat, és sokkolva nézett rám.

- Most már hazamennék – mondtam és közben a fájó karomat tapogattam. Esme megölelt, és szomorúan mondta:

- Annyira sajnálom kedvesem ezt a sok mindent, ami ma veled történt.

Csak bólintottam, mivel nem tudtam mit mondani. A gombóctól a torkomban nem tudtam megszólalni.

- Gyere, adok neked ruhát, amit fel tudsz venni – mondta Rosalie.

Ezzel kivezetett Edward szobájából, és a harmadik emeletre mentünk, ahol az Emmett és az ő szobája volt. Adott nekem egy farmert, egy kék blúzt, és hozzá passzoló balerinacipőt.

- Köszi Rose. Holnap majd visszahozom a ruháidat kimosva – hálálkodtam.

Rámmosolygott.

- Nem szükséges.

Bizonytalanul mosolyogtam vissza rá. Őszintén szólva nem tudtam, hogy mire számítsak Rosalietól. Először utál, most meg tök barátságos velem. Két lehetséges ok volt erre a magatartásra: Vagy olyan szörnyű Ashley, hogy akkor inkább engem szeretne visszakapni, vagy pedig tényleg megbánta, hogy olyan szörnyen viselkedett velem régen, és most megpróbálja jóvá tenni.

Lementünk a földszintre. Esme és Carlisle hosszasan néztek engem.

- Nagyon örülnénk, ha többször is meglátogatnál minket, mindannak ellenére, ami történt. Te mindig is a családhoz fogsz tartozni – mondta Carlisle kedvesen.

Nem tudtam mitévő legyek. Esmere és Carlisle-ra mindig is második szüleimként tekintettem.

- Kérlek ne haragudjatok, de nem hiszem, hogy még egyszer ide fogok jönni. De ti nyugodtan látogassatok meg engem amikor csak akartok. Emmett tudja hol lakok – mondtam, és komolyan is gondoltam.

- Mindenképpen meg fogunk látogatni – mondta Esme örömtelien.

- Hazaviszlek – ajánlotta fel Emmett.

- Köszönöm, ez kedves tőled – válaszoltam.

- Én is elkísérlek – mondta Rosalie.

Csodálkozva néztem rá, de nem mondtam semmit. De ami igazán megdöbbentett az az volt, hogy Alice nem akart velünk tartani. Felé néztem, de ő kerülte a pillantásomat. Mégegyszer megöleltem Esmet és Carlisle-t búcsúzásképpen, majd az ajtó felé vettem az irányt Emmettel és Rosalieval a nyomomban.

- Szerdán meglátogatnánk téged, és akkor a sebedet is megnézem – mondta még Carlisle. Boldogan bólintottam neki. Éppen elindultam már ki a házból, amikor Edward megállított.

- Bella… - kezdte, de nem engedtem, hogy befejezze.

- Jobb ha távol tartod magad tőlem. Nem akarom, hogy hozzám szólj, vagy hogy bárhogyan is közeledj hozzám – mondtam jegesen. A szemei elfeketedtek a haragtól.

- Emiatt nem kell aggódnod – válaszolt ingerülten. Hűvösen rámosolyogtam.

- Rendben, akkor végre megértettük egymást.

Alice felé fordultam.

- Mit mondtál Claire-nek, csak hogy tudjam – Most Alice egyenesen rám nézett.

- Azt mondtam neki, hogy Jasper és én tegnap mégegyszer elmentünk hozzátok, hogy beszéljünk veled. Miután beengedtél, a sötét folyosón a szobádhoz futottál, de nem akartad felkapcsolni a villanyt, nehogy felébreszd őt, így valamiben megbotlottál, és csúnyán beütötted a fejedet. Mi rögtön beraktunk az autóba, és elvittünk téged Carlisle-hoz. Claire mindenképpen velem akart jönni, de mondtam neki, hogy Carlisle orvos, és hogy ő majd ellát téged, itt majd kialszod magad, és utána délután hazaviszünk téged. Nagyon aggódott miattad, és alig tudtam lebeszélni róla, hogy otthon maradjon.

- Hát igen, nehéz ilyen jó barátot találni – mondtam Alice-nek. Rögtön megértette az utalást.

Ezután kimentem a házból, és Emmettet követve a Jeep-hez mentem. Mégegyszer felnéztem Edward szobájának ablakába, és láttam, hogy engem figyel. Gyorsan másfelé néztem, és beszálltam hátra a kocsiba, míg Rosalie Emmett mellé ült az anyósülésre. A gondolataim újra Edward felé kalandoztak. Ezúttal tényleg nagyon megbántott. Hogy merészelt engem hazugnak nevezni?! Én úgy gondolom, hogy soha nem adtam erre okot. Tulajdonképpen mindenért ő a hibás! Ő volt az, aki folyamatosan körülöttem sündörgött. Miért nem hagyott békén. Ha nem viselkedett volna folyamatosan láthatóan féltékenyen és úgy, mintha én a tulajdona lennék, akkor ez az egész nem történt volna meg. Akkor nem támadott volna meg az ő bolond barátnője. Ez volt a jéghegy csúcsa. Csak azért akart velem találkozni Edward, hogy az orrom alá dörgölhesse, hogy ő talált magának valakit, aki jobban illik hozzá, mint én? Ez nem az az Edward, akit én ismerek. De ismerem én őt egyáltalán? Nem, tulajdonképpen nem. Ő az elejétől fogva megjátszotta magát. Lehet, hogy ezt minden állam minden városában eljátszotta csak egy másik lánnyal. De akkor egyben legalább biztos lehetek: Nem lesz hű Ashleyhez sem. Mindig meg fogja alázni, ahányszor csak lehetősége nyílik majd rá. Csak a lányokért volt kár, akiket Ashley megpróbál megölni.

Emmett ismét aggódóan nézett engem a visszapillantó tükörből. Nem akartam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, mert az udvariatlanság lett volna.

- Rosalie, nem szeretném a szerencsém határait feszegetni, de hogy hogy megváltozott a véleményed rólam? – Úgy tűnt, hogy még átgondolta a dolgokat, mielőtt válaszolt volna:

- Eleinte örültem, hogy elköltöztünk. Nélküled. Neked mindened megvolt, ami nekem nem. Ember vagy, teljes, boldog életet élhettél, és gyereked is lehet még. De aztán láttam, hogy Edward milyen boldogtalan, és hogy milyen rosszul néz ki. Egyszerűen már nem volt önmaga. Sokáig gondolkoztam ezen. És arra jutottam, hogy igazságtalanul viselkedtem veled. Féltékeny voltam rád, és az életedre. Egyszerűen önző voltam. Többször is megpróbáltam rábeszélni Edwardot, hogy menjünk vissza Forksba, de ő makacsul kitartott a döntése mellett. Csak azt akartam, hogy tudd, hogy nagyon sajnálom, és hogy ezentúl normálisan fogok veled viselkedni. Remélem, hogy egy napon majd meg tudsz nekem bocsátani!

Edward szeret téged, mindig is szeretett! – fűzte még hozzá.

Ránéztem. Úgy tűnt, hogy komolyan gondolja, amit mondott.

- Rosalie, soha nem gondoltam át a dolgokat a te szemszögedből. Mindig csak azon gondolkoztam, hogy miért utálsz ennyire. Oké, te ismered az emberi és a vámpír életet is. Én csak az emberit. Csak Edward miatt akartam olyanná válni, mint ti. Örökké veletek akartam lenni. De most már örülök, hogy elhagyott Edward. Így élhetem tovább az életem. Ha átváltoztatott volna, és utána találkozott volna Ashleyvel, akkor valószínűleg utálnám az életem. Talán elfelejthetnénk a múltbéli sérelmeinket, de az Edward témával én ma véglegesen végeztem. Higgy nekem, soha nem szeretett engem, különben nem hagyott volna el, és nem keresett volna magának ilyen gyorsan új barátnőt.

Rosalie és Emmett váltottak egy gyors pillantást, amit nem tudtam, hogy mire véljek.

- Edwrad Ashley-vel van együtt, mert ő jobban illik hozzá – fűztem még hozzá szomorúan.

- Fogalmam sincs, hogy mi van vele – sóhajtotta Emmett. - Csak annyit tudok, hogy amióta Ő a családunkkal van, mindenki folyamatosan csak veszekszik. Még Esme és Carlisle is többet veszekszenek, pedig mielőtt ő felbukkant, ez szinte soha nem fordult elő – fűzte még hozzá.

- Szerintem Ashley megpróbálja eltitkolni előlünk a képességét. Van egy feltételezésünk, de nem vagyunk biztosak benne, hogy igaz – mondta Rosalie.

- Milyen feltételezés? – kérdeztem kíváncsian.

- Úgy gondoljuk, hogy manipulálni tudja a gondolatokat és a látomásokat – mondta Emmett.

Ez megmagyarázná, hogy Edward miért gondolja, hogy hazudok. Ami persze nem teszi jóvá ezt az egészet, végtére is ezt neki tudnia kellett volna.

- Alice-nek nagyon furcsa látomásai vannak, és Edwardnak bizonyos gondolatokat játszik le. Persze lehet, hogy a közelében direkt ugyanazokra a dolgokra gondol, hogy megtévessze Edwardot. De egy olyan fiatal vámpírtól, mint ő, ennek eléggé kicsi az esélye. Ha nem lehetetlen – tette még hozzá.

- Jobb lett volna ha inkább megöli őt Edward, minthogy átváltoztatja. Nem hiszem, hogy Esme és Carlisle még sokáig engedi ezt. Még ha ez azt is jelenti, hogy Edward elhagy minket – mondta Rosalie dühösen.

Ez szíven vágott. Miattam soha nem hozott volna ekkora áldozatot, bár én soha nem is szakítottam volna el őt a családjától. Ekkor eszembe jutott valami.

- Mond csak Emmet, ti hogy is jutottatok be tulajdonképpen a lakásomba? – Újra elvigyorodott.

- Claire nyitott ablaknál alszik.

Gondolom beszélnem kell majd Claire-rel. De egyelőre nincs ötletem, hogy milyen indokkal jöjjek elő, ami miatt be kéne csuknia az ablakát éjszakánként. Volt még egy kérdésem.

- Honnan tudtátok, hogy Ashley nálam van?

- Az úgy volt, hogy egyikünk se tudta, hogy hová ment Ashley, és se Alice, se Edward nem volt hajlandó mondani róla semmit. Amíg Alice-nek nem lett látomása, amiben Ashley megölt valakit. Csak azt nem látta, hogy kit. És akkor Alice végre elárulta, hogy hol van. Rögtön elindultam hozzád, hogy megakadályozzam, hogy megöljön téged. Edward is velem jött rögtön… - válaszolt Emmett.

- Oh, csak nem félt Edward, hogy megsebzed az ő kis Ashley-jét? – kérdeztem mérgesen. Emmett habozott.

- Az alapján, ahogy mostanában viselkedik, gondolom tényleg ez volt az oka, hogy rögtön utánam jött. Mindannyian dühösek voltunk Edwardra és Alice-re, hogy eltitkolták előlünk, hogy nálad van Ashley. Esme és Carlisle halálra aggódták magukat miattad. Még Jasper is kiosztotta Alice-t. Mindenki látta, hogy milyen utálattal nézett téged Ashley egész este. Felelőtlenség volt ezek után egyedül a közeledbe engedni őt.

- Ezért nézett rám Alice végig olyan bűnbánóan? – kérdeztem őket, és ők egyetértően bólintottak.

Hát kösz Alice. És még azt próbálta nekem bemagyarázni, hogy ő a barátnőm.

- Ti is úgy gondoljátok, hogy hazudok? – kérdeztem őket bizonytalanul.

- Nem, Bella. Egyikünk se gondolja ezt, Edwardot és talán Alicet kivéve – mondta Rosalie.

- De ne aggódj. Vigyázunk rád! – mosolygott rám Emmett nyugtatólag.

Lassan kezdett leomlani a védőfalam. De Edwardot, Ashleyt, és Alicet még mindig nem engedtem be rajta. De a többiek esetében ez már bonyolultabb volt. Ők annyira aggódnak miattam. Még a el is boldogulnék a Cullenek nélkül, valahogy mégis hiányoznak nekem… mindig is hiányoztak.

Közben megérkeztünk a lakásomhoz. Emmett és Rosalie felém fordultak.

- Na, mesélj! Mi van közted és Jason között? – Mindketten kíváncsian néztek rám.

- Háát, még csak nemrég vagyunk együtt – mondtam kitérően. Nem kell tudniuk, hogy ez a nemrég a tegnap estét jelenti.

- Aranyos fiúnak tűnik. Bár mi jobban örülnénk, ha Edwarddal újra összejönnétek – mondta mosolyogva Rosalie.

- Egészen őszintén? Komolyan nem értem Edwardot. Utánam rohangál, nem hagy békén, csak azért, hogy elmondja, hogy együtt van Ashleyvel, mert ők jobban összeillenek. Mennyire beteg is ő valójában? – kérdeztem felháborodottan.

- Perpillanat Edward nem önmaga. Szerintem ehhez neked is sok közöd van. Az ő kicsi Bellájára számított, és helyette egy öntudatos, fiatal nőt lát maga előtt. Ezzel nem számolt – mondta Emmett. - Miután először meglátott téged Seattleben csak rólad tudott beszélni. Hogy ki kell derítenie, hogy hol laksz, és hogy mindenképpen találkozni akar veled – fűzte még hozzá.

- Tudom, hogy rossz a lelkiismerete, amiért egyszerűen elhagyott engem. Erről már mindent elmondott nekem Ashley – mondtam szarkasztikusan.

- Ne higgy el mindent, amit Ashley mond. Hihetetlenül féltékeny rád, és nem minden ok nélkül. Nem tudom, hogy bizonyos emberek miért engedték, hogy Edward átváltoztassa – sóhajtotta Rosalie.

- Mindenki olyan nagy titkot csinál az ő átváltoztatásából. Mi történt tulajdonképpen? – kérdeztem, és nem tudtam elrejteni a kíváncsiságomat.

- Nem mi vagyunk azok, akiknek ezt neked el kell mondaniuk. Edwarddal kéne erről beszélned – mondta Emmett határozottan.

- Akkor valószínűleg ezt soha nem fogom megtudni. Mivel soha többet nem váltok egy szót sem ezzel az idiótával – mondtam, talán egy kicsit talán túl hevesen is. Mindketten elvigyorodtak.

- Soha nem mond, hogy soha! – mondta Rosalie és Emmett kórusban.

- Na, és mi is meg vagyunk hívva ma estére? – vigyorgott rám Emmett.

- Ti ketten? – kérdeztem vissza. Mindketten bólintottak.

- Persze – mondtam mosolyogva, és megmondtam nekik, hogy mikor találkozunk.

Nem tudom miért, de Emmett közelében egyszerűen biztonságban érzem magam.

- Pontosak leszünk – mondta Rosalie.

Elbúcsúztam mindkettőjüktől, kiszálltam a kocsiból, és a lakás felé vettem az irányt. Amint kinyitottam az ajtót Claire rögtön a nyakamba ugrott, és több ezer kérdéssel bombázott, amire mind válaszoltam. De a válaszaim nagy része nem volt teljesen igaz, de hát mit tudok tenni.

Este mindannyian a kanapén ültünk, és különböző filmeket néztünk. Nagyrészt vígjátékokat. Jason a vállamra tette a kezét, én pedig a mellkasára fektettem a fejemet. Nagyon jól szórakoztunk, és bár csak egy rövid időre is, de sikerült elfelejtenem Ashleyt és Edwardot. Tizenegy körül Jason és Cedric hazamentek. Claire és én még kb. egy óráig beszélgettünk Rosalie-val és Emmett-tel, utána ők is hazamentek. Úgy búcsúztunk el, hogy holnap találkozunk az egyetemen. Örültem, hogy holnap csak kilenckor van az első órám. Elég álmos voltam, mivel fél éjszaka fent voltam, és Edwardon gondolkoztam. Mérges voltam magamra, amiért még egyáltalán gondolok rá. Hajnali négy körül aztán sikerült végre elaludnom. Ahogyan négy órával később megszólalt az ébresztőórám, legszívesebben a falhoz vágtam volna. Miután lezuhanyoztam felöltöztem. Egy skótmintás miniszoknya mellett döntöttem, egy szűk fekete blúzzal, és egy hozzá passzoló blézerrel. Majd felvettem a fekete csizmámat, aminek elég magas tűsarka van. Régebben soha nem vettem volna fel egy ilyen csizmát. Nevetnem kellett, ahogy arra gondoltam, hogy az első találkozásom ezzel a csizmával eléggé fájdalmas volt. Azért vettem ma ezt fel, mert tudtam, hogy ezzel idegesíteni tudom Edwardot. Nem tudom, hogy miért gondolok ennyit erre a hülyére. De tudtam, hogy féltékeny, és hogy meg fogja őrjíteni, hogyha engem ilyen rövid cuccokban lát. És ha még Jasonnel kézen fogva sétálok majd az egyetemen, akkor aztán tuti nagyon kiakad majd. De ez engem egyáltalán nem érdekel.

Nem arról van szó, hogy én kihasználnám Jasont… nem, egyáltalán nem ez a helyzet! Kedveltem őt. Meg akarom mutatni Edwardnak, hogy elvesztett engem, és hogy az életem megy tovább… nélküle.

Az ebédszünetben Jasonnel, Cedric-kel, Emmett-tel, Rosalieval, és Claire-rel ültünk együtt. Elmentünk Alice, Jasper, és Edward mellett, de Edwarddal és Alice-szel nem foglalkoztam, Jaspernek barátságosan köszöntem, és ő visszamosolygott. Így ment aztán egész nap. Én flörtöltem Jasonnel, Edward morgott, vagy halkan szitkozódott. De már nem mert hozzám szólni, aminek én nagyon örültem. Miután végeztünk az egyetemen, Claire és én rögtön hazamentünk. Kicsit lazítottunk, miközben Claire folyamatosan Edward viselkedésén röhögött. Utána elkészültünk, hogy elindulhassunk dolgozni. Cedric és Jason megígérték, hogy munka után értünk jönnek. Ma megint egy csomó dolgom volt, ami egész jól lekötött. Mindenkivel tréfálkoztunk. Éppen egy rendelést vettem fel, amikor kinyílt az ajtó. Emmett és Rosalie jött be, és jókedvűen mosolyogtak ránk. Majd bejött Alice és Jasper is, és Alice bizonytalanul rámmosolygott. De én nem foglalkoztam vele, amit ő szomorú tekintettel vett tudomásul. És akkor bejött Edward is… Ashleyvel kézenfogva...